SPORT
A magyar csapat képviselője élőben tekintette meg Gabrijel Boban játékát.
A válogatott meccs elején nyújtották neki, de nem reagált.
Conte vinné a Chelseahez a montenegróit.
Szombaton El Classico, többen is nyilatkoztak.
Az Európa-bajnokságra készülő válogatott alapembere is hangsúlyozza: még az ő helye sem biztos a keretben.
2016. 04. 02. 11:13
A magyar kapus a liga egyik legjobbjaként érkezett, de nem vált be.
A másodosztályú Gyirmót FC vezetősége megállapodott Klement István UEFA Pro Licences sportszakemberrel, aki 2016. április 1-jétől a Gyirmót SE Utánpótlás Szakmai Igazgató-feladatokat látja el. Az Utánpótlás Igazgatói feladatokat továbbra is Gunyhó Ferenc látja el a klubnál – jelentette be a gyirmótiak honlapja.
Klement korábban másodedzőként harminc meccsen ült a kispadon az NB I-ben, vezetőedzőként pedig mintegy 120 mérkőzésen dirigálta aktuális csapatát az NB II-ben. Az UEFA Pro licenccel rendelkező szakember évekig a Győri ETO kötelékében dolgozott, ahol többek között a felnőtt csapatot is irányította az élvonalban.
Vezetőedzőként legutóbb Ajkán tevékenykedett. Az utánpótlás egyáltalán nem ismeretlen terep a számára, ugyanis az ETO-nál töltött be utánpótlás igazgatói szerepet, valamint jelenleg is a Bozsik-program megyei szakmai igazgatója.
Veszélyben a Celtic 29 pontos „alázása”, illetve az MTK magyar bajnoki rekordja.
Portóban találkozott a két válogatott.
2016. 04. 01. 20:44
A madridi védő szerint Keylor Navas lehet a kulcsfigura a szezon második El Clásicóján.
A sereghajtó otthonában, Gyurcsóval a soraiban vesztett pontokat a Pogon.
2016. 04. 01. 19:56
Neven Szubotics karjában vérrögöt találtak, júniusig nem léphet pályára.
Agbonlahor kikerült az Aston Villa keretéből.
2016. 04. 01. 18:07
A sztáredző utóda szerint az argentin játékos a világ legjobbja.
Gosztonyiék csapata Kádárékkal néz farkaszszemet; sok magyar bizonyíthat listavezető csapat ellen.
Két másik csapat is ugyanígy járt, széthullhat az ukrán foci.
Nagy vihart kavar a bolgár klasszisról készült szafari-galéria.
2016. 04. 01. 16:38
Garantált a jó hangulat a rókák hétvégi meccsén.
A kiesés ellen küzdő budapestiek alighanem Korcsmár Zsolt nélkül állnak majd ki következő két mérkőzésükön.
A szombathelyiek trénere úgy érzi, a soron következő három bajnoki meghatározza, milyen pozícióban végez a Haladás az idény végén.
Az angol szövetség növelte a spanyol csatárra kirótt büntetést.
Szolidaritással álltak ki a bevándorló csapattársaik mellett.
2016. 04. 01. 15:00
A válogatott kapus sporttermékei a K1RALYSPORT nevet viselik majd.
2016. 04. 01. 14:53
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”