SPORT
Sőt, már azt is tudja, ki nyeri az Aranylabdát.
Lebukott a német válogatott masszőre, Klaus Eder, aki a német–olasz negyeddöntőben a büntetőrúgás előtt készítette fel az együttes csapatkapitányát, Bastian Schweinsteigert.
A gyúró éppen a játékoshoz hajolt és egy óvatlan pillanatban kilátszódott az alsónadrágja. Az éles szeműek kiszúrhatták, hogy a ruhadarab Cristano Ronaldo nevét viseli, aki nem rég tört be ruhapiacra a CR7 felirattal ellátott termékeivel. Lehet, hogy a rutinos masszőr titokban Ronaldo nagy rajongója?
Korábban számos cikk jelent meg arról, hogy a James Rodríguezre ajánlatot tett a PSG, a párizsiak tulajdonosa szerint azonban nem került sor erre, sőt, egyáltalán nem akarják szerződtetni a Real Madrid kolumbiai középpályását.
Nem volt erős szezonja a kolumbiainak, igaz, ebben közrejátszott sérülés is, mindenesetre ez már elég volt ahhoz, hogy szárnyra kapjanak olyan pletykák, hogy a Real Madrid megválna a 24 éves támadó középpályástól. Az átigazolási pletykák egyik állandó klubja a PSG, így nem kellett sok, hogy összeboronálják az Ibrahimovic távozása után sztárra vadászó csapattal Jamest. A PSG elnöke, Nasser Al-Khelaifi azonban cáfolta a híresztelést.
- Nem igaz, hogy beszéltünk volna James-szel. Nem léptünk érintkezésbe sem a játékossal, sem a Real Madriddal - mondta az elnök.
2020-ig élő szerződése van James Rodrigueznek a Királyiakkal, tehát valószínűleg számol vele a klub. A PSG egyébként az utóbbi napokban igen aktív volt, Hatem Ben Arfa, Grzegorz Krychowiak és Thomas Meunier is aláírt a klubhoz.
A kemény rocktól a rap-számokon át a mulatósig minden felcsendült az öltözőben.
A Real Madrid csillaga mindig is hitt a válogatottban, és Németországgal ütközne meg a döntőben.
Mintha Európa-bajnokságot nyertek volna, több tízezer szurkoló fogadta Reykjavíkban az Eb-negyeddöntős izlandi válogatottat, amelynek tagjai egy nyitott tetejű busszal vonultak végig a főváros utcáin az őket ünneplő tömeg előtt.
A baszk tréner a Bajnokok Ligája megnyerése mellett francia fronton is fenntartaná a párizsi dominanciát.
2016. 07. 05. 09:25
Alberto Gilardino minden bizonnyal távozik Palermóból, ám Balogh Norbertnek továbbra sem lesz könnyű csapatba kerülnie.
Mint ismert, 1-1-es döntetlenre végződött a Portugália – Lengyelország Eb-negyeddöntő, amely büntetőpárbajba torkollott. A tizenegyesrúgások előtt a portugálok sztárja, Cristiano Ronaldo a kispad felé tekintett, ahol megpillantotta az ott bujdosó Joao Moutinhót. A rutinos középpályás vélhetően nem szeretett volna büntetőt rúgni, azonban ezt Ronaldót hidegen hagyta. A Real Madrid csillaga fittyet hányt az egészre és követelte, hogy Moutinho álljon a labda mögé.
- Hé! Hé! Gyere, te is rúgni fogsz! Gyere! Légy erős, be fogod rúgni, gyerünk! Most már Isten kezében vagyunk – biztatta csapattársát a háromszoros aranylabdás játékos.
Moutinho aztán be is rúgta a tizit, míg Blaszczykowski hibázott, így Portugália jutott tovább az elődöntőbe.
2016. 07. 05. 09:00
Torinóból tette át székhelyét Franciaországba Glik.
Lukaku és Lacazette legalább 70 millió eurójába kerülne az Ágyúsoknak.
Legalábbis Gylfi Sigurdsson, a csapat legértékesebb játékosa szerint.
A tíz éve kint élő szakember, Elbert András a Rangadónak beszélt az ottani körülményekről, az NB I-ről, és a magyar kapusokról is.
2016. 07. 05. 08:18
A Belgium-Magyarország 4-0-ra végződő nyolcaddöntős európa-bajnoki mérkőzésen Marouane Fellaini nem lopta be magát a magyar szurkolók és Szalai Ádám szívébe sem, amikor sportszerűtlenül az orra alá dörgölte a magyar csatárnak a 0-4-es eredményt. Nos, úgy tűnik, hogy Szalai megbocsátott a belga középpályásnak, hiszen a szabadságuk alatt Ibizán összeálltak egy közös képre, a támadó pedig csak annyit írt a képhez: "megbeszélve".
A védő Nyíregyházán folytatja, adta hírül a debreceni klub.
Mészöly Géza vezetőedző már csak Polgár Kristófot akarja leigazolni, de még zajlanak a tárgyalások a Liverpoollal.
2016. 07. 04. 21:30
A nigériai Ahmed Musa háromszoros orosz bajnok.
Ma van, ahol gólokkal számolunk, van, ahol nem...
2016. 07. 04. 21:29
A magyar válogatott játékosai ismét csatlakoztak a csapataikhoz.
Gera, Pintér, Böde és Nagy Ádám is emlékplakettet kapott.
A középpályás Joe Ledley arra számít, hogy döntőbe jutnak.
Újabb elismerés: a lenyűgöző Európa-bajnoki teljesítmények TOP10-es eladási listáján szerepel a válogatott két fiatalja.
2016. 07. 04. 18:52
Blaise Matuidi a Premier League-be igazolhat.
2016. 07. 04. 18:08
Marco Giampaolo az Empoli kispadjáról érkezett.
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is