SPORT
Szerda este az AC Milan 2-1-re legyőzte a Carpi együttesét az Olasz Kupában. A milánóiak első találatát a kolumbiai Carlos Bacca jegyezte, aki hidegvérrel, rabonázva lőtte a hálóba ziccerét. Íme
2016. 01. 14. 10:02
Nyilasi Tibor „csokimérgezést” kapott, négy napig feküdt kórházban.
Hivatalosan zárt kapuk mögött rendezték meg a Diósgyőri VTK első 2016-os felkészülési mérkőzését, de a Szinva-töltésről mintegy háromszázan nézték az új vezetőedző, Egervári Sándor bemutatkozó találkozóját – számolt be a Borsod Online.
Volt hiányzó bőven a diósgyőrieknél, hiszen sérülés, műtét miatt nem készülődött a Lokomotíva Kosice elleni összecsapásra Halmai Ramon, Tamás Márk, Miroszlav Grumics, Egerszegi Tamás és Koman Vladimir sem. Ott volt a stadionban a kerettel együtt edző Elek Ákos is, ám a középpályás helyzete továbbra sem volt rendezett (nem oldódott meg még a papírmunka kínai klubjával, a Csangcsun Jatajjal), így ő emiatt nem lett bevethető. A szurkolók hiányolták a bosnyák balhátvédet, Senad Huszicsot is, a lap úgy tudja, hogy ő más okok miatt volt mellőzött, igaz civilben feltűnt a pálya mellett. A 25 éves bekk még 2013 nyarán érkezett az Andrássy útra az NK Zvijezda Gradacactól 2+1 évre, a DVTK 2015 júniusában életbe léptette az opcióját, így a futballista maradt.
A találkozón szinte végig a Diósgyőr akarata érvényesült, a 2-0-s siker lehetett volna még nagyobb is.
– Ahhoz képest, hogy a második hét elején vagyunk, helyenként, különösképpen az első félidőben, megfelelő volt a játék – fogalmazott a lefújás után Egervári Sándor. – Az a ritmusváltás, amit szerettünk volna hozzátenni, azt visszakaptam, és kértem az agresszív labdaszerzést, ezt is, illetve jó, szervezett védekezést valósított meg a csapat. Kidolgoztunk nagyon sok helyzetet, ez már egy pozitívum, az, hogy nem sikerült egy részüket értékesíteni, annak az az oka, hogy fáradt lábak vannak, mert délelőtt is volt edzés.
A majdnem teljes „sorcsere” után szinte két támadóval rohamozott a Diósgyőr, Takáccsal és Griffiths-szel.
– Az összeállításból ez következett, hiszen mind a ketten élcsatárok, ebben volt egy négy-négy-egy-egyes lehetőség is, ami azt jelenti, hogy Takács mélyebbről való megindulással próbálta a feladatát megoldani. Igen, ez másabb volt, mint a „kis” Bogesszel, aki egy klasszikus játékszervező, ott, akkor több helyzetet tudtunk kialakítani, mert a szervezéshez értők közül többen voltak a pályán – válaszolta a felvetésre Egervári Sándor.
A szakvezető hozzátette még azt, hogy akik nem játszottak, azok is megkapták a maguk feladatát, terhelését, majd az Elek-üggyel kapcsolatban kifejtette:
– Várjuk a megoldást, immár tíz napja, elsősorban a kínaiakon múlik, az itteni klubvezetés mindent elkövetett azért, hogy akár már holnap hivatalosan a játékosunk legyen. Benne van a törökországi edzőtáborba utazó keretben, remélem, ott már pályára is tud majd lépni – reménykedett Egervári Sándor.
A DVTK következő felkészülési találkozóját szombaton 11 órától az NB II-es Budaörs vendégeként játssza.
A rossz nyelvek szerint Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa az adósságai eltüntetésére fordítja a Balogh Norbert palermói szerződéséből befolyó csaknem 700 millió forintot.
Tóth Barna érkezik a másodosztályú klubhoz.
Kedden a Kisvárda-Master Good megegyezett az első osztályú Békéscsaba 1912 Előre játékosával, Bagi Istvánnal.
A másodosztályú csapat már korábban egyezségre jutott a Békéscsabával, csak a játékos aláírása hiányzott a szerződésről. Bagi kölcsönbe érkezik – számolt be a kisvárdai klubhonlap.
Sajnos nagyot fordult a világ a magyar kapussal – helyi információk szerint nyáron eladják.
A Bild információi szerint a játékost mégis elengedik. A Nürnberg tárt karokkal várja.
A Rangadó.hu-n már korábban beszámoltunk róla, hogy a DVTK 2-0-ra legyőzte a Kosice gárdáját.
2016. 01. 13. 22:24
Klikk, hogy ha szöveges tudósítást szeretnél olvasni a találkozóról.
Jürgen Klopp a Liverpool edzője nem nevezte az Arsenal elleni mérkőzésre Bogdán Ádámot. Mint ismert a magyar kapus az FA kupa legutóbbi fordulójában kapott gólt szögletből, ami alighanem liverpooli pályafutása végét jelenti.
A csütörtök esti Premier League meccsen a kölcsönből visszatérő Danny Ward ült a padon, a Liverpool pedig rendkívül fordulatos meccsen, Mignolet hibáitól tarkítva játszott 3-3-as döntetlent az Arsenal gárdájával.
A másodosztályú Bochum 4-1-re nyert a Hertha elleni edzőmeccsen.
Bősz Levente az élvonalban csak a kispadon kapott szerepet.
A másodosztályú BFC Siófok a Paksi FC II. ellen lépett pályára szerda délután, megkezdve ezzel az edzőmérkőzések sorozatát a tavaszi nyitány előtt – számolt be a klub honlapja.
Motiváltan, jól kezdte a találkozót az NB II-es együttes: az első percben Nagy Dániel lapos bepasszáról Elek centikkel maradt le. Nagy János és Futó átlövéssel próbálkozott, előbbi mellément, utóbbit Csoknyai védte. Sikerült gyorsan megszerezni a vezetést: a harmadik percben Berkit rántották le a jobb oldalon, Nagy Dániel szabadrúgása remekül jött középre, és a kapu előtti kavarodásban végül Elek juttatta fejjel a hálóba a labdát (0-1).
A vezetés megszerzése után sem állt le a vendégcsapat, tovább presszingelt: Berki bal lábas lövése nem sokkal ment mellé. A 15. percben ismét Berki került helyzetbe, és ekkor már növelni tudta az előnyt: a gólszerző remek keresztlabdát adott Nagy Dánielnek, aki beívelt a védők mögé, Elek lábán továbbpattant a labda, majd a hosszún érkező Berki a hálóba passzolt (0-2).
A hazai csapat megpróbálta felgyorsítani a játékát, és sikerült szépíteniük a 21. percben: egy szögletet követően a középre visszafejelt labdát Bor passzolta a kapuba (1-2). A siófoki válasz gyorsan érkezett: Filipánics kirúgását Elek csúsztatta meg a 25. percben, Berki továbbtette Nagy Dánielhez, aki egyből visszapasszolt hozzá, a siófoki támadó pedig remek ütemben tolta el a labdát a kapus mellett, ami a hazai kapuba gurult (1-3).
A félidőben sorcsere következett, Rusvai és Futó maradt fenn a kezdőből. A legnagyobb vendéghelyzet Kovács Dávid előtt adódott, a fiatal Vasas-akadémista ügyesen csapott le egy labdára a paksi 16-oson belül, átemelte azt a kimozduló kapus felett, de nem sokkal mellészállt. A hazai csapatnál Kiss Tamás szabadrúgása jelentett komolyabb veszélyt: a vendégkapus, aki szintén Kis Tamás, a felsőlécre tolta a labdát, és a játékszer végül fölé ment. A hajtós, küzdelmes második félidő hajrájában újabb gólt szereztek a vendégek: Kozma kapott remek labdát a 85.percben a jobb oldalon, beadására nagyszerű ütemben érkezett a második hullámban Futó, és a hálóba fejelt, kialakítva ezzel a végeredmény (1-4).
Kapaczina Valér nem ismeretlen az SVSE-szurkolók számára.
Nincs alapja a Charlton Athletic-kel kapcsolatos pletykáknak.
Dzsudzsák Balázst viszont nélkülözte a kupában a Bursaspor.
Az NB1.hu rendhagyó szavazásán a Szombathelyi Haladás válogatott rekorder kapusa zárt az élen.
Rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták az újságírókat, amin ott van Hernádi Zsolt a MOL a vezérigazgatója is.
Az Eb-kerettagsághoz a Lipcse kezdőjébe kell kerülnie.
Nem volt versenyben a Bonyhád.
A Sporting Kansas City bejelentette az Újpest focistájának megszerzését.
2016. 01. 13. 16:31
Kassai csapatot győztek le a miskolciak.
- 16:28 Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
- 16:27 „Meg fognak őrülni, ha ebben megyek Fradi meccsre” – Gáspár Győző lenyúlta ifj. Schóbert Norbert dzsekijét A Nagy Duett ötödik adása után
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 16:09 Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
- 16:03 Ezért neveztek el plüssmackót az amerikai elnökről
- 15:53 Málta felé sodródik a kiégett, legénység nélküli orosz tartályhajó
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 15:45 Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban
- 15:37 Miló Viki haragszik Kasza Tibire: el is árulta, miért
- 15:12 Törvényt sértett a győri fideszes képviselőjelölt a helyi választási bizottság szerint, mert gyerekek jelenlétében kampányolt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 14:52 Új unokája született az albatrosznak, aki 74 évesen még tojást rakott
- 14:40 Zendaya először reagált a pletykára, miszerint Tom Hollanddel titokban összeházasodtak
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni