SPORT
Több NB I-es és NB II-es együttes is megkezdte hétfőn a felkészülést. Gyűjtőcikk.
2016. 01. 04. 12:02
Magyar válogatott játékost igazolt az NB II Nyugati csoportját száz százalékos mérleggel vezető Fradi Futsal-Fisher Klíma futsalcsapata: az együttes a hatodik helyezett TFSE-től csábította el az U21-es nemzeti csapatban már pályára lépő, 21 éves Kavalecz Márkot.
– Büszke vagyok, hogy újra Fradi-mezt húzhatok. Újra, hiszen játszottam már a nagypályás U17-es és U18-as Ferencvárosban is, ott ismertem meg a Fradi futsal szakmai igazgatóját, Felipe Matost. Ő keresett meg a télen és annak ellenére, hogy a többszörös magyar bajnok Berettyóújfalu is ajánlatot tett, én a Ferencvárost választottam. Többek között azért, mert állandó játéklehetőséget szeretnék és ezt nem biztos, hogy a Berettyóban megkaptam volna – nyilatkozta az új igazolás a ftcfutsal.hu-nak.
– A Fradi egyébként is a szívem csücske, nem csak azért, mert játszottam már ott, hanem mert Ferencváros-szurkoló vagyok. Nagyon jó csapatnak tartom a jelenlegi Fradit, ahol egytől-egyig kiváló játékosok alkotják a keretet. Ezen kívül több helyről is hallottam, hogy nagyon jó a hangulat a Fradiban, amelynek minden esélye megvan, hogy idén megnyerje az NB II-t és visszajusson az élvonalba. Ehhez én is szeretnék hozzájárulni, bár most még egy kicsit pihennem kell, ugyanis két hónapja volt egy balesetem, amelyben eltört az arccsontom és megrepedt a koponyám. Már jól vagyok, de január 18-án kell visszamennem az orvoshoz kontrollra, nem akarok kapkodni, nehogy nagyobb baj legyen.
Ahogyan azt megígérték, a játékos hétfőn reggel 10 órakor már ott volt új csapata edzőpályáján.
A Leicester City gólfelelősére kéthetes kihagyás vár.
2016. 01. 04. 10:00
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja elárulta, hogy mihez kezd majd a visszavonulása után. Cristiano Ronaldo februárban már 31 éves lesz, így elkerülhetetlen, hogy lassan elkezdjen foglalkozni a jövőjével is. Egyelőre úgy látja, sem edzőként, sem klubvezetőként nem kíván a labdarúgás közelében maradni - írja az origo.hu
- A futballon túl is van élet – jelentette ki a Papel Media Networknek adott hosszabb interjújában. - Eleinte biztosan nehéz lesz meccsek, edzés nélkül élni, de ha most kérdeznek, akkor azt mondom, hogy sem edzőként, sem klubvezetőként vagy elnökként nem akarok dolgozni – mondta Ronaldo, aki azt is elárulta, mi a legfőbb gond a labdarúgás világával.
- Könnyű azt mondani, hogy focistának lenni a világ legjobb dolga. Siker, pénz, gyönyörű házak, luxusautók... de ez messze nem minden. Szombaton például remek bokszmeccs lesz Las Vegasban, szívesen elmennék oda a családommal és a barátaimmal, de nem tehetem, mert nincs rá időm, mint ahogy tulajdonképpen semmi másra sincs. De ha majd visszavonulok, úgy akarok élni, mint egy király – árulta el Ronaldo.
A játékosnak egyébként nincs problémája azzal a hihetetlen nyomással, ami rá nehezedik.
- Jól kezelem a feszültséget, a terheket és az elvárásokat, mert nehéz életem volt, megtanultam alkalmazkodni. Tizenegy évesen kerültem el otthonról, és egy teljesen új világba csöppentem, először Lisszabonban, aztán Manchesterben. 18 éves koromig nem is tudtam nyugodtan élni, vagy biztonságban érezni magam – mondta Ronaldo, akinek hamar fel kellett nőnie. - Azért lettem az, aki ma is vagyok, mert meg kellett tanulnom a családom nélkül élni, ami sokszor pokoli nehéz volt. Még csak egy kölyök voltam, de úgy kellett viselkednem, mint egy felnőtt férfinak, beleértve azt, hogy én gondoskodtam magamról, még a ruháimat is magam vasaltam. Ekkor erősödtem meg – mesélte gyerekkoráról a játékos, akit nem igazán érdekel, mit gondolnak róla mások.
- Mindenki azt gondol rólam, amit akar. Nekem az a fontos, hogy mindennap tiszta lelkiismerettel feküdjek le aludni. Felesleges lenne azon aggódnom, hogy mások mit tartanak rólam, az embereknek még a Jóisten sem tud megfelelni – véli Ronaldo.
2016. 01. 04. 09:50
A bajnoki címvédő négy edzőmeccset játszik Spanyolországban.
A minap a Rangadó.hu is beszámolt róla, hogy a Real Madrid edzésére igyekvő James Rodríguez 200 km/órás sebességnél kapcsolták le a rendőrök, és a száguldozás miatt be is vonták a kolumbiai jogosítványát. Cristiano Ronaldo ezt elevenítette fel az egyik edzésen Karim Benzemának, majd elbeszélgetett kedélyesen Rodríguezzel is, akinek láthatóan nem tetszett a dolog...
2016. 01. 04. 09:38
Király a csúcson, ketten dobogóközelben.
2016. 01. 04. 09:37
A nemzetközi mezőnyben ez csekélység, a németek büdzséje ennek a tízszerese.
Ha létezett is Juventus - Milan klubrivalizálás, akkor az vagy végleg megszűnt, vagy Paul Pogba és Mario Balotelli magasan tesz rá. A torinóiak francia középpályása és a milánóiak olasz támadója együtt bulizott vasárnap éjszaka, és Pogba erről képeket is posztolt a Twitterén. A két focistának Mino Raiola az ügynöke, innen ered az ismeretség.
– A testvérem egy másik anyától – írta az egyik fotó mellé Pogba, aki a napokban interjút adott a La Stampa újságnak, melyben alaposan beszól korábbi klubjának.
Brother from another mother #mb459 #pogboom pic.twitter.com/N7CUzJrSsK— Paul Pogba (@paulpogba) 2016. január 3.
forrás: blikk.hu
2016. 01. 04. 09:27
A Bundesligába igazoló játékos kijelentette, nem tér vissza a nemzeti csapatba.
2016. 01. 04. 08:58
A címvédő Gary Anderson nyerte vasárnap a darts-világbajnokságot. A skót játékos a londoni Alexandra Palace-ben rendezett döntőben 7-5-re múlta felül az angol Adrian Lewist. Ami ennél meglepőbb, az az, hogy a szurkolótáborban előkerült az FTC-elnök, Kubatov Gábor neve is, nem éppen pozitív összefüggésben...
„Soha nem esik pánikba” – mondta róla Wenger.
Valenciában megadott és meg nem adott tizenegyes, négy gól, illetve egy piros lap is volt.
Az első ligában és a második vonalban is leltünk egy-egy jó tippet...
2016. 01. 03. 22:16
Németh Barnabás szerint nagyon nehéz elérni, hogy egy utánpótlás-csapatnál ne a szülők irányítsák az edzőt.
Mészáros Lőrinc lesz a horvátok megmentője.
Csak egy góllal nyert a párizsi sztárcsapat a Wasquehal amatőrjei ellen.
A Crystal Palace három gólt kapott a címvédő Chelsea-től.
Hétfőn kezdi a téli felkészülést a szombathelyi együttes.
A Hannover a tavaszi szezonra kölcsönveszi a csatárt a Hoffenheimtől.
2016. 01. 03. 15:57
Állítólag a Podbeskidzie Bielsko-Biala komolyan érdeklődik iránta.
2016. 01. 03. 14:02
A góllövőlista vezetője szerint a lengyel élvonal lenne a legjobb választás korábbi csapattársa számára.
- 12:33 A számok szerint a frissen megjelent Requiem a Resident Evil-széria eddigi legsikeresebb epizódja
- 12:27 „Remélem, közvetítették ezt a kört, hehe” – Alonso a szenvedés ellenére is humoránál maradt
- 12:15 Azzal vádolnak egy szegedi tesitanárt, hogy zaklatta a diákját
- 12:06 Brutális mérget kentek magukra a görög nők
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 12:02 Oscar 2026: Hollywood a régi dicsőségébe kapaszkodik, de az új nemzedéket sem hagyja az út szélén
- 11:44 G7: Évtizedes mélypontra esett a magyar olajtartalék
- 11:34 Lindsey Vonn lábát majdnem amputálták, de még mindig nem jelentette be a visszavonulását
- 11:20 Itt a vége: halálos lehet a madáretetés áprilistól
- 11:16 A salgótarjáni körzet tiszás jelöltje: Minden egyes embernek el kell mondanunk, hogy nem akarunk háborút
- 11:15 Kulcsfontosságú, hogy az elitek hogyan értették ezt a napot – március 15. a Háromharmadban
- 11:09 Az orosz állami hírügynökségek kifelejtették a beszámolóikból, hogy egy Putyin-ellenes dokumentumfilm is Oscar-díjat nyert
- 10:50 Tóth Gabi kiállt a Békemeneten fellépő zenészek és a friss Kossuth-díjasok mellett
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 10:46 Bánhidi Bence szem-, Szita Zoltán térdsérülés miatt nem játszhat
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről