A veterán védő fizikálisan nem bírja tovább.
Ünnepélyes keretek között lerakták pénteken a Bayern München 70 millió euróból (21,6 milliárd forint) épülő utánpótlás-központjának alapkövét.
2015. 10. 17. 09:14
A német szövetség a FIFA-nak utalt milliók után nyomoz; a Spiegel szerint vesztegetés történt.
Francesco Totti élete végéig az AS Roma alkalmazásában marad a klub pénteki bejelentése szerint.
Az UEFA megbüntette az orosz Lokomotiv Moszkvát.
2015. 10. 17. 08:57
Szerződést hosszabbított legeredményesebb játékosával az Athletic Bilbao.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség azonnali hatállyal felfüggesztette Kuvait tagságát pénteken.
Sorozatban tizedszer nyert aranyérmet hazájában a magyar csapatok mumusa.
Egy cikkben a magyar légió szombati produkciója.
Horváth Ferenc minden bizonnyal életet vitt a Videoton öltözőjébe. Kovács István legalábbis nagyon optimista.
- A bajnokság első tizenegy mérkőzése, vagy mondhatjuk, hogy az egyharmada, nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de máris itt a lehetőség a javításra. Úgy érzem, számunkra a legjobbkor jön a Honvéd majd pedig a Hali elleni bajnoki, hiszen két olyan csapat ellen játszhatunk, akik néhány ponttal állnak előttünk, mégis dobogón, vagy dobogó közelben vannak. Amennyiben ezt a két meccset megnyerjük, akkor egyenesbe jöhet a csapat. Az utóbbi időben egyre jobban játszottunk hazai pályán, úgyhogy hasonlóan jó és eredményes játékot várok a Honvéd elleni mérkőzésen is. Mindkét csapat túl van egy hétközi kupameccsen, és bár a Honvéd 120 perces csatában harcolta ki a továbbjutást, nem hiszem, hogy ez nagy mértékben befolyásolná a szombati összecsapásunkat - nyilatkozta a www.vidi.hu-nak Kovács István.
2015. 10. 16. 18:41
Hihetetlen tények két percben.
A Puskás Akadémia játékosa teszi a dolgát, a Rangadónak azt nyilatkozta, hogy a többi a kapitányon múlik.
A Hertha utoljára 2004-ben győzte le idegenben a Schalkét, mely ellen már kilenc éve abszolút nyeretlen.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) péntek délután közzétette a 14–19. fordulók pontos időbeosztását, illetve a televíziós közvetítések menetrendjét. Utóbbiból kiderül, a hat forduló alatt egyszer nem kerül csak képernyőre a jelenleg veretlenül listavezető Ferencváros.
14. Forduló
Október 31. szombat
16.30: Debreceni VSC-TEVA – Bp. Honvéd (TV: M4)
18 óra: Videoton FC – Diósgyőri VTK
18 óra: MTK – Szombathelyi Swietelsky-Haladás
18 óra: Paksi FC – Puskás Akadémia
18 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC
20.30: Ferencvárosi TC – Vasas FC (TV: M4)
15. Forduló
November 7. szombat
16.30: Bp. Honvéd – Paksi FC
16.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Debreceni VSC-TEVA
16.30: Diósgyőri VTK – MTK
16.30: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre
16.30: Puskás Akadémia – Újpest FC (TV: M4)
18.30: Ferencvárosi TC – Videoton FC (TV: M4)
16. Forduló
November 21. szombat
15.30: Paksi FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás
15.30: Bp. Honvéd – Újpest FC
15.30: Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia
15.30: Videoton FC – Vasas FC
15.30: Debreceni VSC-TEVA – Diósgyőri VTK (TV: M4)
18 óra: MTK – Ferencvárosi TC (TV: M4)
17. Forduló
November 28. szombat
15.30: Vasas FC – Puskás Akadémia
15.30: Bp. Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre
15.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Újpest FC
15.30: Diósgyőri VTK – Paksi FC
15.30: Videoton FC – MTK (TV: M4)
18 óra: Ferencvárosi TC – Debreceni VSC-TEVA (TV: M4)
18. Forduló
December 5. szombat
15.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre
15.30: Puskás Adaémia – Bp. Honvéd
15.30: Paksi FC – Ferencvárosi TC
15.30: MTK – Vasas FC
15.30: Újpest FC – Diósgyőri VTK (TV: M4)
18 óra: Debreceni VSC-TEVA – Videoton FC (TV: M4)
19. Forduló
December 12. szombat
15.30: Vasas FC – Bp. Honvéd
15.30: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Puskás Akadémia
15.30: Diósgyőri VTK – Békéscsaba 1912 Előre
15.30: Videoton FC – Paksi FC
15.30: Debreceni VSC-TEVA – MTK (TV: M4)
18 óra: Ferencvárosi TC – Újpest FC (TV: M4)
A Haladás sérültjei gyógyulgatnak, Bosnjak és Ugrai valószínűleg játszik a Fradi ellen.
Holnap 18 órától az Újpestet fogadja a Paks. A hazaik mestere Csertői Aurél nem vitte túlzásba a meccs előtti esélylatolgatást.
- Nagyon brusztos, nehéz és kemény mérkőzésre számítok. Az újpestiek jó haderővel rendelkeznek, és igen agresszívan játsszák a futballt. Az is biztos, hogy mély talajú pályára számíthatunk, hiszen az elmúlt napokban igen sok eső esett. Ez nyilvánvalóan kihatással lesz a mérkőzésre is, ettől függetlenül egy jó eredményben bízom - mondta a találkozó előtt Csertői Aurél.
2015. 10. 16. 13:53
A háromszoros Aranylabdás és négyszeres Aranycipős Cristiano Ronaldo 8 évesen az amatőr Andorinhánál kezdte meg pályafutását. A portugál világsztár első klubváltására 10 éves korában került sor, amikor 1995-ben a Nacionalhoz igazolt. A brit The Sun munkatársai kutakodtak egy kicsit és kiderítették, hogy Ronaldóért pénzt nem kapott előző csapata, két mezgarnitúráért és húsz labdáért cserébe került új együtteséhez.
CR7 jelenlegi értéke a transfermarkt.de becslése alapján 120 millió euró, a Real Madrid 2009-ben pedig 94 millió eurót fizetett érte a Manchester Unitednek.
2015. 10. 16. 13:05
A szerdai kozármislenyi Magyar Kupa-találkozó 63. percében Molnár Attila játékvezető elküldte a kispadtól a reklamáló Bekő Balázst.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egy, soron következő országos főtáblán lejátszandó Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltással büntette a DVTK vezetőedzőjét - írja a www.boon.hu.
2015. 10. 16. 13:04
Az NB III-ból kapott komoly kritikát Bekő Balázs és csapata.
A PSG svéd sztárjáról, Zlatan Ibrahomicról köztudott, hogy saját magáról mindig magabiztosan, szinte csak szuperlatívuszokban beszél. A 34 éves klasszis végre talált valamit, amihez hasonlítani tudja magát.
- Már nem vagyok fiatal, de még mindig úgy érzem, hogy napról napra fejlődök, új dolgokat tanulok és jobb leszek. Mentálisan sokat erősödtem, és ugyanolyan éhes vagyok a sikerre, mint évekkel ezelőtt. Elégedett vagyok azzal, amit elértem Párizsban. Semmi sem állíthat meg, minden falat ledöntöttem, hogy elérjem a céljaimat. Olyan vagyok, mint a jó bor, a korral csak jobb leszek – mondta a PSG hivatalos honlapján Ibrahimovic.
2015. 10. 16. 12:56
Eddie Howe menedzserrel két évvel hosszabbított a Bournemouth.
2015. 10. 16. 12:46
Böde Dániel századik ferencvárosi bajnokiján az első helyezett a másodikat fogadja.
Rosszhiszemű szerződésszegéssel vádolja volt klubja a brazilt.
2015. 10. 16. 10:21
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 19:51 Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne