Mario Mandzukic a katalánok kiszemeltje.
A csütörtöki sikeres Európa-Liga selejtező után a Bundesligában szereplő Hertha BSC pénteki edzésén összeszólalkozott egymással Dárdai Pál vezetőedző és az együttes kapusa, Thomas Kraft - írja a bild.de
A hírek szerint a 28 éves hálóőr az egész tréningen panaszkodott a magyar szakembernek, miközben a csapat a lestaktikát gyakorolta. Dárdai Pál megelégelte a siránkozást, és az öltözőbe küldte a kapust.
- Nem helyes, amit mondassz. Menj be - mondta Dárdai a kapusnak.
Hertha-Gemecker - Dardai-Zoff mit Kraft https://t.co/Kh0almR1RX— BILD Hertha BSC (@BILD_HerthaBSC) 2016. július 29.
A történtek után a hálóőr ledobta a kesztyűjét, majd bement az öltözőbe tusolni. A korábbi magyar szövetségi kapitány nyilatkozott az esetről.
- Bárki elégedetlenkedhet és reklamálhat, de nem tíz órán keresztül. Minden csodálatos volt, de ilyen az élet - mondta Dárdai.
#Dardai nach der Einheit zum #Kraft-Eklat: "Man kann meckern, aber nicht 10 Stunden lang. Alles wunderbar, so ist das Leben." #hahohe— BILD Hertha BSC (@BILD_HerthaBSC) 2016. július 29.
Már javában zajlik a felkészülés a Videoton utánpótlás csapatainál, a szakmai stáb csapatát pedig az idei szezontól ifj. Horváth Gábor, Kuttor Attila és Szalai Tamás is erősíti. Az említett szakemberek korábban több éven keresztül futballoztak a székesfehérvári együttesben.
- Örülök neki, hogy vissza tudtam jönni a Vidihez, hiszen én Székesfehérváron telepedtem le a családommal, Fehérvár-központú vagyok annak ellenére, hogy a munka miatt sokat voltam úton. Amit kaptam a klubtól az itt töltött évek alatt, abból szeretnék most visszaadni minél többet a munkámmal. Remélem, hogy hozzá tudok járulni a Vidi utánpótlásának sikeréhez – mondta Kuttor Attila, az U17-es csapat vezetőedzője a vidi.hu-nak.
Fotó: vidi.hu
- Amikor eljöttem a holland klubomtól, ahol ugyancsak utánpótlás edzőként dolgoztam, úgy gondoltam, külföldön fogom folytatni, de a szívem egyértelműen visszahúzott a nevelőegyesületemhez. Nagyon boldog vagyok, hogy részt vállalhatok a közös munkából, és remélem, hogy magasabb szintre emelhetjük a fehérvári utánpótlást, és hasonló sikerekben lesz részük a most még utánpótlás-korú játékosoknak, mint amit én átéltem aktív koromban. Alázattal és fegyelmezetten kell dolgoznunk – emelte ki Ifj. Horváth Gábor, aki a játékosok egyéni képzéséért lesz felelős a következő szezonban.
- Nagyon örültem Kenyeres Imre megkeresésének, hiszen 7 éves korom óta futballoztam Fehérváron, közel 20 évig voltam a Vidi-család tagja. Imádom ezt a klubot, itt nőttem fel és boldog vagyok, hogy újra itt lehetek – fogalmazott Szalai Tamás, az U19-esek edzője.
2016. 07. 30. 08:56
A középpályás ügynöke, Mino Raiola papagájoknak nevezte az újságírókat.
2016. 07. 30. 08:39
Az Eb-selejtezőkön a mieink ellen is betaláló Kyle Lafferty ellen eljárást indított az angol szövetség.
Alig-alig akad, aki az Európa-bajnokságnak köszönheti új szerződését.
2016. 07. 30. 08:26
Kedd délután súlyos autóbaleset történt a 4-es főúton Hajdúhadháznál. A kocsiban utazott a Debreceni Labdarúgó Akadémia U11-es játékosa, Deczki Zsombor is, aki súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, meg kellett műteni, jelenleg is a Gyermekklinikán ápolják. A DVSC felnőtt csapata sem feledkezett meg a fiatal focistáról, és egy videóüzenetben kívántak neki jobbulást.
Nagyon mókás, csapatösszetartó edzést vezényelt a Barcelona játékosainak Luis Enrique. A katalánok tréningjén Messiék óriásbuborékokba öltöztek, és így végeztek különböző gyakorlatokat. Íme a vicces jelenetek!
2016. 07. 30. 08:16
Ahogyan arról a tegnapi nap beszámoltunk, a román bajnokság első fordulójában a CSMS Iasi otthon 3-1-re legyőzte a Gaz Metan Medias együttesét. A hazai csapat második gólját Bőle Lukács szerezte, amellyel 2-1-re átvették a vezetést. Egyértelműen a mérkőzés, de az is lehet, hogy a forduló gólját szerezte a magyar játékos.
Tamás Krisztián ezúttal is kezdett a Speziában.
A kapufát is igénybe vette hozzá.
A Bursaspornál nem számolnak a magyar szélső maradásával.
A United marketingesei le akarták nyűgözni a drukkereket, de csak kinevették őket.
2016. 07. 29. 20:22
Pénteken kezdődött a Bp. Honvéd rendezésével az immár ötödik alkalommal kiírt Honvéd-Penta Kupa utánpótlástorna. Az első játéknapon a házigazda a dán Aalborggal, a Puskás Akadémia U18-csapata pedig az angol West Bromwich Albion utánpótláscsapatával csapott össze.
A felcsúti fiatalok nyitották a tornát egy 2-1-es győzelemmel, míg a Honvéd 1-1-et ért el az angolok ellen – derült ki a kispesti klubhonlap tudósításaiból.
Puskás Ferenc LA – West Bromwich Albion (angol) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tóth K. (29.), Tóth B. (83.), illetve Bradley (tizenegyesből 63.)
Honvéd-MFA – Aalborg BK (dán) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Stoiacovici (70.), illetve Andersen (38.)
Csiki Norbert az újoncnál folytatja.
Christian Vieri nem egyedüli; nagy öregek sora unta meg a „nyugdíjas éveket”.
2016. 07. 29. 19:48
Nincs Messi, lemondott Tata Martino, most meg kirabolták őket.
Külföldi lapok szerint rövidesen bejelenti a Manchester United.
Aligha a legjobb helyszínt választotta a felkészülésre a Manchester.
2016. 07. 29. 16:21
A korábbi francia válogatott Bafetimbi Gomis a szezon végéig kölcsönben az Olympique Marseille labdarúgócsapatánál folytatja pályafutást.
A 30 éves támadó a Swansea Citytől kerül a francia élvonalba, ahol korábban az Olympique Lyont erősítette.
✍️ #Swans striker @BafGomis completes season-long loan move to @OM_Officiel. ➡️https://t.co/H0vIzPu9K0 pic.twitter.com/eiaOiBRZDL— Swansea City AFC (@SwansOfficial) 2016. július 29.
Gomes 2014-ben szerződött a walesi klubhoz, de 71 fellépésén mindössze 17-szer volt eredményes. Az előző idényt kiválóan kezdte, hiszen az első négy találkozón négy gólt szerzett, de ezt követően mindössze kétszer talált a kapuba.
A 31 éves játékos három évre írt alá a Besiktasnál.
Az V. Honvéd-Penta Kupán neves ellenfelei lesznek az U18-as csapatnak.
Robson-Kanu gólja az olimpiai álmaink végét jelentette.
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 19:06 Meghökkentő jelenet Bonyhádon: különleges vendég száguldott végig a főutcán
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 11:47 Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 10:40 „Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből