A szombathelyi tréner mérges, amiért még pontot sem tudtak szerezni a Vasas ellen; Willamstől többet várt az első két bajnokin.
Ádám Martin már három éve a csapat felnőttcsapat keretéhez tartozik, a Haladás legyőzésében kulcsszerepe volt.
Ledöntötték hétfőn napközben a Hali-pálya emblematikus oszlopait.
2016. 02. 23. 06:41
Juventus-Bayern München 1X
A rangadón az olasz együttes akár előnyt is szerezhet a visszavágóra.
A talján bajnok óriási szériát futott, pénteken azonban csak ikszelni tudott Bolognában. A zebrák így is elképesztő formában vannak, október vége óta nem kaptak ki, zsinórban behúztak 15 Serie A-s összecsapást. A Napolival vív különversenyt a a bajnoki címért. A BL-ben is magabiztosan szerepelnek Marchisióék, a D-csoportban a Manchester City mögött léptek tovább. Otthon még gólt sem kaptak Buffonék. A keretben vannak hiányzók, Caceres tuti, hogy nem szerepelhet, Chiellini, Alex Sandro és Mandzukic játékára viszont van remény.
A Bayern nyolc pontos fórral vezeti a Bundesligát, a piros-fehéreket a dortmundiak üldözik, de a salátástál idén is nagy eséllyel Münchenbe kerül. Pep Gurdiola alakulata idegenben is erős, a bajnokságban és a BL-ben is mindössze egyszer hibáztak Lewandowskiék. Az elitligában könnyedén nyerték meg az F-jelű kvartettet, az Alliainzban három mérkőzésen 14 gólt szereztek. A spanyol szakember nem számíthat Boatengre és Javi Martinezre, rajtuk kívül kérdéses Götze, Ribery és Benatia szerepeltetése.
Milyen mérkőzésre számítunk? Nos, nem várunk sok gólt, könnyen lehet, hogy a szünetig nem is esik találat. A Juve egyben van, jó eséllyel ma előnyt szerez a visszavágóra. Tippünk tehát: 1X!
Reading-Rotherham 1!
A kiesőjelölt nem tud pontot szerezni a Madejski Stadionban
A Reading csak a 16. helyről várhatja a folytatást, a gárdának 37 pontja van. Otthon nem különösebben erős (6-7-3), kevés gólt lő, de keveset is kap (17-10). A formája kissé szeszélyes, a Championshipben két hazai 0-0 után az FA Kupában 3-1-gyel búcsúztatták a WBA-t a Madejski Stadionban! Brian McDermott menedzser együttese hátrányba került a birminghamiakkal szemben, de Mc.Shane-ék rendezték soraikat, és fordítani tudtak. A keretben nincs eltiltott játékos, és sérülés sem nehezíti a szakmai stáb munkáját.
A Rotherham bajban van, a társaság 26 egységgel a 22., azaz kieső pozícióból várja sorsa jobbra fordulását. Az eredménytelenség hatására Neil Redfearnt kirúgták, érkezett a rutinos Neil Warnock, akinek bent kellene tartania a piros-fehéreket a második vonalban. Nem lesz egyszerű feladat, különösen idegenbeli produktumán kellene javítaniuk Newelléknak (2-2-12). Az új trénerrel eddig egy találkozót vívtak meg Campék, akkor nem sikerült a pontszerzés a lényegesen erősebb Burnley otthonában. A keretben egy középhátvéd tölti eltiltását.
Októberben döntetlent játszott egymással a két együttes, az előző kiírásban a Rerading pályaválasztásával simán nyertek a kék-fehérek. Ma is erre látunk esélyt. Tippünk így: 1-es!
2016. 02. 22. 21:51
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Immár nyolc bajnoki óta nyeretlen a lengyel élvonalban Guzmics Richárd csapata, a Wisla Kraków. A magyar védőt ezúttal is végig a soraiban tudó együttes a 23. forduló zárómeccsén a Leczna ellen játszott 1-1-es döntetlent. Guzmicsék utoljára november 6-án nyertek bajnokit, azóta a maival együtt két döntetlen és hat vereség a mérlegük – november 20-a óta most szereztek először pontot. A magyar védő nevéhez egy sárga lap is fűződött a hétfői bajnokin.
Stieber Zoltán a kispadról nézte végig, ahogy csapata, az 1.FC Nürnberg 1-1-et játszik a Fortuna Düsseldorf otthonában a német másodosztály 22. fordulójában.
2016. 02. 22. 19:58
Az összetartások célja, hogy a kontinenstorna mellett a világbajnoki selejtezőkre is felkészüljön a válogatott.
Lódi Tamás új szerepkörben próbálhatja ki magát.
A WhoScored bajnokságaiban szereplő tíz magyar futballista közül mindössze ketten játszottak a hétvégén.
A Facebookon akadt ki a bundaügy érintettje.
Szerinte legalább annyira a Békéscsabáról szólt a Videoton elleni meccs, mint a hazaiakról.
Múlt héten a Rangadó.hu is beszámolt róla, hogy a lengyel Legia Varsóban remek szezont futó Nikolics Nemanja kicsúszott a legjobb tízből az Aranycipő-verseny rangsorában. A magyar válogatott csatár a hétvégén nem volt eredményes, "csak" egy gólpasszt jegyzett, így újra egy hellyel hátrébb került a listán, és most éppen a PSG svéd klasszisa, Zlatan Ibrahimovic érte be.
Az Aranycipő-verseny élcsoportja
1. Luis Suárez (Barcelona) 25 x 2 = 50
2. Gonzalo Higuaín (Napoli) 24 x 2 = 48
Jonas (Benfica) 24 x 2 = 48
4. Robert Lewandowski (Bayern München) 22 x 2 = 44
Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 22 x 2 = 44
6. Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund) 21 x 2 = 42
7. Eran Zahavi (Maccabi Tel-Aviv) 26 x 1.5 = 39
8. Karim Benzema (Real Madrid) 19 x 2 = 38
Jamie Vardy (Leicester City) 19 x 2 = 38
10. Neymar (Barcelona) 18 x 2 = 36
Iszlam Szlimani (Sporting CP) 18 x 2 = 36
12. Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain) 23 x 1.5 = 34.5
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa) 23 x 1.5 = 34.5
2016. 02. 22. 13:20
A sporik teljesítményét osztályozó WorldReferee a kilencedik legjobb bírónak látta Vad II Istvánt 2015-ben.
2016. 02. 22. 13:19
Brutális sérülést okozott az argentin csatár a Boca Juniors–Newell’s Old Boys (4–1) mérkőzésen. Szegény Ezequiel Unsain kapusnak el is tört az állkapcsa.
Jakabfi Zsanett remekük érzi magát Wolfsburgban, és a klubja is elégedett vele. A kétszeres BL-győztes magyar focista újabb két évre kötelezte el magát.
Mint már beszámoltunk róla, lassan szinte a földdel egyenlő a Szombathelyi Haladás régi stadionja. A Rohonci út emblematikus építményéből már csak három reflektor maradt meg, hétfő délelőtt azonban ezeket is ledöntik a szakemberek.
A Nyugat.hu fotósorozattal jelentkezett a helyszínről, illetve videó is készült az újabb toronydöntésről.
2016. 02. 22. 12:28
Négy kiállítás történt a Galatasaray-Trabzonspor bajnokin.
2016. 02. 22. 12:03
Szenzációs hírt közölt a török sajtó: Dzsudzsák Balázs a Fener elleni bajnoki előtt állítólag Robin van Persie-nek elárulta, az Eb után otthagyja a Bursasport, és az esetleges új csapatát is megnevezte. Irány Peking?
Az AS Roma otthonában aratott BL-siker után a Real Madrid a Málaga otthonába látogatott a spanyol bajnokságban, ahol kötelező lett volna a három pont begyűjtése. A madridiak eléggé enerváltan futballoztak, és talán csak a szerencsének és Keylor Navasnak köszönhető, hogy döntetlen lett a vége. A Barcelona előnye így már 9 pont az első helyen. A találkozó után Zinedine Zidane értékelt.
A találkozóról
- Ma elvesztettünk két pontot, de sohasem dobjuk be a törölközőt. Megpróbáljuk megszerezni a hátralevő 38 pontot. Nehéz mérkőzés volt. Nem dőlhetünk hátra, nálam ez szóba sem jöhet. Még a bajnokság és a Bajnokok Ligája is elérhető, a végsőkig fogunk harcolni. Sok pontot lehet még gyűjteni, messze még a bajnokság vége. A többi csapat is veszíthet pontokat, de nem akarok róluk beszélni. Csak magunkra gondolok, és megnézzük, mi történt a találkozón. Jól sikerült a felkészülés, ki fogom elemezni a mérkőzést. A játékosok nagy erőfeszítéseket tettek ma. Megnyerhettük volna a mérkőzést, bár az is igaz, hogy sok helyzete volt a Málagának - mondta Zinedine Zidane.
A teljesítményről
- Nem játszottunk rosszul. Sokat kellett küzdenünk, főleg a lepattanók begyűjtésekor. A mérkőzés bizonyos szakaszában ők domináltak, ettől függetlenül nem játszottunk rosszul. Sok helyzetet alakítottunk ki. Pozitívnak kell maradnunk, mert eddig fantasztikusan teljesített a csapat. Talán a mai mérkőzés után sokan az ellenkezőjét gondolják, pedig sok helyzetünk volt, megnyerhettük volna a meccset. Persze, a vereség is benne volt, de az utóbbi mérkőzéseink bizakodásra adnak okot."
Szenvedés idegenben
A Bajnokok Ligájában is idegenben játszottunk. Kemény meccs volt, de nyertünk. Ma szintén nehéz mérkőzésünk volt, de megszerezhettük volna a három pontot is. A stábbal ki kell elemeznünk a 90 percet, és meg kell találnunk az okokat. Kemény munkával és együttes erővel nagy dolgokat érhetünk el. Azt gondolják, a bajnokság elúszott, de mint ahogy én is, úgy a játékosok is a végsőkig harcolnak.
forrás: penamadridista.hu
2016. 02. 22. 10:12
A brit sajtóban folyamatosan téma a szenvedő Manchester United menedzserének, Louis van Gaalnak a távozása. Egyesek már biztosra vélik, hogy legkésőbb a nyáron José Mourinho veszi át a helyét a Vörös Ördögök kispadján. A menesztésével kapcsolatos pletykák felerősödése közben a holland most egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot is kapott...
A Genius Travel holland utazási iroda felajánlotta Van Gaalnak, hogy ha a Manchester United kiesik az FA-kupából a harmadosztály egyelőre kieső helyén álló Shrewsbury Town ellen és a szakember távozik a posztjáról, akkor a világ bármely pontjára elutazhat. Mindezt ingyen és bérmentve.
- Amióta a Manchester Unitednél dolgozik, a csapat elindult a lejtőn. Ezért ajánlottuk fel Van Gaalnak a szünetet, ha feláll a padról. Vannak autóink, repülőgépeink, semmi sem akadály – nyilatkozt az utazási iroda képviselője a The Sunnak.
2016. 02. 22. 09:47
Sok hűhó semmiért! Az angol ötödosztályú Cheltenham Town játékosai közül öten is odaálltak a labda mögé, majd olyat tettek, hogy attól leesik az állad…
2016. 02. 22. 09:40
A Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, Guus Hiddink reméli, hogy sikerül kitiltani a stadionból azokat a szurkolókat, akik a vasárnapi FA Kupa-meccsen pénzérméket dobáltak a pályára.
A bajnoki címvédő Chelsea vasárnap 5-1-re megnyerte a Manchester City elleni nyolcaddöntőt, így továbbjutott. A londoni klub szurkolói többször is pénzérmék bedobálásával zavarták a vendégcsapat játékosait. A televíziós visszajátszásokból kiderült, hogy többek között az egyenlítő gólt szerző David Faupalát is eltalálták, miközben a gólt ünnepelte.
- Tisztában vagyunk a történtekkel és elítéljük azt. A Chelsea lépni fog, ezeknek az embereknek nem szabad bejutniuk a stadionokba" - nyilatkozta a Hiddink.
A Chelsea szóvivője szerint a klub együttműködik a rendőrséggel az elkövetők azonosításában, majd ezt követően kitiltják őket a meccsekről.
- Elítéljük az ilyen idióta és veszélyes viselkedést. Érdemes megjegyezni, hogy ez egy bűncselekmény, ezért is támogatjuk a rendőrségi büntetőeljárást - mondta Steve Atkins.
Szombaton a West Bromwich Albion középpályása, Chris Brunt undorítónak nevezte saját csapatának néhány drukkerét, akik a bal szeme alatt eltalálták egy pénzérmével. A szurkolók azért voltak dühösek, mert a WBA 3-1-re kikapott a másodosztályú Reading együttesétől az FA Kupában.
Határozottan elítéljük az ilyen viselkedést, és együtt fogunk működni a két klubbal, valamint a hatóságokkal a felelősök azonosításában" - áll az Angol Labdarúgó Szövetség közleményében.
2016. 02. 22. 09:36
A magyar szakvezető szerint a Bajnokok Ligája-indulás nem reális idén a berlinieknél.
Bár a lila-fehérek jelenleg másodikok, biztosan nem indulhatnak a nemzetközi kupában.
A sereghajtó Hannover házigazdaként egy góllal kikapott az Augsburg csapatától a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Hannover legutóbb november végén szerzett pontot a Bundesligában, azóta mind a hét meccsét elveszítette, és már hat pont a hátránya a tabellán az osztályozós helyen álló Werder Bremennel szemben. A hazaiak magyar válogatott csatárát, a sérült Szalai Ádámot nem nevezték a keretbe.
A VfB Stuttgart öt győzelem után ezúttal nem tudott nyerni, de veretlenségi sorozata immár nyolc forduló óta tart.
Bundesliga, 22. forduló
Hannover 96 – FC Augsburg 0-1 (0-1)
FC Schalke 04 – VfB Stuttgart 1-1 (1-1)
korábban:
Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund 0-1 (0-0)
szombaton játszották:
Hertha BSC – VfL Wolfsburg 1-1 (0-0)
Borussia Mönchengladbach – 1. FC Köln 1-0 (1-0)
FC Ingolstadt 04 – Werder Bremen 2-0 (1-0)
Bayern München – Darmstadt 98 3-1 (0-1)
1899 Hoffenheim – FSV Mainz 05 3-2 (1-1)
pénteken játszották:
Eintracht Frankfurt – Hamburger SV 0-0
2016. 02. 21. 21:36
- 07:30 Tom Jones-kvíz: mindent tudsz a legendás énekesről?
- 07:22 Medián: a magyarok többsége maffiaállamként jellemzi az Orbán-rendszert
- 07:14 G7: Szijjártó Péter fotójával dekorálhatta irodáját a GVH elnökhelyettese, a hivatal szerint ez magánügy
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 06:56 Észak-Korea precíziós rakétarendszert tesztelt, amit a dél-koreai határra telepítenének
- 05:59 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 03:33 Tehetetlenül lógott a kötélen, veszélyes mentéssel hozták le a hegymászót
- 22:00 Erőszakoskodott a női játékvezetővel, kirúgták a vb-ezüstérmes futballsztár testvérét
- 21:44 Vizsgálatot indít a kulturális tárca az Operettszínház ügyében
- 21:06 Felbontotta wolfsburgi szerződését Eriksen, aki kétszer is összeesett a futballpályán
- 20:57 Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek
- 07:00 Termőre fordult a világ egyik legdrágább szarvasgombája Magyarországon
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 16:57 Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál
- 20:57 Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek
- 16:38 Hankó Balázs és Seszták Miklós öt-tíz évet, Matolcsy legfeljebb hármat kaphat
- 14:18 Benyújtották: munkaszüneti nap lesz december 24.
- 15:50 A Fidesz lényegében megerősítette, hogy a nemzetközi körözés alatt álló lengyel politikus miatt tartottak házkutatást az Alapjogokért Központnál
- 15:28 „Nem tudta, ki vagyok” – Dolph Lundgren 61, felesége 22 éves volt, mikor először találkoztak
- 17:33 Magyar Péter: Már hétfő délelőttre összehívjuk az Országgyűlés rendkívüli ülését
- 15:50 „Ez egy mészárlás volt. Hentesként tudta, hogy hova kell szúrni. Esélye sem volt védekezni Jánosnak” – megszólalt a meggyilkolt önkormányzati képviselő rokona
- 17:56 Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Kiskunhalason, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre