Jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték az osztrák labdarúgás legjelentősebb bundabotrányának elsőrendű vádlottját.
Az európai fociszövetség elutasította az Újpest FC méltányossági kérelmét, így a lila-fehérek nem indulhatnak az Európa-liga selejtezőjében.
Hat év után békében jött el a Honvédtól a kapus, aki Pakson vállalja a harcot Molnár Péterrel. Emellett mindenféle tervei vannak...
Sztárok sokasága a nyári tornán.
2016. 05. 11. 17:55
Felmentette a bíróság a csődbűntett vádja alól Roberto Mancinit, az Internazionale vezetőedzőjét.
A Honvéd vezetőedzője évet értékelt, és kitért a Puskás Akadémia elleni utolsó mérkőzésre is.
Buffon és Barzagli további két évig a torinóiaknál marad.
A jövő héten erősítéseket jelent be a szombathelyi klub - távozók is lesznek.
- Tegnap érkeztünk meg Ausztriába. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Ahogy eddig is, most is minden edzésen a maximumra törekszem. Szeretnék bizonyítani a szakmai stábnak, hogy fiatal korom ellenére itt a helyem a tapasztalt, komoly rutinnal rendelkező játékosok között. Mindent el fogok követni azért, hogy a keretszűkítést követően is maradjak, nagy álmom, hogy ott legyek az Európa-bajnokságon. Ma reggel fél 8-kor kocogással kezdtünk. Jelenleg a fizikai felkészülésen van a hangsúly, a tábor eleje óta erőnléti feladatokat végzünk, hogy kicsit fittebb állapotba kerüljünk a kezdésre. Ma is két edzésünk lesz, ingatottan várom az előttünk álló időszakot. A hangulat remek, nagyon egyben van a társaság - nyilatkozott a puskasakademia.hu-nak Sallai Roland a magyar válogatott ausztriai edzőtáborából.
Az első edzésről, itt talál fotókat.
2016. 05. 11. 16:27
A Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy Ante Batarelo lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, távozhat.
Tóth Miklós ügyvezetőtől a honlap azt is megtudta, hogy noha Nagy Patriknak és Szasa Popinnak élő szerződése van, megfelelő ajánlat esetén készek elengedni őket.
2016. 05. 11. 16:22
A NEC Nijmegen irányítója a kiszemelt.
2016. 05. 11. 16:17
A helyi sajtó szerint a következő állomás: Párizs...
2016. 05. 11. 15:38
Ahogy a Rangadó.hu megírta, alighanem Gyirmóton folytatja a támadó.
2016. 05. 11. 15:17
Már két mai edzésen is túl van az Ausztriában készülő nemzeti csapat.
2016. 05. 11. 15:09
Sem a pályán, sem a zöld asztalnál nem sikerül kiharcolniuk a feljutást.
Információink szerint nem marad sokáig csapat nélkül a Székesfehérváron nem marasztalt szakvezető.
Számos külföldi szakember fordult meg az elmúlt 20-25 évben a magyar bajnokságban, eredményeik alapján rangsoroltuk az Eb-mezőnyt.
Alig fél nappal a történtek után kőkemény döntést a West Ham United.
A Mundo Deportivo arról cikkezik, hogy a Barcelona együttese a nyáron mindenképp meg akarja erősíteni a védelmi vonalát, és ehhez a piacon található legjobb játékost szeretné megszerezni. Korábban a PSG-ben szereplő Marquinhos, vagy a Bilbaós Laporte neve merült fel, de a legfrissebb hírek szerint a katalánok kiszemeltje a Bayern Münchennel nemrégiben 2021-ig hosszabbító David Alaba.
A védelem közepén, szélén és a középpályán is bevethető osztrák válogatott klasszis multifunkcionális játéka tökéletesen passzolna a gránátvörös-kékek szerkezetébe, ráadásul a katalánok úgy tudják, Alaba gyerekkori álma, hogy a Barcában futballozhasson.
A Bayern München a minap leigazolta a védelembe a világbajnok Mats Hummelst, és a tinisztár Renato Sanches, így egy extra ajánlattal reális esélye lehet a Barcának az univerzális osztrák megszerzésére. Alaba piaci értékét jelenleg 45 millió euróra becsüli a tranfermarkt.de
2016. 05. 11. 11:45
Granit Xhaka egyre közelebb az Ágyúsokhoz.
2016. 05. 11. 10:34
Az angol bajnok vezetése egyben akarja tartani a csapatot, sőt erősítést is tervez.
A Rangadó.hu összeszedte, kik azok a játékosok, akik eredménytelenebb szezon után is ott lehetnek Franciaországban.
2016. 05. 11. 10:12
A West Ham United kedd este hatalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Manchester United együttesét, így életben tartotta reményeit a nemzetközi porondon való indulásra. A mérkőzés előtt a WHU és a klub szurkolói is tettek arról, hogy ne csak emiatt legyen emlékezetes az összecsapás. A „kalapácsosok” ugyanis utolsó alkalommal léptek pályára tétmérkőzésen az 1904 óta használt Upton Parkban, mivel a következő szezont már az együttes új létesítményében, a 60 ezer férőhelyes londoni Olimpiai stadionban kezdik meg. Ennek megfelelően a klub egy fantasztikus megemlékezéssel tisztelgett a számos csatát megélt Upton Park előtt és igazi bulihangulat uralkodott a stadionban is.
A meccs előtt a stadionon kívül is állt a bál. Maga az összecsapás ugyanis háromnegyed órás késéssel kezdődött, mivel a hazai szurkolók egy csoportja valóságos tojás-, és kőzáport zúdított a manchesteri játékosok buszára.
A Vörös Ördögök játékosai úgy megijedtek, hogy a baj elkerülése érdekében a folyosó padlójára vetették magukat.
2016. 05. 11. 09:54
Mint ismert, a West Ham a 2016–2017-es idénytől az Olimpiai Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, elköltözik a 35 ezer néző befogadására alkalmas Boleyn Groundról (Upton Parkból), amely 1904 óta adott otthont a Kalapácsosoknak”.
Az utolsó mérkőzést a legendás stadionban kedd este a Manchester United ellen játszotta a csapat. A 3-2-es nagyon fontos győzelem után tűzijátékkal és rock koncerttel búcsúztak létesítménytől, Slaven Bilic menedzser is könnyekig hatódott.
2016. 05. 11. 09:24
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében