Már korábban eldőlt, hogy Pep Guardiola távozik Münchenből és a nyártól átveszi a Manchester City irányítását. A brit Guardian értesülése szerint a spanyol szakember megpróbálja magával vinni Angliába a bajorok spanyol középpályását, Thiago Alcántarát.
Guardiola 2013-ban már egyszer véghezvitte ezt, ugyanis akkor a Barcelonából édesgette el magával a Bayernhez a kiváló középpályást. Alcántara tavaly nyáron 2019-ig hosszabbított a bajorokkal, de a City a hírek szerint 25 millió fontot sem sajnálna a megszerzésére.
2016. 03. 22. 13:33
Rakitic kihagyja a horvátok két felkészülési mérkőzését.
2016. 03. 22. 13:04
Egy keddi és egy szerdai játéknap lesz még a hétvégék között.
Oláh Csaba közel 500 percen keresztül nem kapott gólt a megye II U19-bajnokságában.
Mint köztudott, a válogatott Horvátország elleni felkészülési mérkőzése miatt a hétvégén nem rendeznek bajnoki fordulót.
A Debreceni VSC-TEVA így sem marad meccs nélkül, ugyanis szombaton edzőmérkőzést játszik az NB II-ben szereplő Balmazújváros ellen. A találkozót 13 órai kezdéssel rendezik a Balmazújváros stadionjában – számolt be a debreceniek honlapja.
Közben a haladasfc.hu is bejelentette: szombaton edzőmeccset játszik a Szombathelyi Haladás a másodosztályú Sopron ellen – 12 órakor kezdődik a találkozó, Sopronban.
2016. 03. 22. 12:20
A vendégek közel tízszer értékesebb csapattal érkeznek Budapestre – de ezek csak számok.
A portugál világsztárt rágalmazásért 10 millió euróra pereli egy ingatlanbefektetési cég.
2016. 03. 22. 11:36
Frank de Boer Achilles-ína lábteniszezés közben szakadt el.
2016. 03. 22. 11:28
Az Arsenal kapusa, Petr Cech lett 2015 labdarúgója Csehországban. A tavalyi év legjobbját a játékosok, edzők, a helyi szövetség tagjai és cseh szakírók választották meg. A szavazáson a 33 éves hálóőr rekordot jelentő nyolcadik alkalommal győzött.
Cech tavaly angol bajnokságot nyert a Chelsea-vel, ám mivel csak második számú kapus volt, nyáron átszerződött a londoni rivális Arsenalhoz. A válogatottban ő maradt az első a posztján, és a csapattal kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra. Az év edzőjének sorozatban hatodik alkalommal Pavel Vrba szövetségi kapitányt választották meg.
2016. 03. 22. 11:20
Több lap is tényként közli: ha tovább folytatódnak a belgiumihoz hasonló szörnyűségek, úgy előfordulhat, hogy több meccset is szurkolók nélkül rendeznek a nyári tornán.
Egybehangzó angol lapértesülések szerint a Real Madrid 60 millió fontos ajánlatot készül tenni az Everton remek formában lévő csatáráért, Romelo Lukakuért.
A 22 éves belga támadó nagyszerű szezont fut Angliában, a Premier League-ben 18, minden sorozatot tekintve pedig már 25 találatnál jár, amivel felhívta magára a spanyol klub figyelmét. A hírek szerint a királyi gárda megfigyelői az idény során már ötször élőben is megtekintették Lukaku játékát, és már tárgyalnak a játékos ügynökével, Mino Railolával is.
2016. 03. 22. 10:34
Futsalosaink a világbajnokságért szállnak harcba.
Helyi lapértesülések az MTK volt trénere is jelentkezett a Nottingham Forest menedzseri helyére.
Két gólt lőtt, a magyar válogatott támadó lett az ék az Ekstraklasa álomcsapatában.
A Ferencváros alapítójának unokája, a Baráti Kör elnöke mindenben támogatja a klub vezetését.
Télen tért vissza Diósgyőrbe Elek Ákos. A DVTK régi-új csapatkapitánya mind a hét tavaszi mérkőzést végigjátszotta, igazi vezére volt a tíz pontot gyűjtő csapatnak – a Haladás ellen két gólt is szerzett. Szombaton az Európa-bajnokságra készülő válogatottban bizonyíthat, vele készített interjút a Diósgyőr honlapja.
– Abszolút – válaszolt Elek Ákos arra a kérdésre, hogy sikerült-e elérni egyik diósgyőri célkitűzését, azt, hogy szem előtt maradjon. – Volt több megkeresésem itthonról, de jó döntést hoztam. Annak ellenére mondom ezt, hogy túl nagy dolgokat ebben a szezonban már nem fogunk tudni véghezvinni. Korábban is nyilatkoztam, hogy nekem Diósgyőrben nem kell a beilleszkedéssel foglalkoznom. Itt mindent megadnak nekem, amire szükségem van, hogy a lehető legjobb állapotban legyek. Kínában nem voltam ennyire jó állapotban, bár nyilván a sok utazás is rengeteget kivett belőlem. A DVTK-nál odafigyelnek rám, meghallgatnak, ha valamilyen problémám van, rögtön azon gondolkodnak a stábtagok, hogyan tudnának segíteni. Vagyok már annyira rutinos, hogy tudom, nekem mire van szükségem, mi kell ahhoz, hogy jó formában legyek, hogy jól futballozzak. Elégedett vagyok a helyzetemmel.
Elek arról is beszélt, hogy a kínai légióskodás utáni hazatérés nem végleges, szeretne még külföldön bizonyítani.
– Nem titok, hogy szeretnék még külföldön játszani, nyáron huszonnyolc éves leszek, a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy megmutassam magam. Meglátjuk. A legfontosabb azonban az, hogy most nagyon jól érzem magam.
Az interjúban a szombati, horvátok elleni felkészülési mérkőzésről is faggatták. Az Európa-bajnokságra készül a nemzeti csapat, ám a kontinenstorna miatt nem nőtt vagy csökkent a címeres mez prioritása Elek szemében:
– A válogatott mindig fontos, ha kint vagyunk az Eb-n, ha nem – felelte arra a kérdésre, hogy az Eb évében fontosabb-e a válogatott, mint egy átlagos idényben.
A szombati DVTK–Haladás bajnoki 24. percében Jagodics Márk szögletre rúgta a labdát, de olyan szerencsétlenül ért földet, hogy térde megbicsaklott, rövid ápolás után cserét kellett kérnie. Nos, a védő térdét hétfőn tüzetesen is megvizsgálták – számolt be a szombathelyi klub hivatalos honlapja.
– Székesfehérváron jártam MRI-vizsgálaton, megállapították, hogy a rossz mozdulat következtében a térdemben a keresztszalagok megcsavarodtak, ezáltal az egész térdem begyulladt, bevizesedett – tudta meg a portál Jagodics Márktól. – Valószínűleg meglazultak a szalagok, nem is nagyon tudok lábra állni, az orvos egy hét fekvést írt elő számomra és fájdalomcsillapítókat is szedek. Az egy hét letelte után ismét konzultálok a doktor úrral arról, mi legyen a folytatás. Az biztos, hogy szerencsére nem kell műteni, és optimális esetben két hét múlva elkezdhetek mozogni. De hogy mikor térhetek vissza a pályára, még nem tudom megmondani.
Mint beszámoltunk róla, remek formában van az ausztrál élvonalban szereplő Perth Glory. A két magyart, Sándor Györgyöt és Vadócz Krisztiánt is foglalkoztató együttes vasárnap hajnalban a Wellington Phoenix otthonában győzött 2-1-re, így legutóbbi tíz meccséből immár kilencet nyert meg.
A találkozón ismét kiváló játékot mutatott be a téli szerzemény Vadócz, akit a liga honlapja a 24. forduló álomcsapatába is beválasztott. Mint írják, a magyar játékos kiválóan szűrte meg az ellenfél kibontakozóban lévő támadásait, s ismét igazolta, hogy ragyogó igazolás volt a rájátszásba igyekvő csapat számára.
Egy bajnoki és egy kupameccs került fel a mai étlapra...
2016. 03. 21. 21:51
A ferencvárosi csatáré a legmagasabb értékelés, de Eppel Márton is újra átlépte a 300-at.
2016. 03. 21. 18:57
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya 2018. június 30-ig meghosszabbította szerződését.
2016. 03. 21. 18:12
Több kérője is akad a La Ligából az ex-Realosnak.
Nagyon fut a neten egy videó, amelyen Kádár Tamás, a Lech Poznan légiósa próbálja előreívelni a labdát a Legia Warszawa elleni bajnokin, amelyet 2-0-ra nyertek meg a varsóiak Nikolics Nemanja duplájával. Kádár háromszor próbál meg ívelni, háromszor találja telibe az előtte álló embert. Megmosolyogtató jelenet, de veszély nem lett belőle a Lech kapuja előtt.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Kádár TamásKádár Tamást megtalálta a lengyel TrollFociKözzétette: TrollFoci – 2016. március 21.
2016. 03. 21. 16:23
„Felugrottam fejelni, és a földet érésnél jött a baj” – mondta a válogatott játékos keresztszalag-szakadása után.
2016. 03. 21. 16:14
- 11:14 20 millióért már luxusautót ad egy kínai márka
- 11:02 Kirúgták az MCC főigazgatóját, aki szívből drukkol, hogy fennmaradjanak az intézmény értékei
- 10:54 Bármi is okozza az olvasási nehézséget, van lehetőség a helyzet javítására! – Katz Dávid is kivizsgáltatta magát
- 10:41 Magyar Péter Szolnokon folytatja miniszterelnöki országjárását
- 10:37 A szemünk árulhatja el, milyen gyorsan öregszünk
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 10:19 A szuperszonikus Haaland már Ronaldót és Ibrahimovicot is megelőzte
- 10:14 „Bejegyzésünk kegyeletsértő lehetett” – bocsánatot kért a mentőszolgálat vezetője
- 09:49 „Orbán Viktor idején ellenséges fogadtatásra lehetett volna számítani, most reméljük, nem lesz incidens” – így látják a magyarok elleni NL-meccset Ukrajnában
- 09:22 Eddig közel 35 ezerrel több magyar halt meg, mint amennyi született idén
- 09:12 Macklemore a szabad Palesztináért indít jótékonysági turnét az Ed Sheerannel kialakult konfilktus után
- 08:55 Netanjahu leantiszemitázta a New York-i polgármestert, beszéde az ENSZ-ben botrányosra sikeredett
- 08:54 Hihetetlen feltámadást produkált a futballvébén megismert két kiscsapat
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 08:53 Egyszerű őszi trükk, amivel karácsonyra virágba borul a karácsonyi kaktusz
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 22:45 Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként
- 07:43 Videó: egy furgon nagy erővel karambolozott egy szirénázó rendőrautóval Székesfehérváron