A Videoton ellen hiába remeklő újpesti kapus szerint nagyon hiányzik náluk egy vezéregyéniség.
Héctor Moreno nem csak Luke Sahw-nak okozott nagy fájdalmat a héten.
Miriuta László távozik a marosvásárhelyi ASA éléről, és már csapatot is talált magának.
2015. 09. 20. 10:49
Könnyen lehet, hogy a portugál tréner a következő szezont már a PSG vezetőedzőjeként kezdi meg.
Dénes Ferenc szerint a budapesti olimpiarendezés nem lenne hatással a magyar futballra.
Kovács István szerint a némileg amorf felállásával a Videotonnak sikerült meglepnie az Újpestet.
A jelek szerint Joan Carrillo mégsem tér vissza a székesfehérvári kispadra.
A második félidőben lefutballozta megfogyatkozó ellenfelét a bajnok.
Az NB III-as kisalföldiek ezúttal Óbudán győztek 2-0-ra. Tudósítás, fotók
Összeállításunkból az is kiderül, hogy Böde mázlis (de győztes) találata inkább a kapus öngólja volt.
A csereként beálló támadó győztes gólt szerzett a Vasas otthonában.
Az eseménydúsnak nem nevezhető első félidőt is alulmúlta a kevés helyzetet hozó második felvonás.
Egyik csapat sem tett sokat a győzelemért a szombat esti Haladás–Honvéd bajnokin.
A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Békéscsabát az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
A Puskás Akadémia mínusz kettőről egyenlített Miskolcon, de végül pont nélkül maradt.
A Putnok a kupameccs után a bajnokságban is megnehezítette a Spartacus dolgát. Gyűjtőcikk!
Itt az összes szombati eredmény és gólszerző!
Szombati légiós-körkép: a Hertha nem tudott pontot szerezni a Wolfsburg otthonában.
2015. 09. 19. 17:32
A Chelsea hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Arsenalt a Premier League szombati rangadóján. Gólt nem szerzett, mégis a mérkőzés egyik főszereplője lett Diego Costa, aki ismét rendkívüli alattomosságról és sportszerűtlenségről tett tanúbizonyságot, és ez a találkozóra is nagy hatással volt. A spanyol csatár előbb Kosciely arcába markolt bele, majd egy pofont is lekevert a francia bekknek. Az ezt követő kisebb tömegjelenet után a játékvezető az Arsenal védőjét, Gabrielt állította ki odarúgásért Costa provokációja után, míg az igazi vétkes megúszta egy sárgával, az Ágyúsoknak így egy teljes félidőt kellett emberhátrányban játszania. Futballpályán semmi keresnivalója ilyen Costa-féle megmozdulásoknak...
Diego Costa kézimunkái:
Gabriel kiállítása:
2015. 09. 19. 16:07
A Simon Krisztiánt is foglalkoztató 1860 München hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Kaiserslautern együttesével.
A magyar játékost a padra ültették, és nem is cserélték be onnan.
2015. 09. 19. 15:47
A cseh válogatott Petr Cech tizenegy Chelsea-nél töltött év után igazolt a nyáron az Arsenalba. Nem is meglepő, hogy a szombati délutáni rangadóra érkezve a hazai öltöző felé vette az irányt a Stamford Bridge-n. Íme
2015. 09. 19. 15:13
A Ferencvárosnál tudják, hogy a sereghajtó ellen is megfelelő fordulatszámon kell pörögniük.
A magyar középpályás megegyezett a másodosztályú Deportivo Alavés csapatával.
2015. 09. 19. 14:23
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 18:13 Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés