SPORT
Az olasz Palermo elnöke bejelentette: leigazolták a Debrecen játékosát.
2016. 01. 12. 08:50
Hahn János lett az őszi idény legjobb játékosa.
Itt a FIFA-Aranylabda százalékos végeredménye.
Volt edzője felhívja majd a játékost, akinek szerinte túl kell tennie magát a hibáján – esetleg Liverpoolból eligazolva.
U16-os hálóőr próbázik a Vörös Ördögöknél.
2016. 01. 11. 23:11
Már azt is tudni, hogy Dzsudzsák a győztesre, Storck kapitány Ronaldóra szavazott.
A Hertha a Hannoverrel játszott edzőmeccset.
Némedi Norbertet senkinek nem kell bemutatni a "hírös városban".
Lengyel hírek szerint a Pogon nem állna meg egy magyarnál, Gyurcsó után a poznani szélső is kellene nekik.
2016. 01. 11. 16:45
Filip Pajovics 2011 nyarán került a Vidibe az FK Vojvodina csapatától. Első élvonalbeli mérkőzését az előző szezon utolsó bajnokiján, az FTC ellen játszotta, azon kívül még egyszer, ebben az idényben a DVTK ellen lépett pályára az NB I-ben. 2012-ben fél évig már szerepelt Felcsúton, az akkor NB II-es Puskás Akadémia együttesében. A 23 éves hálóőr tavaly augusztusban súlyos fejsérülést szenvedett, azonban az elmúlt hónapokban teljesen felépült, és már százszázalékos állapotban van - írja a www.vidi.hu.
Filip Pajovics 2016. január 12-től nyárig szerepel kölcsönben a Puskás Akadémia FC-ben.
2016. 01. 11. 15:36
Szinte mindenki biztosra veszi, hogy a 2015-ös Aranylabda Lionel Messié lesz. Csakhogy kiszivárgott, hogy nyerhet mégis CR7 vagy Neymar.
Tovább bővül a lengyel légió?
A Werder Bremen honlapján megjelent: a magyar középpályás kedden csatlakozik hozzájuk.
2016. 01. 11. 14:28
A német állampolgárság felvételén gondolkodik Dante, a VfL Wolfsburg brazil labdarúgója.
- Egyvalami biztos: a családom és én még három évig Németországban akarunk maradni. Így lehetőségünk lesz felvenni az állampolgárságot - idézte hétfőn több helyi lap is a 32 éves védőt. - Hamarosan megszületik a harmadik gyermekünk, a másik kettő tökéletesen beszél németül. A családomra is gondolnom kell, boldogok vagyunk itt."
A közelmúltban olyan hírek röppentek fel, hogy Dante a nyáron az Egyesült Államokba igazol, de a játékos ezt most kategorikusan cáfolta.
- Felejtsék el, hogy nyáron elmegyek - mondta.
A brazil válogatottban eddig 13 meccset játszott és két gólt szerzett futballista hét éve játszik Németországban. Először a Borussia Mönchengladbachban szerepelt, majd 2012-ben a Bayern Münchenhez, tavaly pedig a Wolfsburghoz igazolt. A szerződése 2018-ig szól jelenlegi klubjánál. Wolfsburgi védőtársa, egyben honfitársa, Naldo már megkapta a német állampolgárságot.
2016. 01. 11. 13:30
A hatodosztályú FC Eilenburg ellen játszotta első felkészülési mérkőzését a Bundesliga 2-ben szereplő Red Bull Leipzig. A 13-0-ra megnyert edzőmeccsen mesterhármast ért el a második félidei sorban pályára lépő Kalmár Zsolt. A magyar fiatal a 64., a 75., valamint a 90. percben talált be a kapuba.
A lipcseiek másik magyarja, Gulácsi Péter az első játékrészben védte csapata hálóját.
Az eddig kiszivárgottnál jóval többet, a bónuszokkal együtt akár ötmillió eurót is kaphat a Debrecen Balogh Norbertért.
Ma este Zürichben eldől, hogy melyik futballista kapja 2015 legjobb játékosának járó FIFA-Aranylabda díjat. Az alábbi videó tanúsága szerint a három jelölt egy autóban és remek hangulatban érkezik a gálára!!
#Neymar, #Cristiano and #Messi heading to the #BallondOr ceremony like... https://t.co/7qqrvGzSex— Bleacher Report UK (@br_uk) 2016. január 11.
2016. 01. 11. 11:46
A tervezettnél fél évvel korábban érkezett meg a kispestiekhez Eppel Márton.
Eppel Márton mai naptól csatlakozik Marco Rossi csapatához, miután a Dunaújvárosi PASE és a Bp. Honvéd megegyezett a játékos átigazolásáról. Nagy Sándor után Eppel Márton a klub idei második igazolása - írja a csapat hivatalos honlapja.
Amint arról korábban már beszámoltunk Eppel Mártont július elsejei dátummal szerződtette a Bp. Honvéd. A Dunaújvárosi PASE és a Bp. Honvéd között folyó tárgyalások eredményeképpen a dunaújvárosiak felbontották Eppel nyárig szóló szerződését. A csatár ma délelőtt 2018 nyaráig szóló szerződést írt alá a Honvéddal. A megállapodás aláírása után a csatár azonnal a Goldball-pályára ment, hogy bekapcsolódjon a csapat munkájába.
2016. 01. 11. 11:29
Az argentin zseni az elmúlt évekhez hasonlóan ismét érdekes viseletet választott.
2016. 01. 11. 11:23
Tíz napos szabadságáról beszélt így a csatár.
2016. 01. 11. 11:15
A karrierjéhez kapcsolódó számokból állt össze a Lionel Messit ábrázoló ötletes festmény: könnyen lehet, hamarosan ismét feltűnik az 5-ös. Ennyiszer kaphat Aranylabdát a Barca zsenije…
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 09:16 Hajmeresztő manőverrel fordult meg egy audis az M1-esen
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 08:48 Áprilisban jön a Michael Jackson-film, egy albumot is kiadnak hozzá
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott