SPORT
Az osztrák Linz ellen nyolc perc után 2-0-ra vezettek a szombathelyiek.
A kis Garamvölgyi Lajos érkezése után ismét egy apróság világra jöttéről számolhatott be a debreceni klub honlapja: pénteken kora reggel megszületett Komáromi Gábor, a DVSC tragikusan fiatalon elhunyt vezérszurkolójának kislánya, Komáromi Enikő, aki 3200 grammal és 51 cm-el látta meg a napvilágot – adta hírül az Ultras Debrecen Facebook oldala.
Az anyuka és a pici jól vannak.
Újságíróként és sajtófőnökként is tapasztalt szakember került Bernd Storck szövetségi kapitány és a magyar válogatott mellé – írja az MLSZ honlapja.
A 38 esztendős Szabó Gergő az utóbbi években hazai élvonalbeli futballklubok sajtófőnöki feladatait látta el, több vezetőedző mellett is dolgozott a Videoton FC Európa Liga-főtáblás, majd bajnoki címet nyerő együttesénél, az utóbbi hónapokban pedig az MTK Budapestnél tevékenykedett. Legutóbbi munkái előtt, a Magyar Televízió és a Hír TV sportszerkesztőségeinél töltött évei alatt jelentős televíziós és újságírói tapasztalatokra tett szert, és vált a hazai sportújságíró-társadalom ismert tagjává.
A több nyelven is jól beszélő Szabó Gergő a jövőben az A-válogatott sajtómunkájáért felel, míg az MLSZ kommunikációs osztályát változatlanul Dinnyés Márton vezeti, a szövetség általános szóvivője pedig Sipos Jenő marad.
– A korábbi hagyományokat folytatva, ismét olyan szakember kerül az A-válogatott mellé, aki jól ismeri a sajtókiszolgálás szabályait, emellett újságírói gyakorlattal is rendelkezik, így több oldalról átlátja a válogatott melletti tennivalókat. Szabó Gergő érkezésével a Bernd Storck által vezetett, a nyári Eb-re készülő válogatott stábja tapasztalt munkatárssal bővül, aki sokat segíthet a csapat mindennapos feladataiban, miközben, szakmai múltja miatt, nagy empátiával kezelheti a média képviselőinek kéréseit – mondta Szabó Gergő kinevezéséről Dinnyés Márton.
2016. 01. 29. 14:03
Negyedikként a Valencia biztosította helyét a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjében: Gary Neville együttese a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján 1-0-ra nyert a Las Palmas otthonában, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább.
A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő FC Barcelona a Valenciával, a Sevilla pedig a Celta Vigóval találkozik az elődöntőben. Az első mérkőzéseket jövő szerdán, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
2016. 01. 29. 13:36
Jól halad a Fradi-támadó felépülése.
Négyéves szerződést kötött az együttessel a Diósgyőrből távozó támadó.
A spanyolok ellen nem számítunk sok jóra, az ukránokat viszont le kéne győzni.
Nem hagyott fel a futballal a legendás kapus.
Több magyar és külföldi csapattal együtt Törökországban edzőtáborozik a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az együttes a lengyel Zaglebie Lubin elleni edzőmeccsen vereséggel kezdett, majd legyőzte a román Voluntarit.
Utóbbi találkozón megtekintette a szombathelyi együttest a Haladás-nevelésű Guzmics Richárd is, majd a zöld-fehérek is viszonozták a látogatást ami után a Wisla Kraków Guzmiccsal a soraiban győzte le a Botew Plowdiwot 3-1-re. Úgy tűnik, szerencsét hoztak egymásnak a régi barátok.
2016. 01. 29. 11:00
Nathan Eccleston egy jó kis fickó, akire Steven Gerrard is figyelt. Belekben nyilatkozott munkatársunknak.
Sándor György csapattársa lehet.
Suzy Cortez ismét villantott.
A francia és a holland másodosztály felé vesszük ma az irányt...
2016. 01. 28. 22:11
Kleinheisler, Huszti, Szalai, Bogdán, Megyeri, Németh. Hrutka Jánossal vettük végig, hogy jó helyen vannak-e azok, akiknek kulcsszerepe lehet a magyar válogatottban az Európa-bajnokságon.
Lencse góljával legyűrte ellenfelét a felcsúti csapat.
A Palermo hivatalos boltjában dedikált a fiatal támadó.
A Botosani 2-1-re nyert.
Válasz viszont nem érkezett magyar részről, így vereség lett a vége.
A korábban az élvonalban is pályára lépő Papp Máté aláírt a Soroksárhoz – számolt be a másodosztályú klub honlapja.
A mindössze 22 esztendős ballábas középpályás a Videoton neveltje, az NB I-ben a Puskás Akadémia és a Dunaújváros mezét viselte, legutóbb Sopronban futballozott. Ősszel négy mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.
Szűcs Mihály ügyvezető elmondta, hogy Máté érkeztével lezárult számukra az átigazolási időszak, több érkező nem várható.
Lázok Jánossal és Vojo Ubiparippal közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas – közölte a klub honlapjával Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.
– Köszönöm mindkét játékosnak, amit a Vasasért tettek. Ám mivel kevés játéklehetőséghez jutottak volna tavasszal, így az ő érdekükben ezt találtuk a legjobb megoldásnak – emelte ki az ügyvezető.
A 27 éves szerb középcsatár 2015. augusztus elején igazolt Angyalföldre, ahol a 19 mérkőzésből kilencen lépett pályára. Ezeken összesen 518 percet játszott és egy gólt szerzett, az FTC-Vasas 5-1-re végződött találkozón.
A 32 esztendős Lázok János harmadjára 2014. szeptember végén szerződött a csapathoz. (Korábban 2005 júliusa és 2010 februárja, illetve 2010 júliusa és 2011 júniusa között már volt a játékosa.)
A 2014–2015-ös NB II-es időszakban húszszor lépett pályára (1 049 perc) és egy gólt szerzett. A 2015–2016-os NB I-es évadban 13 alkalommal (833 perc) kapott edzőitől bizalmat és ezeken szintén egyszer talált be az ellenfél kapujába, a 2-1-es vereséggel végződött DVTK–Vasas találkozón.
A magyar védő egy félidőt kapott a Wislában.
Szöllősi és Fodor is távozott Zalából.
A fiatal Szigetszentmiklós 3-1-es vereséget szenvedett az NB III-as Diósd TC-Select ellen – számolt be a másodosztályú klub honlapja.
Vágó Attila a csütörtöki edzőmérkőzésen szinte csak fiatal játékosoknak adott bizonyítási lehetőséget. Ennek ellenére is megszerezte a csapat a vezetést: Kokenszky tört ki egyedül és néhány lépés után volt csapata kapujába passzolt.
A fordulás után szinte azonnal egyenlített a vendégcsapat, amelyből Csanálosi volt eredményes, majd Bonifert és Pintér is betalált.
Vágó Attila, az SzTK vezetőedzője: – Ennek a mérkőzésnek az volt a célja, hogy a fiatal labdarúgók kilencven percnyi terhelést kapjanak. A mérkőzés elérte célját, mindenki végig hajtotta a találkozót.
2016. 01. 28. 16:04
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását