SPORT
Pep Guardiola a nyártól átveszi a Manchester Cityt, és várhatóan óriási költekezésbe kezd, amihez a tulajdonosok gyakorlatilag korlátlan mennyiségű pénzt biztosítanak. Erre készülve Guardiola mostani klubja, a Bayern München igyekszik bebiztosítani magát - írja az index.hu
Angol lapok szerint a müncheni klub vezetésével Guardiola egyezséget kötött, hogy egyetlen Bayern-játékost sem visz magával, legalábbis az első évében. Guardiolával korábban már előfordult, hogy az új klubtól azt kérte, hogy volt csapatától szerződtessenek játékost (a Barcelonától Thiagót, akihez amúgy valószínűleg nem nagyon ragaszkodnának a Bayernnél), de pletykák szerint most amúgy sem Németországból szeretne igazolni.
Eddig arról lehetett hallani, hogy a juventusos Paul Pogbát, az Evertonban futballozó John Stonest és két Barcelona-játékost, Sergio Busquetset és Neymart szeretné megszerezni.
A Bayern-vezetőség egyébként amúgy is eléggé berágott, amiért a katalán edző idő előtt bejelentette a távozását, miközben még bőven van hátra a szezonból, ezért az utóbbi időben megromlott a viszonyuk.
2016. 02. 18. 14:05
A Bajnokok Ligája szerda esti csúcsmérkőzése az AS Roma–Real Madrid (0-2). A rómaiak nem fogadták szívélyesen a madridiak sztárját, gyakorlatilag az összes labdaérintésénél hangos fütty harsant fel. Pedig Ronaldo mindent megtett a helyiek szimpátiájáért.
A mérkőzés előtt a játékosokat kísérő gyerekek is felsorakoztak a BL-himnuszt meghallgatni, amíg a kamera bemutatja a játékosokat és a bírókat, Ronaldo a Real sorának legszélén álldogált, előtte egy kislány. A portugál ász megfogta a kislány fejét, és adott egy puszit az arcára, a mellette álló kisgyerekek kicsit irigykedve nézték a valószínűleg életre szóló élményt adó puszit.
2016. 02. 18. 12:59
Muhamed Besic januárban hat mérkőzésen lépett pályára, és kiváló teljesítményt nyújtott.
2016. 02. 18. 12:54
Borzalmas sérülés történt a Cobresal–Corinthians Libertadores-kupa mérkőzésen. Az egyik játékos nagyon rosszul fogott talajt egy felugrást követően. Íme az ijesztő sérülés
2016. 02. 18. 12:53
Menedzsere szerint ugyanakkor a válogatott támadót a Bundesliga és a nyugati foci vonzza.
2016. 02. 18. 12:46
A szókimondó szakember szerint a belga sztár olyan, mint egy elkényeztetett kölyök.
2016. 02. 18. 12:40
Úgy tűnik, a Bursaspor magyar válogatott játékosa bármit csinál, valaki mindig haragszik rá.
2016. 02. 18. 12:32
A Borussia Dortmundnak van a legnagyobb esélye arra, hogy idén megnyerje a labdarúgó Európa Ligát, legalábbis Ottmar Hitzfeld, a csapat korábbi vezetőedzője szerint.
- Ebben az évben a BVB-nek azt acélt kell kitűznie, hogy megszerezze az EL-trófeát, s úgy vélem, esélyes is a végső sikerre - nyilatkozta a 67 éves német tréner, aki 1991-től 1997-ig irányította a Dortmundot, s Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.
A Borussia a nyolcaddöntőbe jutásért az FC Portóval csap össze, az első meccs csütörtökön lesz Németországban, a visszavágót egy héttel később rendezik Portugáliában.
Hitzfeld kitért másik korábbi csapata, a Bayern München BL-nyolcaddöntőjére is. A bajorok a tavaly döntős Juventusszal játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért, s a már visszavonult német edző szerint ebben a párharcban az egyéni teljesítmények döntenek majd.
- A Bayern irányítani és uralni akarja majd a játékot, gyors tempóban fog futballozni, ez ugyanis Pep Guardiola filozófiájának lényege - mondta Hitzfeld.
A Bayern jövő kedden Torinóban játszik, a visszavágó március 16-án lesz az Allianz Arénában.
2016. 02. 18. 12:03
Orosz Pál szerint a cél a következő szezonra valamelyik nemzetközi kupa csoportköre.
A Ferencváros Facebook-oldala humoros felvezetést talált ki a szombati, Puskás Akadémia elleni hazai NB I-es bajnoki elé.
2016. 02. 18. 11:33
Husztiék már pénteken pályára lépnek.
Mexikót emlegetik lehetséges ellenfélnek.
2016. 02. 18. 09:12
Változott a program, hamarabb lesznek a döntők.
2016. 02. 18. 08:59
Zlatan Ibrahimovic a Chelsea ellen (is) betalált – nála csak egyetlen csatár lőtt több gólt a Bajnokok Ligájában. Mármint azok közül, akik egyszer sem emelhették fel a trófeát.
2016. 02. 18. 08:37
Komoly pénzt bukott a játékos egy vírus miatt.
A Celta ellen lepasszolt tizenegyessel maradt 299-nél, de a Gijón ellen már a 300. és a 301. is összejött neki.
Hatalmasat lépett a legjobb nyolc felé a spanyol és a német együttes. Összeállításunkban valamennyi gólt megmutatjuk.
Dinko Trebotic a nyáron még kelendő volt, most a Vidi II-ben építheti fel magát.
Megvan, mikor játsszák a negyeddöntők második felvonását.
2016. 02. 17. 18:28
Az első és a második csapat elmaradt bajnokiját is a következő hónap elején játsszák le.
A Vasas irányítója meggyógyult, de Novák Csanád rehabilitációja lassabban halad.
Elsőrangú kezdőt állított ki Luis Enrique a Gijón ellen. Ha győz, valamelyest megléphet üldözőitől a Barcelona.
A hírek szerint már tízmillió eurónál tart a kínaiak licitálása a magyar válogatott gólvágóra.
2016. 02. 17. 17:13
- 16:27 Drasztikus fordulat jön az időjárásban, a napsütést viharos szél és hó válthatja
- 16:06 Ezek a hatos lottó március 22-i nyerőszámai
- 15:56 Fél lábbal már BL-negyeddöntős az FTC női kézilabdacsapata
- 15:46 Magyar Péter: Húsz centis késsel támadtak Radnai Márkra a kesztölci fórumán
- 15:37 Orbán a Fidesz választási esélyeiről: Én úgy érzem, hogy itt egy nagy siker lesz
- 15:32 Ez a két mondat hozta el a kommunikáció forradalmát
- 15:04 Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
- 14:58 Líbia specialistákat bízott meg a partjainál sodródó orosz szellemtanker befogásával
- 14:56 Márki-Zay: Orbán érkezése előtt a „ne lopj!” plakátokat is ellopták a fideszesek
- 14:40 Leó pápa az egész emberiség szégyenének nevezte a háborúkat
- 14:10 „A testmozgás olyan, mint a lélegzetvétel, csak később halunk bele a hiányába”
- 13:59 A ChatGPT-vel mentette meg a rákban szenvedő kutyáját egy ausztrál férfi
- 13:47 Bombaformában a magyar atléták, Kozák Luca is csúcsot futott
- 13:39 Trump egy magyar lánynak köszönheti Melaniát
- 13:39 Az is kérdés volt, tud-e még beszélni és járni – 32 évesen újra agyvérzést kapott a legtehetségesebb kézilabdaedző
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 11:45 „Elvi okból” nem tartanak esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigány tündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 13:02 A Doktor Szöszitől a kőkemény túrázóig – az ötvenéves Reese Witherspoon karrierje képekben
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton táskában vonult az egri Békemeneten
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal