„Lenne két perce, majd lehúznák, mint a szánkót” – mondja az egykori válogatott védő.
Simone Zaza és Daniele Rugani áll az Ágyúsok célkeresztjében.
2015. 09. 22. 11:27
Ante Cacic lett a horvát válogatott szövetségi kapitánya.
2015. 09. 22. 11:18
A horvát támadó a Genoa ellen szenvedett izomsérülést.
2015. 09. 22. 11:11
Jó esélye van bekerülni a Feröer és a Görögország elleni keretbe.
Huligánok vadásznak a nemzetközi szervezet embereire, akik elhárítják a felelősséget.
A Telekom új tévéreklámjában a ferencvárosi labdarúgók – köztük Gera Zoltán – mellett Nagy László kézilabdázó és Cseh László úszó is szerepel, illetve a Fradi-stadion. A reklám végén a Telekom egyértelművé teszi, hogy a Veszprém, az úszószövetség és az olimpiai csapat mellett a Ferencvárost támogatja – írja az ulloi129.hu.
„Támogatásuk alapvető nemzetpolitikai érdek” – reagált a miniszterelnökség.
Baranyában játszik a Puskás Akadémia, Szolnokon vendégeskedik a Vasas.
José Luque, a Videoton és az Újpest is írt a korábbi csatárnak.
Száz százalékig biztos benne, hogy legyőzi a kórt, és hamarosan újra a képernyőn mosolyog.
Két büntetőt is kihagyott az élvonalban három bajnoki óta gólképtelen Bp. Honvéd.
Videóban fejezte ki együttérzését a válogatott kapitánya.
Gyurcsó Ádám olykor középcsatárt játszott az Újpest ellen, és ez nagyon bejött.
Csapó Gábor vízilabdázó olimpiai bajnok kritikusan fogalmazott.
Az árverésen befolyó összeget az Újpest korábbi játékosának gyógyíttatására fordítják a miskolciak.
Nem szakadt el a térdszalagja, de néhány hét szünetre szüksége lesz.
A Fradi szurkolói után maga a klub is jókívánságait fejezte ki a korábbi újpesti játékosnak, a súlyos betegséggel – leukémiával – küzdő Lázár Bencének a Facebookon keresztül.
Ami viszont rendkívül furcsa, hogy az Újpest FC még mindig nem reagált honlapján a szomorú hírre, míg legnagyobb riválisa és annak szurkolói már megtették – írja a Magyar Lelátó.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));A Ferencvárosi Torna Club megrendülten értesült a hírről, miszerint az Újpest korábbi játékosa, Lázár Bence súlyos...Posted by Ferencvárosi Torna Club on 2015. szeptember 21.
A harmadosztályú Energie Cottbus vezetőedzője lett.
A német sportsajtó viszont nem sok esélyt lát arra, hogy visszakerül a Hoffenheim csapatába.
Az AS Roma ikonja leshelyzet után jubilált.
2015. 09. 21. 13:31
Mata találata előtt 45-öt passzolt a United.
2015. 09. 21. 13:09
Az MLSZ versenybizottsága elkészítette az élvonal 11-13. fordulójának pontos órarendjét.
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:39 Játékos kedvében volt a Gerecse rejtőzködő ragadozója - videóval
- 18:27 A Real Madrid követeli Javier Tebas lemondását
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 14:14 Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e