A 85. percben még 3-1-re vezettek a mieink az oroszok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Cristiano Ronaldo egymaga verte a Wolfsburgot; a manchesteriek 1-0-ra győzték le a PSG-t a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben.
2016. 04. 12. 19:41
Két évig kellett volna kibírni balhé nélkül.
Nem hivatalos mérkőzésen vettük be a Surrey Wanderers hálóját.
2016. 04. 12. 17:01
Nagy bajba kerülhet a Real Madrid, ha a Bernabéuban is gólt kap a Wolfsburgtól – Bozsik Péterrel elemeztünk.
Mellette súlyos pénzbírságot is kaptak a győriek a szurkolói rendbontás miatt; a Honvéd is fizet.
Az angol Nemzeti Futballmúzeumban a szeptember 2-i megnyitó és a kiállítás március 15-i zárónapja között 276 247 látogató tekintette meg a Puskás Intézet gyűjteményéből rendezett tárlatot – a manchesteri intézmény keddi tájékoztatása szerint.
Az eredetileg januárig tervezett kiállítást a nagy sikerre való tekintettel a befogadó intézmény a gyűjtemény kezelője, a Puskás Intézet engedélyével két hónappal megtoldotta.
A futballmúzeumban kiállítottak mintegy 70 felbecsülhetetlen értékű ereklyét, köztük azt a zászlót, amit David Wright angol csapatkapitány adott a Népstadion kezdőkörében Puskás Ferencnek a 7-1-re végződött magyar–angol találkozón 1954. május 23-án. Emellett az érdeklődők megtekinthették többek között Puskás olimpiai aranyérmét, vb-ezüstérmét, a helsinki olimpiai döntőben viselt cipőjét, Real Madrid-mezét, a spanyol bajnokság gólkirályának járó Pichichi-trófeákat, a spanyol bajnoki címért járó kupákat, a BEK-serlegek kicsinyített másolatát, a FIFA-érdemrendet és a FIFA Puskás-díjat.
Könyvbemutató-körút keretében népszerűsítették a kiadók és a szerző Szöllősi György Puskás című életrajzi könyvének angol nyelvű kiadását Manchesterben, Belfastban, Glasgowban és Londonban, Puskás-emléktáblát avattak a glasgow-i Hampden Park Stadionban a világhírű magyar futballista 1960-as, BEK-döntőben szerzett négy gólja tiszteletére.
A gyűjtemény múlt szerdán tért vissza Felcsútra.
– A még mindig egyre bővülő futballtörténeti és Puskás-gyűjteményt a kollekciót kezelő Puskás Intézet az idei évben, tíz esztendővel Puskás Ferenc halála után a leginkább a magyar érdeklődőknek szeretné megmutatni, s erre a már népszerű Puskás Akadémia-körútakon túl több fővárosi és határon túli kiállítást is tervez, miközben újabb meghívásoknak is próbál eleget tenni, többek között Lengyelországba és Brazíliába – írta a Puskás Intézet keddi közleményében.
Danilovics viszont munkába állt.
Mascheranóval és Alexis Sánchezzel is edzett Jakab Dávid és Nagy Levente 2012-ben, azóta azonban sok idő eltelt.
2016. 04. 12. 14:00
Juan Eduardo Esnáidernek kell benntartani a Getafét.
Sopronban zárja a bajnok a szezont.
Anthony Martial nem volt hűséges gyermeke édesanyjához.
2016. 04. 12. 11:53
A német harmadosztályú Cottbus nem a magyar szakvezetővel fejezi be a szezont.
Néhány nappal ezelőtt elhunyt Tommy Miller, az angol Chelsea csapatának nyolcéves szurkolója. A kisfiú leukémiás volt, de még betegen is a helyszínen szurkolt a londoniaknak. Halálhíre a játékosokat módfelett megrázta. John Terry, az együttes védője pedig értesítette Miller hozzátartozóit, hogy a temetés költségét, 1600 fontot (500 ezer Ft-ot) kifizeti.
2016. 04. 12. 11:37
Szinisa Mihajlovicsnak távoznia kellett.
A PSG-ből David Luiz és Blaise Matuidi is kihagyja a City elleni visszavágón.
2016. 04. 12. 11:12
A PMFC és a Kaposvár gólkülönbsége már száz fölött van; az ETO bajban lehet a hajrában.
Az egyik tekintélyes szaklap rangsorolta az élre.
Jólesik neki Neymar dicsérete, de elkötelezett a Juventus mellett.
Irgalmatlan körülmények között nyert nyugaton a Balmazújváros.
Preszeller Tamás maga adta be felmondását a harmadosztályban harcoló klubnál.
Ismét edzőt vált az olasz élvonalban szereplő, Balogh Norbertet is foglalkoztató Palermo. Az olasz klubnál, mely jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen áll a tabellán, megköszönték Walter Novellino munkáját – a szakember március 10-e óta töltötte be a vezetőedzői posztot.
A Palermo szó szerint falja az edzőket idén: Giuseppe Iachinit november 10-én rúgták ki, majd utódja, Davide Ballardini január 11-én távozott. Fabio Viviani csak beugróként vezette a csapatot, az ő állása január 18-án meg is szűnt, és Giovanni Tedesco sem bírta sokáig – ő február 10-én köszönt el. Giovani Bosi hivatalosan február 15-éig volt a csapat élén, majd a visszacsábított Iachini másodszor is ki lett rúgva március 10-én.
Menesztették Francisco Escribát, Megyeri Balázs spanyol csapatának, a Getafének a vezetőedzőjét.
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 17:46 Halálos autóbaleset Debrecen határában
- 17:27 Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét
- 17:23 115 vádpontból 114-ben bűnösnek találták a Manchester Cityt
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 17:05 Fradiváros-ügy: elrendelték az utóellenőrzést
- 16:54 Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott