SPORT
Először nincs ferencvárosi játékos a legjobbak között az idei szezonban.
2016. 04. 15. 17:02
Messi után a Real Madrid világklasszisa is lemondta Riót.
Az Újpest elleni rangadón pár mű már hallható is lesz.
Megyeri Balázsnak a Real Madrid ellen lehet nagy napja. Légiós-körkép.
Az MLS honlapja választott.
De a Barcával szóba hozott csatár boldog a Juventusnál, ezért alternatív megoldást javasol.
A 30. fordulóval folytatódik az élvonal.
A technikai lehetőségeket maximálisan kihasználó, minden részletre kiterjedő közvetítést ígér az M4 Sport a június 10-én kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról.
Héder Barna sportigazgató pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, televíziós szempontból óriási kihívás egy olyan futball világesemény közvetítése, amelyen a magyar válogatott is szerepel. Hozzátette, az M4 Sport célja, „hogy mindenhol ott legyen”.
– Két stábunk lesz Franciaországban, az egyik északon, a másik délen, az ő feladatuk az élménygyűjtés lesz – fogalmazott Héder Barna, hozzátéve, a déli csapat folyamatosan együtt utazik majd a magyar nemzeti együttessel.
A sportigazgató a magyar válogatott mérkőzéseiről szólva kiemelte, hogy amit a 21. századi technika megenged, azt a csatorna meg fogja mutatni. A válogatott mindhárom csoportmérkőzésének helyszínén a pálya szélén és a lelátók szintjén is lesz stúdiója az M4 Sportnak, a lefújás után pedig három helyszínről adják a szövetségi kapitány és a játékosok nyilatkozatait élőben. Héder Barna megjegyezte, hogy ezúttal olyan kamerákkal is dolgoznak majd, amelyekkel a korábbi világeseményeken nem tehették.
A sportigazgató arról is beszélt, hogy az európai szövetségtől (UEFA) számos archív felvételt kaptak, ezekből indítottak külön sorozatot, amelynek első adása múlt csütörtökön volt látható. A kontinensviadal ideje alatt az M4 Sport adása minden nap az Eb-ről szól majd, a stúdióban Héder Barna, Molnár Mátyás és Petrovics-Mérei Andrea várja majd a nézőket.
A helyszíni kommentátorok közül Hajdú B. István egészen a döntőig Franciaországban marad, Gundel Takács Gábor a második naptól az elődöntőkig, míg Székely Dávid és Knézy Jenő a csoportmérkőzések és a nyolcaddöntők ideje alatt közvetít.
Berkesi Judit a helyszínen az m4sport.hu/focieb weboldalra készít riportokat, beszámolókat.
A Honvéd ellen négy kulcsjátékosára sem számíthat a Haladás.
Az Európa Liga elődöntőit is kisorsolták.
2016. 04. 15. 12:46
Egy Real Madrid neveléssel erősít a bajnokesélyes.
Sajtóhírek szerint a Bayern München a nyáron leigazolná az Arsenal kiváló szélsőjét, Alexis Sánchezt. Mint ismert, a bajorok irányítását a nyártól Carlo Ancelotti veszi át, az olasz szakember pedig Franck Ribéry és Arjen Robben folyamatosan sérülései miatt akarja megerősíteni a csapat támadószekcióját.
Az AS Chile értesülése alapján a Bayern a nyáron 40 millió eurót ajánlana chilei támadóért, akit 2018-ig köt szerződés az Ágyúsokhoz, piaci értékét jelenleg a transfermarkt.de 55 millió euróra becsüli.
2016. 04. 15. 11:34
Megkérdezett szakértőink szerint a Barca kiesése után nem várható újabb nagy meglepetés a BL-ben, de van, aki szurkol Diego Simeone csapatának.
2016. 04. 15. 11:26
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában.
2016. 04. 15. 11:25
Az MLSZ elnökétől azt kéri az NB III-as klub, hogy legyenek kiemelt kockázatúak az idegenbeli meccseik.
Nem lehet felhőtlenül boldog a múlt hétvégi, Dortmund elleni pontszerzés után Klaas-Jan Huntelaar, hiszen a mérkőzés után letartóztatták testvérét, Nieket. A döntetlenre végződött rangadó után a stadionon kívül csaptak össze a felek. A két szurkolótáborban a gelsenkircheniek részéről a holland támadó testvére, Niek Huntelaar is jelen volt.
A Bild című német napilap információ szerint köveket dobált át a dortmundiak közé. Az incidenst követően előállították Nieket, akit súlyos testi sértés vádjával tartóztattak le a rendőrök.
– A testvérem ott volt a mérkőzésen. Útközben a kocsijához menet támadták meg a Borussia szimpatizánsai. Megbánta és sajnálja a tetteit – mondta az esetről a 32 éves játékos, Klaas-Jan Huntelaar.
2016. 04. 15. 10:32
A Liverpool német menedzserének nem tetszett egy újságírói kérdés a Dortmund kiejtése után.
2016. 04. 15. 10:25
Szerda 19 óra helyett 18 órától csapnak össze a felek az OTP Bank Liga 31. fordulójában.
Hatalmasat hajtott az elvesztett játékszerért a magyar légiós.
Nem először nyertek krimiszerű fordulatok után a vörösök. De mások is értik a műfajt: összeszedtünk néhány elképesztő futball-thrillert a nemzetközi kupákból.
Sajnos a magyar kapus csak a lelátóról követte a Liverpool–Dortmund EL-találkozót.
A Braga játékosa, Ricardo Ferreira két öngólt is lőtt a Donyeck ellen az Európa Liga-negyeddöntő visszavágóján.
2016. 04. 14. 22:57
A német középpályás a Real Madrid elleni BL-találkozón szenvedett izomszakadást.
2016. 04. 14. 21:18
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:57 Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 14:52 Új unokája született az albatrosznak, aki 74 évesen még tojást rakott
- 14:40 Zendaya először reagált a pletykára, miszerint Tom Hollanddel titokban összeházasodtak
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:16 Mindent menedzselünk – csak a testünk jelzéseit nem? (x)
- 14:13 Nyaralópiac: idén nem az áremelkedés lesz a fő téma
- 13:46 Kitálalt az ajkai kórház állapotáról a helyi Tisza-jelölt
- 13:40 Kilenc év után újra a Sportarénában koncertezik a Tankcsapda, bemutatkozik az új gitáros is
- 13:40 Könyörögtek a kisgyerekek az apjuknak, hogy ne verje az édesanyjukat, a legnagyobb lány próbálta védeni az anyját
- 13:39 Cáfol a kormányhivatal a CATL-ügyben
- 13:27 Ruszin-Szendi a Laponyi-ügyről: „Ez egy figyelmeztetés”
- 13:19 Magyar Péter: A Tisza belső mérései az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára
- 13:07 Von der Leyen: Technikai és pénzügyi segítséget adunk a Barátság vezeték helyreállításához
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent