Sok mindent láttunk már meccs előtt, közben és utána, de ez mindent visz. Egy szlovák amatőr találkozón gőzmozdony hajtott el közvetlenül a lelátó és az oldalvonal között.
2015. 10. 14. 15:01
A válogatott védő a Videoton Magyar Kupa-mérkőzésére tartott, amikor az M7-es autópályán baleset érte. Szerencsére nagy baj nem történt.
2015. 10. 14. 14:47
Az UEFA nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást. Ha nyerjük a pótselejtezőt, akkor is nagyon nehéz ellenfeleket kapunk.
2015. 10. 14. 13:22
Az internet kommentelői is megjárták a poklot tegnap este, de nevetni is tudnak az egészen.
2015. 10. 14. 13:00
Hihetetlen körülmények közt harcolta ki az Eb-szereplést a török válogatott: a győzelme mellett a kazah sikerre is szüksége volt. Íme a pillanat, amikor kiderült, teljesítve a lehetetlen küldetés…
2015. 10. 14. 12:38
A holland válogatott kedd este hazai pályán 3-2-re kikapott Csehországtól, így eldőlt, hogy csoportnegyedikként zárt, és nem jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra. A csehek harmadik gólját - amivel 0-3 lett az állás - Robin van Persie szerezte, miután a saját kapujába fejelt. A holland támadót maximum vigasztalta, hogy a hajrában a csehek kapujába is betalált, ugyanis ez volt a támadó ötvenedik gólja a válogatottban, amivel a holland labdarúgás legeredményesebb játékosa lett.
A németalföldiek nemzeti csapatában 2005-ben debütált Van Persie 101. válogatott fellépésén érte el a határkőnek számító gólmennyiséget. A hollandok házi listáján - a voetbalstats.nl adatai szerint - nyolccal vezet a csehek ellen az első holland találatot szerző, így 76. meccsén 42. alkalommal eredményes Klaas-Jan Huntelaar előtt, a harmadik helyet pedig Patrick Kluivert foglalja el, aki 1994 és 2004 között 40 gólig jutott 79 mérkőzésen.
A játéknapon történt még egy érdekes eset. A kontinensviadalra csoportelsőként kijutó Belgium odahaza 3-1-re legyőzte Izraelt, de ha Dries Mertens az első félidőben berúgja ordító ziccerét, akkor még nagyobb arányban is nyerhettek volna a belgák. Öröm az ürömben, hogy Mertens szerezte meg a vezetést a második félidőben, de ezért a hibáért akkor sem fogják megdicsérni.
2015. 10. 14. 12:28
A Nemzeti Sport szerkesztőségének közleménye a szerkesztőség Facebook-oldalán:
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY
Tűzeset miatt kiürítették a Budapest, VIII. kerületi Corvin plázát és a szomszédos irodaházakat, így akinek erre akadt dolga, inkább halassza el.
UGYANITT: mivel mi sem tudunk visszamenni, határozatlan időre a szerkesztőségi munka szünetel.
A Nemzeti Sportos kollégáknak 11:30-kor kellett elhagyni az épületet, reméljük, hogy mindenki jól van.
2015. 10. 14. 11:45
Alexis Sánchezért 37 millió fontot sem sajnálna a királyi gárda.
2015. 10. 14. 11:44
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar futballválogatott kiemeltként várja az Eb-pótselejtező vasárnapi sorsolását. De ki legyen az ellenfél: Szlovénia, Dánia, Norvégia vagy Írország? Rákérdeztünk…
2015. 10. 14. 11:44
A Manchester United egy többéves szponzori együttműködést jelentett be a nemzetközi életstílus márkával, a New Era-val.
2015. 10. 14. 11:24
[vote=”2588”
2015. 10. 14. 11:13
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csillaga kedden vehette át karrierje negyedik Aranycipőjét. A 30 éves támadó nemrégiben a királyi gárda legeredményesebb játékosa lett, de az utóbbi időben rengeteg spekuláció szárnyra kapott, miszerint hamarosan távozik a spanyol fővárosból. Következő állomásként a PSG, az Orlando City-t, illetve volt klubját, a Manchester Unitedet emlegetik, de a háromszoros Aranylabdás most leszögezte, a Real Madridból szeretne visszavonulni.
- Az álmom, hogy a Real Madridból vonuljak vissza. Ha egy játékos odafigyel magára, akkor akár 40 éves koráig tud a legmagasabb szinten teljesíteni. Öt-hat évet még mindenképp szeretnék játszani, és ugyanilyen meccs/gól átlaggal folytatnám - nyilatkozta Ronaldo a Marcának.
2015. 10. 14. 10:51
A legerősebb csapatokat elkerüljük, de könnyű ellenfelet aligha kaphatunk.
2015. 10. 14. 10:47
Thomas Doll megfelelő hozzáállást vár játékosaitól a szerdai nagyecsedi MK-meccsen. Vezetőedzőnk a fiatalokra váró szerepről is beszélt - írja a fradi.hu.
A FradiMédia kedd délutáni edzésén forgatott.
2015. 10. 14. 10:26
Segítője a magyar U19-es válogatottnál dolgozó Sören Osterland lehet.
2015. 10. 14. 10:17
Amilyen szörnyű volt magyar szempontból Selcuk Inan gólja, olyan boldogságot szerzett a törököknek. A válogatott négyszázmillió forintnyi összeget kap a továbbjutásért.
A spanyol kapus szereléséből félmillió euró értékben vásároltak a Porto szurkolói.
2015. 10. 14. 09:17
A Messit és Agüerót is nélkülöző argentinok 0-0-át játszottak Paraguay ellen.
2015. 10. 14. 09:05
A Ferencváros legendás kapusa szerint Fortunától is nagy segítségre van szükségünk.
2015. 10. 14. 08:55
Selcuk Inan Dzsudzsák-módra tekerte be, a törökök a meccs után kezdtek tombolni.
2015. 10. 14. 07:58
A nem hivatalos adatok szerint ugyanis előzzük Dániát.
2015. 10. 14. 07:06
Már húsz együttes részvétele biztos a 24 csapatos Eb-n, mi novemberben túlórázunk.
2015. 10. 13. 22:58
Később még fájó pontokat hullajtottunk Albánia ellen.
2015. 10. 13. 20:48
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 19:51 Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 18:58 Gulácsi Péter visszatért, csak lesgólokig jutott a Villarreal
- 18:57 Hosszú időre bezár a Reszkessetek, betörők! 2 ikonikus helyszíne
- 18:39 Őskáosz és büntetőparádé után ismét nyert a Bundesliga meglepetéscsapata
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról