SPORT
Japán és a Koreai Köztársaság labdarúgócsapata bejutott az ázsiai U23-as kontinenstorna döntőjébe, Dohában, ezzel részt vehet a riói olimpián.
Elsősorban a középpályán lehetnek gondjai a Barcának: sérülés és betegség miatt Iniesta, Busquets és Arda Turan játékára is kevés az esély.
A szívműtétje után teljes értékű munkát végző egykori válogatott játékos nagyon boldog, hogy a hátországban dolgozhat, és tiszta szívvel szurkol a válogatottnak.
2016. 01. 27. 09:35
A spanyolországi felkészülés sokkal drágább a töröknél. Ki engedheti meg magának, hogy ott hangolódjon az NB I-es folytatásra?
A kék-fehérekkel szerződést hosszabbító Poór Patrik Belekben adott interjút a Rangadónak.
A Paks erős csapatok ellen játszik Törökországban, a vezetőedző szerint nagyon komoly lesz a küzdelem a bajnokságban.
2016. 01. 27. 06:20
Nem hozott sok sikerélményt a kedd az angliai légiósainknak.
Az AS Roma a tavaszi szezonra kölcsönvette Stephan El Shaarawyt a rivális AC Milantól.
Cristian Tello a Fiorentinában juthat több lehetőséghez.
A Crystal Palace-ban folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor, a togóiak 31 éves csatára.
A londoni klub keddi bejelentése szerint az afrikai játékos szerződése a mostani idény végéig szól. Ezt megelőzően a Tottenham Hotspur együttesét erősítette, ahol kegyvesztetté vált. Szeptemberben felbontották a megállapodását, de a fizetését - az angol sajtó értesülései szerint heti 100 ezer fontot (41 millió forint) - továbbra is folyósítaniuk kellett.
Mivel klubnélkülinek számított, a Crystal Palace ingyen igazolta le.
Új csapata jól kezdte a bajnokságot, majd fokozatosan visszaesett a teljesítménye, és a 11. helyre csúszott vissza a tabellán. Alan Pardew vezetőedző szerint mindez a sérülések, formahanyatlás és a gyenge támadójáték számlájára írható.
Adebayor korábban az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Monaco csapatában is megfordult. A Premier League-ben eddig 230 meccsen 96 gólt szerzett, nyolccal kevesebbet, mint a liga történetének legeredményesebb afrikai labdarúgója, az elefántcsontparti Didier Drogba.
2016. 01. 26. 23:24
Újabb két, az élvonalból érkező játékossal erősítette meg keretét a Mezőkövesd Zsóry FC – számolt be a másodosztályú klub honlapja.
Szatmári Lóránd az MTK-tól érkezik kölcsönbe a tavaszi szezon végéig, a támadó középpályás korábban Pécsett, Pakson és Olaszországban is szerepelt, legutóbb az MTK-ban játszott. Vági András ugyancsak júniusig lesz kölcsönben, a védő ősszel még a Paks színeiben játszott, de megfordult az MTK-nál, Diósgyőrben, illetve a svájci Aaraunál.
A csapathoz kapcsolódó hír, hogy Ribánszki László kölcsönbe ment Kisvárdára, Izing Martin pedig végleg a szabolcsi együtteshez igazolt. Szalai Vilmos a Nyíregyháza együtteséhez szerződött.
A második félidőben a románok fölé nőttek a lilák, de egy kontra mindent eldöntött.
Felipe Massa gratulált a szerződéséhez.
Vasárnap a Torneos De Verano elnevezésű felkészülési tornán csapott össze az argentin bajnokság két riválisa, a Boca Juniors és a River Plate.
A meccs eredménye: 1-0 a Rivernek, valamint öt piros lap…
2016. 01. 26. 19:02
A Juventus-legenda még egy vébét megjárna.
A második félidőben bedarálta NB III-as ellenfelét a tolnai csapat.
2016. 01. 26. 17:44
A Diósgyőr az utolsó 20 percben elszúrta az utolsó törökországi edzőmeccsét.
Keretet hirdetett Sito Rivera szövetségi kapitány a február eleji, belgrádi teremlabdarúgó Európa-bajnokságra.
Mint ismert, a magyar csapat a spanyolok ellen kezd február 2-án, majd 4-én az ukránok ellen játszik a háromcsapatos csoportban.
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Tóth Gyula (Rába ETO Futsal Club), Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Mezőnyjátékosok: Németh Péter (Futsal Club Veszprém), Harnisch Ákos (Rába ETO Futsal Club), Dróth Zoltán (Kairat Almaty – kazah), Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu), Gál István (MVFC Berettyóújfalu), Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás VSE), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu), Hosszú Ádám (DF Renaplin FC Dunaújváros), Klacsák Bence (DF Renaplin FC Dunaújváros), Horváth Norbert DF Renaplin FC Dunaújváros), Szeghy Szabolcs (Aramis SE)
Szövetségi kapitány: Sito Rivera
FOTÓK Jól indult az edzőtábor László Csaba csapatának.
2016. 01. 26. 16:25
Már az első félidőben kialakította a végeredményt az angyalföldi csapat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kijelölte a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzéseinek kezdési időpontjait.
Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés
Február 9. kedd, 18 óra:
Nyíregyháza Spartacus (NB III) – Debreceni VSC-TEVA (Tv: M4 Sport)
Február 10. szerda, 18 óra:
Ferencvárosi TC – Videoton FC (Tv: M4 Sport)
Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny (NB III)
Újpest FC – Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)
FOTÓK Az NB I-es listavezető Varga Roland és Nagy Dominik góljaival ikszelt a lengyel Wisla Kraków elleni beleki edzőmeccsen.
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!