Pár napja a Liverpool Echo készített egy rövid interjút Bogdán Ádámmal, a Vörösök magyar kapusával, melynek a végén a Wigan Athletic érdeklődéséről is beszámoltak - ma pedig már az országos The Sun is hírt adott a harmadosztályt megnyerő csapat Bogdánt érintő átigazolási tervéről. Az Echo még csak kölcsönvételről írt, a Sun szerint azonban végleg is szerződtetheti a Wigan a 28 éves hálóőrt, akinek az értéke a kevés játéklehetőség és a válogatottból való kikerülés miatt nagyot csökkent. A lap megjegyzi, a felnőtt csapatban az előző szezonban összesen hat meccsen, a Premier League-ben pedig mindössze két találkozón pályára lépő kapus így végre maga mögött hagyhatná a pocsékul elsült liverpooli kalandot, és visszatérhetne korábbi sikerei színhelyére, az angol másodosztályba. A Wigan a 41 éves finn kapuvédő, Jussi Jääskeläinen riválisának vinné a csapathoz Bogdánt - érdekesség, hogy a kapusok 2007 és 2012 között a Boltonnál is csapattársak voltak.
2016. 07. 03. 15:49
Az Európa-bajnokság utolsó, negyedik negyeddöntőjében a meglepetéscsapat izlandiak ellenfele vasárnap a házigazda Franciaország játékosai lesznek. A Bleacher Report az esti találkozó felvezetőjeként vikingként mutatja meg a szigetországiakat, akik Roy Hodgson skalpját már begyűjtötték. A franciák következnek? Iceland are on their way to Paris.#ISL #Euro2016 pic.twitter.com/fY8saZRXxn— Bleacher Report UK (@br_uk) 2016. július 3.
2016. 07. 03. 14:21
A németek csapatkapitánya érdekesen döntött a büntetőpárbaj előtti térfélválasztásnál, ami jól láthatóan a magyar játékvezetőt is váratlanul érte. Tizenegyes-párbajoknál rendszerint a saját szurkolóik előtti kaput választják a feldobást megnyerő csapatkapitányok, a szombati Németország-Olaszország Európa-bajnoki negyeddöntőn viszont Bastian Schweinsteiger szokatlan döntést hozott. Olyannyira, hogy Kassai Viktor, a mérkőzés játékvezetője is jól láthatóan megdöbbent, és még vissza is kérdezett: „Az a kapu? Biztos?” Egyelőre nem derült ki semmi biztos a váratlan döntés hátteréről, de egyes vélemények szerint a német csapatkapitány úgy akart nyomást helyezni az olaszokra, hogy saját szurkolóik elé „kényszerítette” őket a mindent eldöntő tizenegyeseknél.
2016. 07. 03. 13:28
Arsenal hivatalos honlapján is megerősítette, hogy leigazolta a 21 éves japán válogatott támadót, Takuma Asanót. A csatár szerződésével kapcsolatban a személyes feltételekben, és a klubjával, a Sanfrecce Hiroshimával is megegyezés született, így már csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra. A fiatal támadó eddig 56 felnőtt bajnokiján 11-szer volt eredményes, Arséne Wenger szerint hatalmas lehetőségek rejlenek az ígéretes tehetségben. “Takuma is a talented young striker and very much one for the future." https://t.co/vO5SNftMwd— Arsenal FC (@Arsenal) 2016. július 3.
2016. 07. 03. 13:01
Szombat délelőtt Üllőn, a tikkasztó nyári melegben került sor a Dabas-Gyón – Budaörsi SC felkészülési mérkőzésre. Az NB II-re készülő budaörsiek első edzőmeccsén a vezetőedző, Miskei Attila a fiatal próbajátékosoknak adott lehetőséget. A 0-0-s első félidőt követően a második félidőben kétszer is sikerült a hazaiak kapujába találniuk, így kialakítva a 2-0-s végeredményt – számolt be a budaörsiek honlapja. Felkészülési mérkőzés Dabas-Gyón – Budaörsi SC 0-2 (0-0) Üllő
2016. 07. 03. 12:09
Olvasói sztorik