SPORT
Megtartotta sajtótájékoztatóját Bernd Storck. A játékosok közül Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián válaszolt a kérdésekre.
2016. 03. 21. 15:25
Az Arsenal csatárát vinnék a torinóiak, ha Cavani átigazolása meghiúsul.
A lábadozó játékos ebben a szezonban 14 mérkőzésen lépett pályára a Vasas színeiben, és bízik benne, hogy a végjátékra visszatérhet.
2016. 03. 21. 14:52
A DVTK vezetőedzője úgy érzi, jó úton jár csapata, amellyel a következő bajnokságban már komolyabb célokért küzdene.
Néhány nappal azután, hogy kitették a keretből, az NB I-es Videoton hétfőn szerződést is bontott egykori válogatott támadójával, Rudolf Gergellyel. A hírt a klub honlapján jelentették be. Mint írják: Rudolf 2015 júliusában igazolt Székesfehérvárra, az elmúlt nyolc hónapban kilenc tétmeccsen lépett pályára az első csapatban, gólt nem szerzett.
– Rudolf Gergely távozásának kizárólag szakmai indokai vannak. Sajnos nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, ami joggal lett volna elvárható egy ilyen képességű játékostól. Ráadásul egyik sérülése követte a másikat, ezért úgy ítéltük meg, hogy mindkét fél akkor jár a legjobban, ha most elválnak útjaink – nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.
Az Arsenal korábbi svájci válogatott hátvédje, Johan Djourou ezúttal nem a labdarúgással, hanem egy filmbeli szexjelenettel hívta fel magára a figyelmet.
Az elefántcsontparti születésű, de svájci válogatott védő, aki jelenleg a Bundesligában szereplő Hamburg játékosa igencsak meglepte rajongóit. Most nem a játéktudásával hívta fel magára a figyelmet, hanem egy francia vígjátékhoz adta a nevét, amelyben pikáns szexjelenetet forgattak a futballsztárral. A film a hatvanas években játszódik, és két New Orleans-i fodrászüzlet rivalizálásáról szól. Djourou afro parókában tűnik fel, és a feleségével szerepel az erotikus jelenetben.
– A nejemmel, Emilie-vel van egy jelenetünk, ezzel próbáltam meg betörni a filmiparba. Azóta már láttam a teljes anyagot, elég viccesnek találtam – mondta a focista.
Az ágyjelenetben a svájci klasszis felesége, Djourou Arsenalban viselt mezében szerepel.
Érdekesség, a filmmel kapcsolatban, hogy a producerek között van a Manchester United korábbi csatára, a francia válogatott Louis Saha, és a szintén francia válogatott, Bacary Sagna, a Manchester City védője. A film júliusban kerül a mozikba.
forrás: blikk.hu
2016. 03. 21. 13:08
A Real Madrid sztárja aggódik szerettei biztonságáért.
2016. 03. 21. 12:55
Csak 3 pontot szerzett a Haladás márciusban.
2016. 03. 21. 12:48
A dán Randers együttesében szereplő Christian Keller ráhajtott csapattársa feleségére. A 25 éves futballista a csapat védekező középpályásának, Jonas Borringnak a nejét szerette el. Döbbenetes, hogy a veterán labdarúgó véleménye szerint semmi rosszat nem tett, csak a szívére hallgatott. Keller bevallotta az esetet, csapattársával még nem beszélt az ügyről.
– A klubnak kell döntenie a jövőnkről, egyiküknek távoznia kell. Nem tudom melyikünk lesz az, Borringgal még nem beszéltem a dologról - mondta Keller.
A focista magabiztos a helyzetében, ugyanis úgy véli, van jövője a gárdánál.
– A többi csapattársamnak elmondtam, mi történt. Sajnálom Borringot, de én csak az érzéseimet követtem, a szívemre hallgattam, ezért kerültem ebbe a helyzetbe – védekezett a csábító.
A Randers klubvezetői még nem reagáltak helyzetre, vélhetőleg nagyon nem örülnek a kialakult helyzetnek - írja a blikk.hu
2016. 03. 21. 12:47
A Ruch Chorzów játékosa szerint dinamikus, fizikailag erős támadó a magyar.
2016. 03. 21. 12:44
A hétvégén duplázó Sesták bekerült a szlovákok keretébe.
Az Újpest kapitánya szerint néhány játékostársa nem tudja, milyen klubnál van.
„Kitűnő ajánlatot kaptam februárban, sok pénzre mondtam nemet, de egyértelmű döntést hoztam.”
2016. 03. 21. 09:14
Tizenegy magyar 185 percet kapott a hétvégén.
A Lazio 1-1-es döntetlent ért el az AC Milan vendégeként az olasz bajnokság 30. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Serie A, 30. forduló
AC Milan – Lazio 1-1 (1-1)
Napoli–Genoa 3-1 (0-1)
Frosinone–Fiorentina 0-0
Sampdoria–Chievo 0-1 (0-1)
Sassuolo–Udinese 1-1 (0-1)
Torino–Juventus 1-4 (0-2)
Verona–Carpi 1-2 (0-1)
Atalanta–Bologna 2-0 (2-0)
szombaton játszották:
Empoli–Palermo 0-0
AS Roma – Internazionale 1-1 (0-0)
2016. 03. 20. 23:26
A Real Madrid simán, négygólos győzelmet aratott a vendég Sevilla felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
A harmadik helyen álló királyi gárda az Európa Liga címvédője felett aratott könnyed sikerével egy pontra megközelítette városi riválisát, a második Atlético Madridot, amely szombaton kikapott.
Primera División, 30. forduló
Real Madrid – Sevilla 4-0 (1-0)
FC Valencia – Celta Vigo 0-2 (0-0)
Villarreal – FC Barcelona 2-2 (0-2)
Espanyol – Athletic Bilbao 2-1 (0-1)
szombaton játszották:
Deportivo La Coruna – Levante 2-1 (1-0)
Granada – Rayo Vallecano 2-2 (1-1)
Real Sociedad – Las Palmas 0-1 (0-1)
Sporting Gijón – Atlético Madrid 2-1 (0-1)
Real Betis – Málaga 0-1 (0-0)
pénteken játszották:
Getafe–Eibar 1-1 (1-0)
2016. 03. 20. 22:34
A Dortmund 1-0-ás hátrányból fordítva 3-1-re nyert Augsburgban a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának zárómérkőzésén.
A csütörtökön az Európa Liga negyeddöntőjébe jutott dortmundiak vasárnapi sikerükkel tartják az ötpontos távolságot az éllovas Bayern München mögött.
Bundesliga, 27. forduló
Augsburg – Borussia Dortmund 1-3 (1-1)
VfB Stuttgart – Bayer Leverkusen 0-2 (0-1)
szombaton játszották:
Eintracht Frankfurt – Hannover 1-0 (1-0)
Hamburger SV – Hoffenheim 1-3 (1-2)
Hertha BSC – Ingolstadt 2-1 (0-0)
1. FC Köln – Bayern München 0-1 (0-1)
Werder Bremen – Mainz 1-1 (1-1)
Wolfsburg – Darmstadt 1-1 (0-0)
pénteken játszották:
Schalke 04 – Borussia Mönchengladbach 2-1 (0-0)
2016. 03. 20. 22:04
Hosszú hónapok után tért vissza az 1860 München magyarja, de csak nagyon rövid időre.
Amint arról beszámoltunk, a címvédő és listavezető FC Barcelona már 39 tétmérkőzésen nem talált legyőzőre, viszont a spanyol bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján a Villarreal vendégeként csak 2-2-es döntetlent játszott.
A hazaiak mindenképpen örülhettek az egy pontnak, egy szurkolójuk azonban biztosan nem ünnepelt: a találkozó során Messi egyik lövése lecsúszott, a labda pedig úgy eltalálta a hölgyszurkolót, hogy azonnal összeesett, és kórházba kellett vinni.
-Me desmayé-Porque?-Me pego Messi pic.twitter.com/jk4cLCYZZh— Gonzalo (@GonzaTersigni) 2016. március 20.
A 18 éves és 141 napos Marcus Rashford góljával verte a Manchester United a Manchester Cityt az angol Premier League 31. fordulójának rangadóján. Ezzel ő lett legfiatalabb gólszerző a manchesteri derbi bajnoki történetében.
Az idegenben 1-0-ra megnyert találkozón a vendégek másik játékosa, Michael Carrick lett a 18. labdarúgó, aki eléte a 450 mérkőzéses határt a Premier League-ben.
A másik késő délutáni találkozón a Tottenham sima 3-0-s sikert aratott a Bournemouth ellen, így továbbra is tartja ötpontos lemaradását az éllovas Leicester City mögött.
Premier League, 31. forduló:
Manchester City – Manchester United 0-1 (0-1)
Tottenham Hotspur – Bournemouth 3-0 (2-0)
Southampton – FC Liverpool 3-2 (0-2)
Newcastle United – Sunderland 1-1 (0-1)
Szombaton játszották:
Swansea City – Aston Villa 1-0 (1-0)
Chelsea – West Ham United 2-2 (1-1)
Crystal Palace – Leicester City 0-1 (0-0)
Watford – Stoke City 1-2 (0-1)
West Bromwich Albion – Norwich City 0-1 (0-0)
Everton – Arsenal 0-2 (0-2)
2016. 03. 20. 19:00
Egy szabadrúgást értékesített a Pogon magyarja.
Pedig már két góllal vezettek...
- 20:07 Az érzelmileg éretlen szülő nem úgy szeret, ahogy te megérdemelnéd
- 19:54 Liebmann félelmetes világrekorddal nyert, Sárkány országos csúccsal ezüstérmes
- 19:41 A magyar rg-sek Houdinitől az űrön át Kapu Tiborig, és a következő vb-re jutottak
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:06 Az ország történetének legnagyobb erdőtüze pusztít Belgiumban
- 18:52 Videón, ahogy egymás után mennek át a tilos vasúti jelzésen Kőbányán
- 18:48 Földrengés miatt embereket kellett kimenekíteni, épületek rongálódtak meg Dél-Spanyolországban
- 18:39 Márton Richárd Eb-második lett, lehajrázta Kós Hubertet
- 18:26 Mourinhónak úgy kell új csapatot építenie, hogy közben a Real-sztárok egóját is simogatja
- 18:22 „Anya, szédülök” – meghalt a bokszoló, akinek agysérüléssel vívott küzdelme örökre megváltoztatta a sportot
- 18:10 Az OTP szerint technikai hiba okozhat zavart a kártyás fizetések során
- 17:45 Ezen a napon akart meghalni Szent István
- 17:25 Ilyen volt a 2026-os Sziget fesztivál a 24.hu fotósainak képein keresztül
- 17:23 Nemet mondott a távozásra, felbőszítette a klubvezetést a dán futballista
- 17:14 Elkerítették Óbudán a Dunába ömlő szennyezést
- 08:00 Kvíz: felismered, melyik retró rajzfilmsorozatból mutatjuk a képkockát?
- 13:50 Havasi Bertalan: Szánalmas
- 14:55 Hidegfront jön: 7-10 fokkal lesz hűvösebb
- 17:25 Ilyen volt a 2026-os Sziget fesztivál a 24.hu fotósainak képein keresztül
- 10:37 „Jó híreket kaptunk" – Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pakson
- 13:51 „Itt megtanulták, aztán az oroszlányi kocsma összes részegét stabilba rakták az árokparton” – a Sziget elsősegélynyújtóival járőröztünk
- 06:55 Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 07:17 Újabb nagy erdőtűz pusztít Horvátországban: már házakat fenyegetnek a lángok
- 16:03 A Mészároshoz és Szíjjhez köthető cég válaszolt Vitézy Dávid kijelentéseire