Diego Simeone Atlético-edző szerint még minden nyitott a BL-elődöntőben.
2016. 04. 28. 09:07
Volt már bajnokcsapat és kieső játékosa is, most nagyon nem szeretne búcsúzni. A Puskás Akadémia szerinte megérdemelné az NB I-et.
2016. 04. 28. 08:27
A magyar támadó kezdőként lépett pályára a Sandefjordban a Kjelsas elleni idegenbeli Norvég Kupa mérkőzésen. Az összecsapást végül a Sandefjord nyerte meg 1-0-ra, a győztes gólt pedig Kovács Péter szerezte a 71. percben. Hat perccel később aztán lecserélték a csatárt, aki az előző fordulóban is eredményes volt a Norvég Kupában.
Ezzel a győzelemmel Kovácsék továbbjutottak a harmadik fordulóba.
A Liverpool védőjének nincs kifogása az ítélettel kapcsolatban.
Menesztette Radovan Curcicot, a szerb labdarúgó-válogatott edzőjét a sportági szövetség (FSS) szerdán. A 44 éves Curcic 2010 óta dolgozott szövetségi edzőként, a felnőtt válogatottat pedig 2014 óta irányította, de a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra nem jutottak ki.
Bár az FSS egyelőre nem nevezte meg utódját, a szerb sportsajtó értesülései szerint a 62 éves Slavoljub Muslin lesz a következő szövetségi kapitány, aki korábban Franciaországban, Marokkóban, Bulgáriában, Ukrajnában, Belgiumban, Fehéroroszországban, Cipruson és Oroszországban is dolgozott.
A szövetség tájékoztatása szerint a válogatott menedzsere, Savo Milosevic lemondott posztjáról.
2016. 04. 27. 19:04
Ötödik meccse bevehetetlen az Atlético kapuja: a Simeone-csapat 1-0-s előnyt harcolt ki a Bayern elleni BL-elődöntőben.
A hatóságok 1816 helyet engedélyeztek a dunaújvárosi stadionban.
Nemcsak a Fradi-Haladást és a Diósgyőr-Paksot láthatják a nézők.
2016. 04. 27. 17:44
A ZTE újdonsült edzőjében fel sem vetődött, hogy át kell vennie a felnőtt csapatot.
Csiki Norbert gólja három pontot ért a Sisaketnek.
David Beckham legnagyobb fia, Brooklyn szerelmes képeket osztott meg Chloe Moretz fiatal színésznővel. Ezzel nem is lenne semmi probléma, a sztori attól igazán érdekes, hogy a hölgy nem is olyan régen még a Barcelona sztárjával, Neymarral kavart - írja a Mundo Deportivo.
A szőke szépség márciusban még együtt posztolt videót a brazil klasszissal Snapchaten, bár azt egyik fél sem erősítette meg, hogy egy párt alkotnának. Úgy tűnik, hogy a románc rövidre sikeredett, ugyanis Moretz-kisasszony most már Beckham fiával látható közös meghitt és szerelmes képeken az Instagramon.
2016. 04. 27. 16:32
Az MTI információi szerint a Spanyol Labdarúgó Szövetség nem fogadta el az Atlético Madrid fellebbezését, így Diego Simeonét, az együttes argentin vezetőedzőjét három mérkőzésre, azaz a bajnokság végéig eltiltotta.
A dél-amerikai szakembert szombaton, a Málaga ellen 1-0-ra megnyert bajnok találkozó szünetében kiállította a játékvezető. Az eset előzménye, hogy valaki a tréner közeléből egy labdát dobott a pályára, miközben a vendégcsapat éppen kontratámadást vezetett. A szövetség fegyelmi bizottsága a felvételek alapján nem tudta azonosítani, ki dobta be a labdát, mindössze annyi derült ki, hogy az Atlético kispadjáról érkezett. A szabályok értelmében ilyen esetben a vezetőedzőé a felelősség. Simeone a három mérkőzésre szóló eltiltás mellett 3005 eurós (937 590 forint) pénzbüntetést is kapott.
Az Atlético Madrid három fordulóval a vége előtt a címvédő és listavezető FC Barcelonáéval azonos pontszámmal áll a második helyen a Primera Divisiónban, a Bajnokok Ligája elődöntőjében pedig a Bayern Münchennel találkozik.
Simeone a Rayo Vallecano, Levante, illetve a Celta Vigo elleni mérkőzéseken nem ülhet majd a kispadon.
2016. 04. 27. 16:10
Nehéz eldönteni, melyik futballista járt rosszabbul a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében. K1-ben is ritkán látni ilyen brutalitást…
A felcsútiak tegnapi közleményére reagált az MLSZ elnöke.
A magyar edző a nemzetközi szereplés előnyeiről és hátrányairól is beszélt.
A Honvéd-szurkolók alig várják, hogy csapatuk üthesse ki az első osztályból a felcsúti klubot, ugyanis a Puskás-örökség kezelése miatt régóta nagy az utálat.
Az angyalföldiek értetlenül állnak több, az MTK-Vasas meccsel kapcsolatos intézkedés előtt.
Dzsudzsák Balázs számára véget ért a klubidény? Játszik még a Bursasporban? Jön a Fradiba? A menedzserét faggattuk…
2016. 04. 27. 12:49
Évek óta a PSG védelmének legbiztosabb pontja Thiago Silva. A brazil válogatott védő csapatkapitánya is a párizsi együttesnek, de a hátvéd álma, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, és a legutóbbi kudarc után úgy érzi, hogy erre a francia csapattal nem lesz esélye - írja a Mundo Deportivo.
Thiago Silva éppen ezért a távozását fontolgatja, és spanyol források szerint legszívesebben a Barcelonában szeretne futballozni, ugyanis a katalán csapattal lát a legnagyobb esélyt arra, hogy elhódítsa a legrangosabb európai trófeát.
2016. 04. 27. 12:24
Miután hivatalosan eldőlt, hogy a nyártól Antonio Conte veszi át a Chelsea irányítását, egyre több pletyka látott napvilágot a lehetséges érkezőkről. A legerősebb hangok szerint az olasz szakember fő célpontja az AS Roma belga válogatott középpályása, Radja Nainggolan. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a londoniak már fel is vették a kapcsolatot az olasz csapat, a Sky Sport Italia legfrissebb információ szerint pedig a két klub időközben meg is állapodott a klasszis vételárában.
Az AS Roma 40 millió euróra árazta be egyik legjobbját, az összegre a Chelsea a hírek szerint rábólintott, így már csak a személyes feltételekben kell megegyezni ahhoz, hogy Nainggolan a nyártól Londonban folytassa karrierjét.
2016. 04. 27. 12:20
Cristiano Ronaldo mindig hangoztatja, hogy nagyon sokat köszönhet korábbi klubjának, a Manchester Unitednek, és a szíve mélyén még mindig egy kicsit Vörös Ördög. A portugál klasszis kihagyta a Real Madrid kedd esti Manchester City elleni BL-elődöntőt, de a találkozó előtt a pályára kisétálva előtt kifejtette véleményét az MU városi riválisának szurkolóiról. Íme!
via GIPHY
2016. 04. 27. 11:55
A Bajnokok Ligája elődöntő előtt Guardiola elmondta, jobb emberré vált a Bayern München edzőjeként.
2016. 04. 27. 11:47
Lengyel lapértesülés szerint az Ekstraklasa listavezetője, a Legia Warszawa Mervó Bencét igazolná le nyáron a várhatóan távozó Nikolics Nemanja helyére.
Mervó Bence eddigi hat fellépésén már négy találatnál a Slask Wroclawban, így nem meglepő, hogy a lengyel sajtó már a jövőjét firtatja. A napiszalka.com cikke szerint az éllovas Legia közben pedig már arra készül, hogy a nyáron elveszíti magyar válogatott gólvágóját, a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanját.
A lap információ szerint a Legia már felvette a kapcsolatot Mervó anyaklubjával, a svájci Sionnal, és a hírek szerint 350 ezer euróba kerülne a varsói csapatnak a magyar fiatal leigazolása.
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi