Nem épült fel a sérüléséből, ezért nem játszhat a Paris Saint-Germain elleni keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján Vincent Kompany, a Manchester City belga válogatott védője.
2016. 04. 11. 16:30
bl
Vasárnap menesztette vezetőedzőjét a Kalmár Zsoltot is foglalkoztató FSV Frankfurt. A német másodosztályú együttes azután köszönte meg Thomas Oral munkáját, hogy a csapat 4-1-es vereséget szenvedett a bajnokság 29. fordulójában. A vasárnapi kirúgást hétfőn az új szakvezető bejelentése követte: a 14. helyezett kispadjára Falko Götz, a korábban a Hertha BSC-t is irányító tréner ül le.
2016. 04. 11. 14:24
Mint ismert, Zlatan Ibrahimovic szerződése a nyáron lejár a PSG-nél, és a svéd klasszis nyitott arra, hogy a Premier League-be, azon belül a Manchester Unitedben folytassa karrierjét, de csak egy feltétellel. Ibra csak akkor igazolna az Old Traffordra, ha ha Louis van Gaal menedzser távozik a manchesteri klub kispadjáról. Zlatan a Sky Sports közlése alapján érez magában annyi erőt, hogy még két évig a legmagasabb szinten szerepeljen, akár a Unitedben is. A Sky szerint egyébként Ibra kínai ajánlatot is kapott, két szezonra akár 70 millió eurót sem sajnálnának tőle a kínai befektetők.
2016. 04. 11. 14:12
Olvasói sztorik