Az A.S. Lucchese Libertas kölcsönjátékosa a Championshipbe igazolhat.
A magyar válogatott Lettország otthonában aratott nagyon fontos győzelmet hétfő este, a találkozó után Nagy Ádám nyilatkozott az MLSZ TV-nek. A Bologna fiatalja kiemelte, nagyon sokat jelentett számukra a magyar drukkerek biztatása. Nagy elárulta: nagyjából azt kapták a lettektől, amire számítottak. Az interjúból arra is fény derül, a középpályás szerint miben nyújtott jobb teljesítményt a csapat a lettek ellen a feröeri mérkőzéshez képest.
A lettek támadója rossz helyzetkihasználást emleget, csak úgy, mint az ottani lapok többsége.
2016. 10. 11. 10:44
Besét már nagyon várják vissza a franciák, a Darmstadtnál örülnek Kleinheisler szerepeltetésének.
Újabb szakmában próbálná ki magát a pornófilmek királya, Keiran Lee. A 32 éves pornószínész évek óta a jelenleg angol másodosztályban szereplő Derby County csapatának szurkol, aminek már többször hangot adott a nyilatkozataiban. Ha tehette, akkor kijárt az együttes meccseire is, hogy élőben megtekinthesse a kedvenceit.
Keiran nem felejtette el, hogy kinek szurkol valójában, olyannyira nem, hogy eljátszott a gondolattal, milyen lenne, ha ő lenne a "Kosok" edzője.
- Úgy gondolom, hogy jelenleg Chris Powell a megfelelő ember az edzői posztra - vélekedett a szakemberről, aki május végén vette át a Derby irányítását ideiglenesen.
A csapat azonban rendkívül gyengén kezdte az idei szezont, hiszen csak a 20. helyen állnak 10 ponttal, ami a pornósnak sem tetszik.
- Egy napon kipróbálnám magam a gárda élén, mint tréner, de erről még egyelőre korai beszélni - játszott el az edzői gondolattal Keiran.
A színművész karrierje során több mint 1000 pornófilmben szerepelt, és akadt olyan is, amit ő maga rendezett - írja a blikk.hu
2016. 10. 11. 08:39
Glázer Róbert, a Rangadó.hu állandó szakértője értékelte a Lettország elleni világbajnoki selejtezős sikert.
Cristiano Ronaldo is szóba került.
A lefújás után az első gól szerzője, Gyurcsó Ádám értékelt az M4 Sport riporterének.
2016. 10. 10. 23:15
A szövetségi kapitány elégedett a győzelemmel, és kiemelte: Andorra ellen is három pont kell.
2016. 10. 10. 23:00
Gera Zoltán immár egyedül áll a harmadik helyen a magyar válogatottban legtöbbször szerepelt játékosok örökrangsorában.
A Ferencváros 38 éves futballistája hétfőn kezdőként lépett pályára a lett együttes ellen a rigai világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Gerának ez a 95. találkozója címeres mezben, ezzel megelőzte a franciaországi Európa-bajnokság után a nemzeti együttestől visszavonult Juhász Rolandot.
Szintén a kezdők között kapott helyet a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs, aki 85. alkalommal futballozik a válogatottban, ezzel pedig a rangsor hetedik helyén utolérte Puskás Ferencet.
A magyar válogatottban legtöbbször szerepelt futballisták rangsora:
1. Király Gábor (1998–2016) 107 alkalommal
2. Bozsik József (1947–1962) 101
3. Gera Zoltán (2002–) 95
4. Juhász Roland (2004–2016) 94
5. Fazekas László (1968–1983) 92
6. Grosics Gyula (1947–1962) 86
7. Puskás Ferenc (1945–1956) 85
7. Dzsudzsák Balázs (2007–) 85
9. Garaba Imre (1980–1991) 82
10. Mátrai Sándor (1956–1967) 81
A belgák féltucat góllal keserítették Gibraltárt.
Kádár Tamás a Lettország elleni világbajnoki selejtező 14. percében sárga lapot kapott, így a válogatott következő mérkőzésén nem léphet pályára – a Feröer elleni selejtezőn ugyanis szintén begyűjtött egy sárga lapot. A Lech Poznan 26 esztendős hátvédje így a november 13-ai, Magyarország–Andorra mérkőzést kell, hogy kihagyja.
2016. 10. 10. 21:15
A hajrában két gólra nőtt a magyar együttes előnye.
2016. 10. 10. 21:04
Portugália 6-0-ra győzött Feröer-szigetek vendégeként, Svájc pedig Andorrából távozott három ponttal.
Gyurcsó első félidőben szerzett gólja után Szalai Ádám találatával nyertünk 2-0-ra világbajnoki selejtezőn.
Hétfő este két mérkőzéssel zárult a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának negyedik fordulója.
A játéknap előtt második helyen álló Veszprém a Göcsejt fogadta, míg a nyeretlen Haladás a három vereséggel kezdő Bőny vendége volt. A Veszprém úgy nyert 4-1-re, hogy már 4-0-ra is vezetett, míg a Haladás megszerezte első győzelmét: tízgólos meccsen bizonyult jobbnak az újoncnál.
Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 4. forduló
FC Veszprém – Göcsej SK 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Gulyás (1.), Püspök (7., 19.), Tatai (27.), illetve Németh P. (40.)
Bőny-Szavill Consulting – Swietelsky-Haladás VSE 4-6 (2-1)
Gólszerzők: Bogyó (8., 35.), Nagy B. (9.), Balogh I. M. (40.), illetve Horváth P. (8., 29., 32.), Gyurcsányi (26., 26.), Balogh I. M. (öngól 37.)
Pénteken játszották:
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Aramis SE 4-4
FTC Futsal-Fisher Klíma – Nyírgyulaj KSE 1-1
Csütörtökön játszották:
Dunaferr Due Renalpin FC – Rába ETO 3-9
Szalai mellett Nikolics is kezd a világbajnoki selejtezőn.
A Zenit vezetőedzője, Mircea Lucescu szerint Pep Guardiola nagyobb egóval rendelkezik, mint José Mourinho.
2016. 10. 10. 19:10
A svájci válogatott sztárja, Blerim Dzemaili három éve vette feleségül szíve hölgyét, Erjona Sulejmanit – a párnak azóta egy fiúgyermeke született. A mutatós hölgy rendre nagy figyelmet kap a lelátón, minap a szépséges modellt a GQ Italy olvasói Európa legszexisebb szurkolójának választották meg.
Szavak helyet beszéljenek a képek, Sulejmani ezzel a fotóval köszönte meg az olvasók elismerését:
#gqitalia #erjonasulejmani Luan(@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Okt 7., 03:35 PDT
#gqitalia #erjonasulejmani Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Okt 7., 03:36 PDT
Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Szept 15., 08:29 PDT
Noi Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Máj 17., 07:32 PDT
Luan (@erjona.dzemaili) által közzétett fénykép, 2016. Szept 12., 09:36 PDT
2016. 10. 10. 18:49
Nemes gesztussal tiszteleg az MTK csapata a 2015. november 12-én elhunyt Fülöp Márton előtt.
A Real Madrid 24 esztendős középpályása kezdi megelégelni, hogy csak epizódszereplő Zinedine Zidane csapatában.
Mervó egyenlített a görögök ellen, de erre két találattal feleltek a hazaiak.
A bukik gólokat várnak Rigában.
- 11:24 Hátba rúgták az LMBTQ-rendezvény szervezőjét
- 11:18 Bodrogi Gyula Vidnyánszky Attiláról: Az, hogy mindenhol ott volt, ott van, tényleg sok
- 11:11 Karácsony Gergely létszámstopot rendelt el
- 11:06 HVG: Elhagyhatja az országot Guller Zoltán, a NER „jolly joker menedzsere”
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
- 11:01 Tényleges életfogytiglant kértek a férfira, aki kivégzett egy hajléktalant a társaival Újszegeden
- 10:31 Rémálom a US Openen: két labdamenetre volt a továbbjutástól, de félbeszakadt a meccs
- 10:24 Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató
- 10:23 Még mindig Mészáros Lőrincé a legértékesebb családi vállalkozás, de az NVVH felállásával ez jövőre változhat
- 10:13 Kivontak a forgalomból egy vényköteles gyógyszert
- 09:35 A Google és az Apple is meghajolt Trump követelése előtt
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 09:23 Hatósági bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
- 09:14 Keményen elkezdték büntetni a megállókban dohányzókat Budapesten
- 09:12 „Hogy micsoda?” – a Premier League legjobbjának kisfia Szoboszlaiért rajong
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 09:05 Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői általános iskola konyhásai, 12 kilónyi sajtból és sonkából csak három és fél kilót adtak oda a több száz gyereknek
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások és Lázár János utazásai is nyilvánosságra kerülnek
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 08:56 Robbanás történt Augsburg főpályaudvaránál
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 08:48 Krizsó Szilvia: Vannak emberek a politikában, akik igazán csöndben maradhatnának már