Egyedül Otigba Kenneth dicsérhető légiósaink közül.
Gyakorlatilag az utolsó szakaszához érkezett a Videoton stadionjának bontása. A Sóstói Stadion lelátói, reflektorai már eltűntek, a minap pedig a gyepszőnyeget is felgöngyölítették.
Ronaldo: csak a továbbjutás elfogadható a Wolfsburg ellen.
2016. 04. 11. 18:22
Nem lehetetlen, hogy a Ferencváros és az Újpest is továbbjut a Magyar Kupa elődöntőjéből. Ez esetben olyan meccs jönne, amelyre 1933 óta nem volt példa.
A külföldi klubok által figyelt védő egy hiba miatt kikerült a Videotonból, azóta pályára sem lépett a bajnokságban – mi lesz így az Eb-n?
Nem épült fel a sérüléséből, ezért nem játszhat a Paris Saint-Germain elleni keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján Vincent Kompany, a Manchester City belga válogatott védője.
Mindenről írtak már verset, így a futballról is. Költészet napi válogatás a magyar irodalom gyöngyszemeiből.
Palermo utcáin esett egymásnak a hazai együttes és a Lazio tábora. A csetepaté aztán a stadionban is folytatódott…
A Rangadó.hu értesülései szerint mindenben megegyezett a fővárosi klub a Chicagóval a légiós igazolása kapcsán.
Vasárnap menesztette vezetőedzőjét a Kalmár Zsoltot is foglalkoztató FSV Frankfurt. A német másodosztályú együttes azután köszönte meg Thomas Oral munkáját, hogy a csapat 4-1-es vereséget szenvedett a bajnokság 29. fordulójában.
A vasárnapi kirúgást hétfőn az új szakvezető bejelentése követte: a 14. helyezett kispadjára Falko Götz, a korábban a Hertha BSC-t is irányító tréner ül le.
Mint ismert, Zlatan Ibrahimovic szerződése a nyáron lejár a PSG-nél, és a svéd klasszis nyitott arra, hogy a Premier League-be, azon belül a Manchester Unitedben folytassa karrierjét, de csak egy feltétellel.
Ibra csak akkor igazolna az Old Traffordra, ha ha Louis van Gaal menedzser távozik a manchesteri klub kispadjáról.
Zlatan a Sky Sports közlése alapján érez magában annyi erőt, hogy még két évig a legmagasabb szinten szerepeljen, akár a Unitedben is. A Sky szerint egyébként Ibra kínai ajánlatot is kapott, két szezonra akár 70 millió eurót sem sajnálnának tőle a kínai befektetők.
2016. 04. 11. 14:12
Guardiola újabb nagy átigazolási terve a célegyenesben.
A magyar játékos szerint a németek mentálisan erősebbek a spanyoloknál.
2016. 04. 11. 13:25
Preszeller Tamás távozott a botrányba fulladt bajnoki után.
2016. 04. 11. 13:21
Antonio Conte brutális erősítést tervez a nyáron.
Fantasztikus szezont fut a WHU francia középpályása.
2016. 04. 11. 13:02
A Football Leaks a brazil szerződésének részleteit is kiszivárogtatta.
2016. 04. 11. 12:49
A rendezők maximális biztonságot ígérnek, de a rendőrök és a biztonsági szakértők a legrosszabbtól tartanak.
2016. 04. 11. 11:51
Gigabüntetésre számít az ETO a múlt hétvégi, sárvári botrány miatt.
A Bayern München korábbi klasszis kapusa, Oliver Kahn folyamatosan pucérkodása miatt támadja a portugált.
2016. 04. 11. 11:09
Jamie Vardy hétvégi duplája után eldőlt, a Leicester City története során először indulhat a Bajnokok Ligájában.
2016. 04. 11. 10:37
Tovább késik a magyar játékos visszatérése.
A Videoton korábbi brazil csillaga Cipruson is villog.
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 17:46 Halálos autóbaleset Debrecen határában
- 17:27 Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét
- 17:23 115 vádpontból 114-ben bűnösnek találták a Manchester Cityt
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 17:05 Fradiváros-ügy: elrendelték az utóellenőrzést
- 16:54 Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 15:29 Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc