SPORT
Zlatan Ibrahimovic követheti a PSG francia trénerét.
2016. 03. 13. 10:09
Nyerniük kell a Vasas ellen, és szurkolniuk az MTK-nak. A matematika egyszerű, számolgattunk.
A tavaszi szezon két, talán legjobb formában lévő NB II-es együttese csap össze vasárnap délután Siófokon.
Második meccsét is megnyerte a Kansas City.
Borussia Dortmund-Mainz Az 1. csapat nyer és a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik
A házigazda remek formában van, a tartalékos vendégekre kellemetlen percek várhatnak...
Thomas Tuchel alakulata bombaformában van hetek óta. A sárga-feketék 58 egységgel a 2. helyen tanyáznak a Bundesligában, a Signal Iduna Parkban még őrzik veretlenségüket: 10-2-0-ás mérlegükhöz 34-9-es gólkülönbség társul. A pontvadászatban 2016-ban még nem kaptak ki, hat siker mellett kétszer remiztek - legutóbb épp a Bayern ellen otthon. Az EL-ben sem ismernek kegyelmet Reus-szék, a Porto után a Tottenham is kiadós zakóval térhetett haza, a vége 3-0 lett Hummelsék javára. A vezetőedző rotálta csapatát, csütörtökön padozott például Kagawa, Subotic, Sahin, Ramos és Bürki is. A keretben csak Gündogan sérült, rajta kívül mindenki bevethető.
Aubameyangék nagyon látványos produkciót adnak le hétről-hétre. Sokat birtokolják a labdát az ellenfél térfelén, és a letámadást is már "fent" kezdik: nem hagyják felhozni a labdát, így jobbára marad az ívelgetés, amit pedig hátul Benderék ügyesben megoldanak. Nem könnyű a dortmundiak ellen futballozni, az már egyszer biztos...
A Mainz kitört a kiscsapat imázsból, legalább is a jelenlegi 5. helyezésük erre enged következtetni. A piros-fehérek 40 pontig jutottak, a tabella ezen része nagyon szoros, többen is pályáznak az EL-t érő helyekre. A gárda idegenben sem gyenge, mutatója 5-2-5, gólkülönbsége a túrákon 17-17. Martin Schmidt alakulata bátran futballozik vendégként is, ezt másfél hete az Allianzban is bebizonyították Malliék: nagy meglepetésre 2-1-re verték a bajorokat. A formájuk biztató volt, ám legutóbb a Darmstadt megtréfálta őket: saját pályájukon nem bírtak az újonccal Samperióék (0-0). A meccsen kiállították Donatit, a jobb bekket, így ma ő eltiltását tölti. Rajta kívül hiányzik még két hátvéd, két csatár (Moto hét találatnál jár), Klement és Soto, két középpályás pedig ugyan már tréningezett, de még nem lesz kezdő.
A Borussia otthon a legutóbbi két alkalommal 4-2-re verte a Mainzot. Ma is hazai sikert várunk, és természetesen találatokat. Hármat mindenképpen...
2016. 03. 13. 03:28
A Sampdoria 1-1-es döntetlent játszott az Empoli otthonában az olasz bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.
Az Empolinak ez volt sorozatban a tizedik nyeretlen mérkőzése a Serie A-ban.
Az Inter a Bologna elleni 2-1-es sikerével lépett fel a Bajnokok Ligája-pótselejtezőt érő negyedik helyre – közvetlen riválisai azonban vasárnap lépnek pályára, így korántsem biztos, hogy a forduló után is tartja majd pozícióját.
Serie A, 29. forduló
Empoli–Sampdoria 1-1 (0-1)
Internazionale–Bologna 2-0 (0-0)
vasárnap játsszák:
Chievo – AC Milan 12.30
Carpi–Frosinone 15 óra
Fiorentina – Hellas Verona 15 óra
Genoa–Torino 15 óra
Udinese – AS Roma 15 óra
Lazio–Atalanta 20.45
Palermo–Napoli 20.45
pénteken játszották:
Juventus–Sassuolo 1-0 (1-0)
2016. 03. 12. 22:45
Az Atlético Madrid 3-0-ra legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.
A tabellán második helyezett fővárosiak sorozatban hetedik bajnoki meccsükön maradtak veretlenek, a Deportivo viszont december 19-én győzött legutóbb, vagyis 13 forduló óta nyeretlen.
Az Atlético legeredményesebb játékosa, a második gólt szerző francia Antoine Griezmann 16 találatnál jár a mostani bajnoki évadban.
Primera División, 29. forduló
Atlético Madrid – Deportivo La Coruna 3-0 (1-0)
korábban:
Celta Vigo – Real Sociedad 1-0 (1-0)
FC Barcelona – Getafe 6-0 (4-0)
később:
Rayo Vallecano – Eibar 22.05
vasárnap játsszák:
Levante–Valencia 12 óra
Sevilla – Villarreal 16 óra
Athletic Bilbao – Real Betis 18.15
Las Palmas – Real Madrid 20.30
hétfőn játsszák:
Granada–Espanyol 20.30
pénteken játszották:
Málaga – Sporting Gijón 1-0 (1-0)
2016. 03. 12. 22:40
Másodikként az Everton jutott be az angol FA Kupa elődöntőjébe, miután a szombati negyeddöntőben házigazdaként 2-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Chelsea-t.
A liverpooli csapat mindkét gólját a korábbi Chelsea-játékos, a belga Romelu Lukaku szerezte.
Az angol bajnokságban a kupa miatt csonka fordulót rendeztek: a 30. forduló szombati játéknapján a Southampton – az olasz Graziano Pelle két góljával – 2-1-re győzött a Stoke City otthonában.
A 30 éves itáliai csatár először fejjel volt eredményes. Ez volt csapatszinten a Southampton 12. fejesgólja a mostani bajnoki évadban, ebben a mutatóban jobb minden riválisánál.
A Swansea City ellen sikerrel járó Bournemouth sorozatban harmadszor, összesen pedig tizedik alkalommal győzött a Premier League mostani szezonjában.
FA Kupa, negyeddöntő
Everton–Chelsea 2-0 (0-0)
vasárnap játsszák:
Arsenal–Watford 14.30
Manchester United – West Ham United 17 óra
pénteken játszották:
Reading – Crystal Palace 0-2 (0-0)
Premier League, 30. forduló
Bournemouth – Swansea City 3-2 (1-1)
Stoke City – Southampton 1-2 (0-2)
korábban:
Norwich City – Manchester City 0-0
vasárnap játsszák:
Aston Villa – Tottenham Hotspur 17.00
hétfőn játsszák:
Leicester City – Newcastle United 21.00
2016. 03. 12. 21:39
Csereként állt be az ötöt kapó Brémában.
2016. 03. 12. 20:29
Németh Krisztián együttese, az al-Garafa a katari élvonal 22. fordulójában az al-Sailiját fogadta. A magyar válogatott csatár csapata magabiztos, 4-0-s sikerrel küldte haza riválisát.
Talán már mondani sem kell, a sikerből „Némó” is góllal vette ki a részét: a 72. percben a negyedik gólt jegyezte a meccset végigjátszó magyar válogatott támadó.
Böde Dániel meglőtte a 15. gólját is a bajnokságban, a Ferencváros hazai pályán 4-0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen.
2016. 03. 12. 19:52
Péntek esti győzelmével újfent rekordot állított fel az olasz címvédő Juventus, sőt mi több, legendás kapusa is egy történelmi tett küszöbén áll.
A 45 éves Edwin van der Sar a Manchester United csapatából vonult vissza 2011-ben. A 130-szoros holland válogatott hálóőr azonban egy meccs erejéig visszatért nevelőegyesületébe, a negyedosztályú VV Noordwijkbe. Visszatérése jól sikerült, hiszen a 41. percben büntetőt védett, a találkozó végeredménye pedig 1-1-es döntetlennel zárult.
2016. 03. 12. 18:45
Videók és edzői nyilatkozatok.
Az Újpest volt aktívabb, de a miskolciak állták a sarat - egészen a 93. percig.
Egy szerencsés gólnak és egy gyönyörű kontrának köszönhetően nyert a Paks, egyre nehezebb helyzetben a Vasas.
2016. 03. 12. 17:25
Óriási ziccereket hagyott ki az újonc a bajnok ellen, de belefért, 1-1 lett a vége.
2016. 03. 12. 17:23
A fővárosi kék-fehérek Dunaújvárosban 3-1-re győzték le a Haladást.
2016. 03. 12. 17:19
Az első félidőben hármat lőtt, majd őrizte előnyét a kispesti együttes az élvonal 25. fordulójában.
Gyűjtőcikkünkben megtalálható az NB III 22. fordulójának összes jegyzőkönyve.
Gyűjtőcikkünkben a másodosztály 19. fordulójának összes eredménye megtalálható.
Kiszámolták, kik voltak az elmúlt öt év legjobb kiszolgálói a topligákban a bajnoki és nemzetközi kupameccseken.
Spanyol sajtóértesülések alapján a Paris Saint-Germain brazil védőjének, Marquinhosnak az ügynöke és testvére a múlt héten a Barcelonával tárgyalt a játékos átigazolásáról.
A hírek szerint a 21 éves védő a katalánok legfőbb nyári célpontja, és állítólag 50 millió eurót sem sajnálnának a fiatal, de már rutinosnak számító védő játékjogáért. Marquinhos képviselői évi 4.5 milliós fizetésben és 3 millió eurós aláírási pénzben állapították meg ügyfelük igényeit.
2016. 03. 12. 13:59
Mint beszámoltunk róla, péntek este 2-0-s sikert aratott a Dárdai Pál vezette, harmadik helyezett Hertha BSC a Bundesliga 26. fordulójában. A berliniek a közvetlen rivális, a forduló előtt egyetlen ponttal kevesebbet gyűjtő Schalkét győzték le, így egy lépéssel közelebb kerültek a Bajnokok Ligája-szerepléshez.
A találkozó első gólját Vedad Ibisevic jegyezte – Dárdai arcán pedig jól lehetett látni, mennyire is fontos gól volt ez:
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 17:45 CPAC Hungary: Javier Milei lesz a sztárvendég
- 17:34 Szijjártó Péter szerint „valahogy április elején” érkezik Magyarországra az amerikai alelnök
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 17:02 Chuck Norris fia megosztotta gondolatait néhai apjáról
- 16:53 Nagyot nézhetnek a hobbikertészek, ha vetőmagot vennének
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 16:36 Kivégeztek egy 19 éves iráni birkózót
- 16:13 Jászberényi Sándor: Bakancsok a földön
- 16:08 Áprilistól megszűnik a Hervis webáruháza
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 11:00 Lehet, hogy utoljára, de Orbán Viktor kicsit megint szétverte Európát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos