Hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott középpályásának, Elek Ákosnak a felesége, Elek-Tóth Éva telefonon jelentkezett a Mokkában. Éva elmondása szerint csoda, hogy a párja ott lehetett a franciaországi Európa-bajnokságon, akinek korábban részleges oldalszalag-szakadása volt. Hála a csapat orvosainak hamar rendbe hozták a sérült testrészét, így Elek is játszhatott a kontinensviadalon a többiekkel együtt. A házaspárnak volt alkalma a torna alatt is találkozni, mivel Éva is kint volt a belgák elleni mérkőzésen vasárnap, viszont legközelebb csak a mai napon fognak újra összefutni a Hősök terén, mivel egy kisebb bulit tart a válogatott és itt köszöntik a szurkolók az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó focistákat - írja a blikk.hu A hölgy elmondása szerint azonban nem maradnak a fővárosban, egyenesen hazamennek párjával együtt Miskolcra. – Nehezen indult az Európa-bajnokság, mert Ákos az utolsó bajnokiján egy csúnya rúgást kapott, aminek egy oldalszalag szakadás lett a végeredménye, ezért sem tudtuk, hogy a kapitány kiviszi-e az Eb-re vagy sem. Szerencsére három hét alatt sikerült felépülnie – mondta Éva.
2016. 06. 27. 15:29
Az NB III Nyugati csoportjának negyedik helyezett csapata, az ETO FC Győr hivatalos Facebook-oldalán jelentette be az első igazolását Fejes János személyében. A balhátvéd korábban a Honvéd játékosa volt, két szezonban pedig a Gyirmótnál szerepelt kölcsönben. Az U19-es válogatott 56 találkozón játszott az NB II-ben és 4 meccsen kapott szerepet az első osztályban.
2016. 06. 27. 14:50
A magyar válogatott Európa-bajnoki menetelése senkit sem hagyott hidegen az országban, erről pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a közszolgálati televízió ide vonatkozó nézettségi adatai. A statisztikából jól látható, hogy a csapat parádés eredményeinek köszönhetően meccsről-meccsre egyre több ember ült le a képernyő elé, hiszen az Ausztria elleni győzelmet 1 733 987, az Izland elleni döntetlent 1 976 045, míg a portugálok elleni parádés ikszet 2 318 043 magyar szurkolta végig a csatornán. A fociláz a nyolcaddöntőre olyan magasra emelkedett, hogy a Belgium elleni összecsapásra 2 796 244-en voltak kíváncsiak az M4 Sporton, amivel megdőlt az RTL által sugárzott Olaszország-Franciaország 2006-os világbajnoki döntő két és fél milliós labdarúgást érintő nézettségi csúcsa.
2016. 06. 27. 14:35
A Leicester Mercury információi szerint az angol bajnok Leicester City megkezdte a tárgyalásokat a 24 éves Robbie Brady képviselőivel. A Norwich City szélsője remekül szerepelt az Európa-bajnokságon, két gólt is szerzett az ír csapatban, így érthető, hogy a Bajnokok Ligájára készülő Rókák szerződtetnék.
2016. 06. 27. 12:14
Megszerezte első gólját a Chicago Fire színeiben Khaly Thiam, az MTK kölcsönben lévő középpályása. A 22 éves játékos a találkozó utolsó gólját szerezte a 80. percben, azonban a két perc után vezetést szerző csapata így is kikapott 4-3-ra a Philadelphia Union otthonában. A Chicago ezzel a vereséggel továbbra is az MLS sereghajtója, míg a Philly győzelmével megőrizte első helyét a keleti konferenciában.
2016. 06. 27. 11:35
mtk
Olvasói sztorik