SPORT

Csütörtök este rendezik az Európa Liga újabb fordulóját, amelynek egyik pikáns összecsapása a Manchester United-Fenerbache lesz. A mérkőzés előtti szerdai sajtótájékoztatón a vendégektől a vezetőedző, Dick Advocaat és az MU korábbi támadója, Robin van Persie vett részt. A holland csatár, miután végzett a nyilatkozatával, kiült az újságírók közé, a sajtótájékoztató moderátora pedig megkérdezte őt, akar-e kérdést feltenni az edzőjének. Van Persie pedig mindenki nagy örömére megragadta az alkalmat, és megérdeklődte Advocaattól, hogy kezdő lesz-e a Manchester elleni találkozón. Ezen természetesen Advocaat is jót derült - mint ahogyan mindenki más a teremben -, de válaszként csak annyit mondott, hogy majd csütörtökön kiderül.
2016. 10. 20. 15:21
A 2015-2016-os szezont negyven góllal zárta Luis Suárez, ezzel ő lett Európa legjobb góllövője, így övé lett az Aranycipő. A díjat ünnepélyes keretek között csütörtök délután vehette át Barcelonában. A trófeát már másodszor hódította el az uruguayi gólzsák. Az ünnepélyes átadón Luis Suárez köszönetet mondott barcelonai társainak, hiszen nélkülük nem nyerhette volna el a díjat. – A világ legjobb csapatában játszhatok, óriási megtiszteltetés ez számomra. Ha a következő évben nem én nyerem ezt a díjat, Messi vagy Neymar léphet a helyemre – nyilatkozta a boldog győztes, aki azt is elárulta: reméli, a katalán csapatból vonulhat vissza. Luis Suárez: "I hope I can finish my career at Barça" #FCBlive #GoldenShoe pic.twitter.com/PXWqQbN3V3— FC Barcelona (@FCBarcelona) 2016. október 20.
2016. 10. 20. 14:52
A Bayer Leverkusen 28 éves támadója, Javier Hernández sajtóhírek szerint visszatérhet a spanyol fővárosba. A mexikói játékos 2010 és 2015 között volt a Manchester Unitedet igazolt játékosa, ám az utolsó szezont kölcsönben a Király Gárdánál töltötte. Ez idő alatt harminchárom mérkőzésen kilenc góllal segítette csapatát. A Real Madrid elnökségi tagja, Santiago Aguado megerősítette: a csapatnál örülnének, ha Chicharito visszatérne a spanyol fővárosba, ezért a klub tárgyalásokat kezdeményez a Bayer Leverkusennel a lehetséges átigazolás részleteiről. – Javier lenyűgöző teljesítményt nyújt Németországban, örülnék, ha visszatérne a Real Madridhoz. Jól tudjuk, milyen kiváló kvalitásokkal rendelkezik, meglátásom szerint erősítés jelentene számunkra – nyilatkozta Santiago Aguado.
2016. 10. 20. 11:29
Olvasói sztorik