SPORT
Szerdán a Videotont fogadja a Ferencváros az OTP Bank Liga hétközi, 15. fordulójában.
A Dunaújváros és a Mezőkövesd megosztozott a pontokon; a Gyirmót és a Zalaegerszeg feljutó helyen telel.
2015. 11. 30. 17:53
A fiatal magyar későbbre ígér "magyarázatot".
Várhidi Pál életének 85. évében, november 12-én hunyt el.
Fehér Zoltán még idén visszatérne a pályára, szerinte nincs gödörben a Haladás.
Kanta József csapatkapitány 2018-ig írt alá.
A világ futballtörténelmének egyik leghíresebb mozzanata lett Zinedine Zidane karrierjének utolsó cselekedete: a 2006-os világbajnokság után visszavonuló klasszis a döntőben megfejelte Marco Materazzit, az olaszok hátvédjét, amiért azonnal kiállították.
A majd' 10 éve visszavonult klasszis fia most a Real Madrid utánpótlásában pallérozódik, az U17-es csapat tagja. Legutóbbi ellenfelük az Atlético Madrid volt, Luka pedig az apjáéra emlékeztető megmozdulással állíttatta ki magát...
Osváth a tavaszi szezon közepén már játszhat.
A korábbi 23-as listát leszűkítve a FIFA nyilvánosságra hozta annak a három játékosnak a nevét, aki 2015-ben elnyerheti az Aranylabdát. A jelöltek között maradt a Barcelona két támadója, Neymar és a négyszeres győztes Lionel Messi, valamint a Real Madrid portugál klasszisa, a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo.
A 2015-ös FIFA-Aranylabda három jelöltje:
Cristiano Ronaldo (portugál/Real Madrid)
Lionel Messi (argentin/Barcelona)
Neymar (brazil/Barcelona)
A 2015-ös Év Edzője három jelöltje:
Pep Guardiola (spanyol/Bayern München)
Luis Enrique (spanyol/Barcelona)
Jorge Sampaoli (argentin/chilei válogatott)
A Puskás-díj három jelöltje:
Alessandro Florenzi (olasz/AS Roma)
Wendell Lira (brazil, Goianésia)
Lionel Messi (argentin, Barcelona)
Az NK Osijek súlyos anyagi gondokkal küzd, a magyar miniszterelnök szülőfalujából jöhet a segítség.
Hemingway szerint már május óta keresgélnek.
Gyönyörű gólt szerzett az MLS-ben szereplő Portlan Timbers argentin játékosa, Lucas Melano. A Dallas elleni elődöntő 95. percben fantasztikus testcsellel ültette le előbb a védőt, majd a kapust is, így csak üres kapuba kellett passzolnia a labdát. A Portland be is jutott a döntőbe, ahol december 6-án a Columbus Crew együttesével találkozik.
2015. 11. 30. 12:20
Egy kormányrendelet a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében határozta meg Dunaújváros sportlétesítmény-fejlesztésének megvalósítását. Sallói István, az NB II-es csapat sportigazgatója a klubhonlapon beszélt a stadionfejlesztésről.
– A szurkolóink is folyamatosan érdeklődnek, de sajnos nem tudok új információval szolgálni. A kormány határozatot hozott arról, hogy nálunk is folytatódik, illetve befejeződik a stadionrekonstrukció, amelynek keretében végre elkészül a főépület, ahol az öltözők és sajtópáholy is kialakításra kerül. A pálya elkészült, így a talajfűtésnek köszönhetően, akár fagyban is tudunk majd februárban játszani. Mi is várjuk a híreket, mert régi vágyunk válna valóra, ha befejeződne a stadion építése és megfelelő körülményeket teremthetnénk egyesületünknek, sportolóinknak, vendégcsapatainknak, valamint lehetőségünk nyílna utánpótlás válogatott mérkőzéseket is a városba hozni – fogalmazott Sallói István.
2015. 11. 30. 12:13
A nemzetközi szövetség maffiaügyeiről könyvet író német riporter Budapesten járt.
Borzasztóan gyengén futballozott Cesc Fabregas a 0-0-ra végződő Tottenham-Chelsea összecsapáson. A spanyol középpályás teljesítményét egy rövid videóban foglalták össze, és nem túlzás, hogy csak kereste önmagát a pályán. Rossz döntések és átadások jellemezték a játékát, illetve földön ülő csapattársát, Williant is fejberúgta. Lehet, hogy Fabregas valóban lázad Mourinho ellen?
I could watch Cesc Fabregas in a Chelsea shirt, all day... pic.twitter.com/efGJ1NRTz1— TerryAFC (@TerryAFCx) 2015. november 29.
2015. 11. 30. 11:49
Spanyol lapértesülések szerint a Barcelona egészen elképesztő formában játszó focistája, Neymar lehet a Nike új fő reklámarca a futballisták körében - írja a blikk.hu
A gond ezzel csupán, hogy jelenleg ezt a pozíciót a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo, a Real Madrid játékosa birtokolja. A Mundo Deportivo szerint az amerikai cég vezetése egyre inkább Neymarban látja a potenciált, noha egyelőre Cristiano Ronaldo reklámértékével aligha vetekedhetne bárki is. A katalán újság szerint azonban 2016-ban robbanhat a bomba: Neymart CR7 elé rangsorolja a sportszergyártó cég. Nagy talány, Ronaldo vajon ezt követően is Nike-ban futballozik-e majd, ha valóban igaznak bizonyulnak a pletykák...
2015. 11. 30. 11:35
Gólt ugyan nem hozott a vasárnapi Tottenham-Chelsea londoni rangadó, de a nézők láthattak egy szép kötényt, amit Oscar szorult helyzetben adott Lamelának. Íme!
2015. 11. 30. 11:23
A Szombathelyi Swietelsky-Haladás egy a játékosok által aláírt dedikált labdát ajánlott fel jótékonysági licitre.
Nuno Espirito Santo rögtön a Sevilla elleni vereség után állt fel a kispadról.
2015. 11. 30. 10:18
Egy lépésre áll a sikertől a magyar válogatott Egyesült Államokban szereplő játékosa.
2015. 11. 30. 10:13
Vitalij Mutko, az orosz futballszövetség elnöke bejelentette, hogy a két ország közti feszült politikai helyzet miatt az orosz labdarúgóklubok nem igazolhatnak török futballistát a télen. A már Oroszországban játszó, érvényes szerződéssel rendelkező török játékosok azonban maradhatnak.
2015. 11. 30. 10:02
A chilei Alexis Sánchez kiesése a legfájóbb Arsene Wenger számára.
2015. 11. 30. 09:52
Jelentősen nőtt a nemzeti csapatban is számításba vett futballisták értéke.
Távolinak tűnik, hogy a DVTK edzője megfeleljen a klubvezetők által támasztott ultimátumnak.
- 03:33 Meghalt Don Nelson, az NBA egyik legnagyobb hatású edzője
- 23:45 „Nem tudtuk a teljes mérkőzésen át fenntartani a kívánt szintet” – megint kétgólos vezetésről kapott ki a Liverpool
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 21:45 Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 20:57 Tovább pusztítanak az erdőtüzek Európában: Spanyolországban nyolcezer hektár lángol – videó
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 20:15 „Életem első fejesgólja volt” – a 39 éves Dzsudzsák döntötte el a keleti rangadót
- 20:13 Lezárták az M6-os autópályát Szekszárdnál egy kigyulladt gépkocsi miatt
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 20:00 „A forró levegő ólomsúllyal feküdt rá mindenre” – hogyan túrázzunk nyári melegben?
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 19:15 Két gyerek elkötött egy autót, majd elütöttek egy kutyát sétáltató nőt Kaliforniában
- 19:09 A Tiszába fulladt egy férfi Tiszakécskénél
- 19:01 Ez a cserje kiválóan bírja a szárazságot, a tuja helyett ezt ajánlják a kertészek
- 17:47 Több beszámoló szerint is kábítószert csempészhettek italukba Dj Oti koncertjén, az esetek kezelését a mentők is vizsgálják
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 13:48 Különleges biztonsági intézkedések közepette vasárnap délután szállítják Írországba a Kinahan klán vezetőjét
- 16:08 Ezen a környéken van esély esőre jövő héten
- 17:59 Meghalt egy nő a Vác és Verőce közötti autóbalesetben, teljes útzár a 12-esen
- 15:33 Vitézy Dávid: „Valóban ültem egy vonaton” – ezért futott nosztalgiakocsi a még át sem adott belgrádi vonalon
- 15:59 Hosszú felépülés vár a 2000-es évek fő pletykabloggerére, aki élő adásban vagdosta szét magát a TikTokon
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek