A Borussia világbajnok csapatkapitánya 2021-ig ír alá a rekordbajnokhoz.
2016. 05. 10. 13:06
A bajorok 35 millió eurót fizettek a Benficának a 18 éves játékosért.
2016. 05. 10. 12:38
Az európai kupaszereplést érő helyek eléréséért és a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok közül több pályára lép kedden és szerdán az angol labdarúgó-bajnokság 30. és 35. fordulójából elhalasztott mérkőzéseken.
Kedd este a hetedik West Ham United fogadja a Manchester Unitedet. Mindkét együttes számára komoly tétje van a találkozónak, utóbbi azonban akár még a BL-indulást is kiharcolhatja, amennyiben ugyanis nyer, megelőzi a negyedik helyen álló Manchester Cityt.
A United ezzel lépéselőnybe kerülne a városi riválissal szemben, ráadásul a hétvégi utolsó fordulóban hazai pályán a Bournemouth ellen valószínűleg begyűjti a három pontot. Louis van Gaal csapatának ugyanakkor vélhetően nem lesz könnyű dolga a West Ham stadionjában, a vendéglátók ugyanis az Európa Liga-indulásért küzdenek.
Szerdán az utolsó előtti Norwich Citynek le kell győznie a vendég Watfordot ahhoz, hogy maradjon esélye az élvonalban maradásra. Ebben ugyanakkor a Sunderland megakadályozhatja, ha megveri otthon az Evertont. A Sunderlandnek most 35, a Norwichnak 31 pontja van, azaz ha mindkét együttes nyer, megmarad a különbség, és a Norwich biztosan búcsúzik az élvonaltól. A Sunderland sikere esetén ráadásul a harmadik kieső is meglesz, a 34 pontos Newcastle ugyanis ebben az esetben már nem tudja majd befogni riválisát.
A szerda este rangadóval zárul, 21 órakor az EL-indulásért még harcban álló Liverpool látja vendégül az előző szezonban bajnok, most csak 9. Chelsea-t. A londoni csapatnak gyakorlatilag tét nélküli az összecsapás, mivel tíz pont választja el a Pooltól, így már nem érhet oda egyik, európai kupaszereplést érő pozícióba sem.
2016. 05. 10. 11:58
Június elsejétől hivatalosan is új szabályok lépnek életbe, így az Európa-bajnokságon is.
2016. 05. 10. 11:45
Lionel Messi keményen beszólt a városi rivális Espanyol játékosának, aki azt szeretné, ha nem a Barca nyerné a spanyol bajnokságot. Nehezen viselte az ötszörös argentin aranylabdás, hogy az Espanyol kapusa Pau López a Barcelona által 5-1-re megnyert hét végi spanyol bajnoki előtt azt nyilatkozta, szeretné, hogy inkább valamelyik madridi csapat szerezné meg az aranyérmet, nem pedig a városi rivális. Sőt a kapus korábban még meg is taposta Messit.
A katalánok rendesen bosszút álltak a hálóőrön, hiszen ötször is betaláltak a kapujába, Messi azonban nem érte be ennyivel. A saját maga is betaláló klasszis a felvételek tanúsága szerint trágár beszólással osztottak ki Lópezt.
„Most legyen nagy a pofád, f*szkalap" – mondta Messi, aki azért mégsem olyan jó fiú, mint sokan hiszik.
2016. 05. 10. 11:28
Minden kategóriában vannak belépők.
Fejes András nyilatkozott a klub honlapján.
A Hertha magyar vezetőedzője szép szezonzárót akar, és egy tökösebb csapatot.
Majdnem kétszer annyi pénzt oszt szét az UEFA a csapatok között, mint korábban; Ronaldo és Ibrahimovic utolérhetik Platinit.
Padkára hajtott, ettől billent meg a busz.
Ezt a Palermo elnöke nyilatkozta.
A futsal NB I rájátszásának negyedik fordulójában a Nyírgyulaj csak megszorongatni tudta a Győrt.
A kapus a Facebook-oldalán tette hivatalossá, hogy távozik a Honvédból.
Hat ferencvárosi, három fehérvári a legjobbak között.
2016. 05. 09. 19:41
Daruval szállították el a Groupama Aréna elől a sas szobrot.
Drámai hangú posztot tett közzé a világbajnok focista, senkinek sem ajánlja, hogy elutazzon a riói olimpiára.
Elég nehéz elképzelni, hogy megismétlődhet az idei csoda, de azért körülnéztünk, Európa topligáiban kiből lehet az új csoda, a fogadóirodák réme.
2016. 05. 09. 17:30
A „nagyokhoz” hasonlóan az U21-es csapat is együtt készül a napokban. Pénteken aztán jön a Magyarország-Magyarország rangadó.
2016. 05. 09. 17:06
Lars Lagerback a torna után lemond a szövetségi kapitányi posztról.
2016. 05. 09. 16:35
Ügyészségi vizsgálat indult Romániában a kameruni Patrick Ekeng halála ügyében, aki pénteken egy román bajnoki meccs közben esett össze a pályán, majd a kórházban meghalt.
A két válogatott játékos az osztrákok elleni első mérkőzés eredményét meghatározónak tartja.
A Wisla honlapja külön cikket szentelt a Slask Wroclaw magyarjának, akit a tavasz felfedezettjének tartanak a lengyelek.
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került