SPORT
Az áprilisi budapesti szinkronkorcsolya világbajnokságra (április 7–9., Syma csarnok) készülő magyar csapat meghívást kapott Felcsútra a szombati Puskás Akadémia FC – Videoton NB I-es mérkőzésre.
A Team Passion, tagjai kísérik be a pályára a játékosokat, majd a VIP-páholyból szurkolnak kedvenceiknek. Arról nem érkezett hír, hogy a lányok viszontmeghívását a világbajnokságra elfogadták-e a labdarúgók – derül ki a szinkronkorcsolya-válogatott közleményéből.
A Huawei bejelentette, hogy Lionel Messi csatlakozott a vállalat globális márkanagyköveteihez. Ahogy a világ egyik legjobb futballistájának szenvedélye milliókat ösztönöz arra világszerte, hogy kiváló teljesítményre törekedjenek, úgy a Huawei az infokommunikáció területén létrehozott innovációival motiválja az embereket – számolt be a cég közleménye.
Heris, Nagy, Balázs Benjámin, Perovics és Lázok sem bevethető.
A jegyek nagy része már gazdára talált a március 26-i Magyarország–Horvátország felkészülési mérkőzésre (Groupama Aréna, 18 óra) – számolt be az MLSZ honlapja.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott első idei nemzetközi mérkőzés iránt jelentős a szurkolói érdeklődés, ezt jelzi, hogy bő egy héttel a találkozó előtt már csak mintegy 2600 jegy maradt a piacon, ha az eddigiekhez hasonló ütemben fogynak a belépők, telt házas lehet az összecsapás.
A mérkőzésre mindkét szövetségi kapitány kijelölte keretét, a horvátok minden sztárjátékosukat elhozzák Budapestre, míg Bernd Storck elsősorban az Eb-pótselejtezőt sikeresen megvívó játékosokra számít a találkozón.
A Diósgyőri VTK és a másodosztályú Mezőkövesd közötti hagyományosan jó kapcsolatnak köszönhetően a csapatok újra felkészülési mérkőzésen mérik össze tudásukat a válogatott mérkőzés miatti bajnoki szünetben.
A találkozóra 2016. március 25-én, pénteken kerül sor Mezőkövesden – számolt be a DVTK honlapja.
2016. 03. 18. 15:24
Már a Reuters is Dárdait méltatja, a berliniek 1999 óta először végezhetnek dobogós helyen a Bundesligában.
Míg Európában a nyári, franciaországi Eb-re készülnek a válogatottak jövő héten, Afrikában a 2017-ben, Gabonban megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezői zajlanak majd.
A Zöld-foki Köztársaság válogatottja Marokkóval játszik oda-vissza meccset, a csapatban pedig ismét ott lesz a Videoton balhátvédje, Stopira is. Az első meccset Praiaban rendezik március 26-án, a visszavágót Marrákesben március 29-én. Stopira március 21-én, vasárnap csatlakozik a válogatott keretéhez – írja a Videoton hivatalos honlapja.
Fotó: vidi.hu
David Alaba 2021-ig kötelezte el magát.
2016. 03. 18. 13:33
Igencsak belehúzott Bogdán Ádám klubja a második számú európai sorozatban.
Vasárnap az MTK a Debreceni VSC-t fogadja az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A 39 ponttal negyedik Loki a 40 egységgel második vendége lesz – Kondás Elemér nem is számít könnyű meccsre.
– Nehéz mérkőzésre számítok, a két csapatot mindössze egy pont választja el egymástól – jegyezte meg Kondás Elemér vezetőedző a DVSC honlapjának. – Biztos vagyok benne, hogy az MTK ezúttal is fegyelmezetten fog futballozni, hiszen a dobogóra törekszenek, ahogy mi is. Csalódott vagyok, hogy az utóbbi három meccsen nem sikerült betalálni az ellenfelek kapujába, de ha a helyzeteink megvannak, akkor előbb-utóbb ismét jönnek a gólok is. Remélem, erre már vasárnap sor kerül. Most viszont jobban kell alkalmazkodni a talaj állapotához, mint múlt héten, amikor a Vasas ellen játszottunk az Illovszky-stadionban.
Ibrahima Sidibe kisebb betegséggel küszködik, ezért nem biztos, hogy pályára tud lépni az MTK ellen, míg Dusan Brkovics a Magyar Kupa-találkozón megsérült, így nagy valószínűséggel nem számíthat rá a szakmai stáb.
Francia lapértesülés szerint a Real Madrid és a francia válogatott csatárának egy drogcsempészetet és pénzmosást érintő ügyben kell tanúskodnia.
2016. 03. 18. 12:59
A chilei középpályás egyáltalán nem lenne boldogtalan, ha volt trénere irányítása alatt játszana a Chelsea-ben.
A Barcelona az Atléticót kapta, míg a Manchester City a PSG-vel csap össze a BL-negyeddöntőben.
2016. 03. 18. 11:59
Francia lapértesülések szerint a Lyon villámgyors csatára az idény végén Londonba teheti át a székhelyét.
A néhány éve visszavonult David Beckham legidősebb fia, a 17 éves Brooklyn a hírek szerint José Mourinho lányával, Matilde-vel randizik hetek óta.
A spanyol Marca szerint a párost többször látták már egymásba gabalyodva különböző londoni szórakozóhelyeken. Kezdetben csak flörtöltek egymással, de kapcsolatuk mostanra komolyra fordult. Lehet, hogy már az első közös ebéd is megvolt a Mourinho család és Beckhamék között?
A portugál menedzser többször is elmondta, számára a család szent dolog, igyekszik elzárni magánéletét a sajtó elől, ezért ritkán mutatkozik nyilvános helyen szerettei körében. Ennek ellenére tavaly részt vett a brit GQ-magazin díjátadóján lánya társaságában. Bevallotta, semmi kedve nem volt az egészhez, Matilde viszont meggyőzte őt.
Beckham Jr and Mourinho Jr are dating https://t.co/eAra5b7tbh pic.twitter.com/Kbtqj31C1v— MARCA in English (@MARCAinENGLISH) 2016. március 17.
2016. 03. 18. 11:04
A magyar válogatott kapusa még nem tudja, hogy a nyáron elhagyja-e a Liverpoolt.
Bajnokavatással zárulhat az élvonal 26. fordulója; negyed órával korábban lesz az MTK–DVSC.
Magyar rangadókat rendeznek hétvégén Németországban és Lengyelországban is.
2016. 03. 18. 08:57
Az utolsó előtti forduló zárult a futsal NB I alapszakaszában.
A Praha 3-0-ra nyert Rómában, és továbbjutott az Európa Ligában. A Manchester United kiesett.
2016. 03. 17. 20:53
A varsói Legia csatárának nem lett volna szabad átengednie a tizenegyest…
2016. 03. 17. 19:10
A debreceni Horváth Zsolt nehéz meccsre készül az MTK ellen.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő Recreativo Huelva vezetősége szerint fennáll a veszélye, hogy Spanyolország legrégebbi labdarúgóklubja szombaton játssza utolsó mérkőzését.
A megszűnés szélén álló együttes a harmadosztály szombati játéknapján a Granada B csapatát látja vendégül, a belépőjegyek egy euróba (310 forint) kerülnek.
Az 1889-ben a skót Alexander Mackay és Robert Russell által alapított klub 22 millió eurós (6,8 milliárd forint) adósságot halmozott fel és játékosai a mostani idényben még egyáltalán nem kaptak fizetést.
Története során a csapat öt szezont töltött az élvonalban. A 2006/07-es évadban 3-0-ra győzött a Real Madrid otthonában, s végül a nyolcadik helyen zárt. A Király Kupában 2003 tavaszán döntős volt, de kikapott a Real Mallorcától.
2016. 03. 17. 18:26
- 08:23 Az ellenfél szurkolói mindent bevetettek, hogy megzavarják Marozsánt, és ez végül bejött nekik
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
- 08:16 Életveszélyes agyhártyagyulladás-járvány tört ki Angliában
- 07:38 Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik korábbi aláírásokat „hasznosított újra”, hogy indulhasson a választáson
- 06:57 Wolf András visszatért a Séfek séfébe
- 06:56 A népdalból ismert „tavaszi szél” ma sem marad el
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 06:43 Összeállt a Séfek séfe döntős menyőze
- 06:38 Izrael Iránt, Irán pedig az öböl menti országokat támadta
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?
- 06:21 „Szeretlek” – úgy néz ki, új párja van Muri Enikőnek
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 06:21 „Szeretlek” – úgy néz ki, új párja van Muri Enikőnek
- 05:55 Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?