Jelentős ajándékcsomag lesz a legszebb DVSC-szurkoló jutalma.
Nem mindennapi esemény játszódott le hétvégén a horvát másodosztály 12. fordulójának rangadóján, a harmadik helyezett Dugopolje és a dobogó második fokán álló Sesvete összecsapásán. A hazaiak 2-1-re vezettek, amikor a Sesvete büntetőhöz jutott a 75. percben - ám hiába helyezte a hálóba a labdát Ante Aralica, a játékvezető nem adta meg a találatot.
A nagy erővel meglőtt labda ugyanis egy lyukon át távozott a kapuból, a bíró és az asszisztensei pedig minden bizonnyal azt hitték, mellészállt a lövés - a vendégjátékosok heves reklamálása sem győzte meg a sporttársakat ennek ellenkezőjéről. A sors végül azért némiképp igazságot szolgáltatott, hisz a ráadás utolsó, ötödik percében a Sesvete kiegyenlített, így megőrizte második helyét a tabellán.
2016. 10. 25. 12:48
Légióskörkép: közben Olaszországban bajnokin bizonyíthat Nagy Ádám csapata.
Noha a berliniek kupaellenfele sereghajtó, a magyar szakvezető mégis nehéz mérkőzésre számít.
Javul a súlyos sérültek állapota, a mezőberényi edző szerint már senki nincs életveszélyes állapotban.
A 16 éves Moise Kean már a Serie A kapuján kopogtat.
NB I-es futballista tartja a lelket a TrollFoci korábbi „sztárjában”.
2016. 10. 25. 11:02
Klubja mellőzi, a csaja nem.
Ádám Martin viszont jövő hétig még biztosan nem edzhet.
A 65. életévét a napokban betöltő Leicester-tréner a győzelem ellenére sem adott tortát játékosainak.
A valenciai gálán az Atlético Madrid francia klasszisa kapta az elismerést.
A torinóiaknak Conte egyik középpályására fáj a foguk.
A válogatott másodedzője, Andreas Möller kritikusan nyilatkozott a Bildnek.
A Bayernből igazolna szélsővédőket a katalán mester.
2016. 10. 25. 08:50
Újabb angyalföldi tehetség tette le góllal névjegyét az élvonalban. Murka Benedek úgy érzi, jól döntött, amikor a piros-kékekhez tért haza Olaszországból.
A Manchester United korábbi játékosa szerint jelen pillanatban legalább egymillió mérföldre van a jó teljesítménytől szeretett klubja, de élesen bírálta Zlatan Ibrahimovic játékát is. Gordon McQueen így fogalmazott a Chelsea-től elszenvedett 4-0-s vereség után.
– Ibrahimovic eddig semmit nem mutatott, nagyon gyenge. Úgy játszik, mint egy igazi öregember. Lehet, hogy tavaly ötven gólt rúgott a PSG színeiben, de a francia bajnokság nem hasonlítható a Premier League-hez – ezt látni kell. Azt gondolom, Zlatan nem elég jó a Manchester Unitedhez. Biztosan nem lő majd szezon végéig harminc gólt. Azt hiszem, jelen állás szerint annak is örülhet, ha góljainak száma kétszámjegyű lesz – nyilatkozta McQueen.
2016. 10. 24. 21:55
Hétvégén Crawley Town - Accrington Stanley bajnokit rendeztek az angol negyedosztályban, azaz a League Two-ban.
A lenti videófelvétel láttán ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy egyik kapu előtt sem adódott lehetőség a gólszerzésre. A vendégek játékosainak a kapu előtt semmi nem akart összejönni…
Nem ez lett az egyetlen 13 gólos meccs.
Hétfői légióskörkép.
2016. 10. 24. 20:39
A Nyíregyháza támadója szerint még jelenleg is a csapatépítés fázisában járnak.
2016. 10. 24. 20:21
Az új szakvezető a szerdai MK-mérkőzésre már a csapattal tart, csütörtökön ír alá.
2016. 10. 24. 19:53
Közzétette a jelöltek sorát a France Football.
2016. 10. 24. 19:38
A Marca exkluzív beszámolója szerint a Real Madrid újabb ex-játékost csábított vissza a klubhoz, mint nagykövet. Az angol játékos 2003 és 2007 között erősítette a madridiakat.
Beckham volt Florentino Perez egyik legfontosabb galaktikus-igazolása, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Luis Figo, Ronaldo, Roberto Carlos, és a szakvezető Zinedine Zidane után az angol közönségkedvencet is újra Madridba csábítsa.
- 10:37 Kivételes állapotú mellvértet találtak egy lengyel kastély mellett
- 10:31 Messi tiszteletére kötelező lesz az egyperces taps Argentínában
- 10:24 Misszióvezetőként nevezték meg Orbán Gáspárt a csádi misszióról szóló kormányzati iratokban
- 10:16 JD Vance nem lenne meglepett, ha az Antikrisztus köztünk járna
- 10:15 Sajnálja a történteket a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 10:09 Megvan, ki az SZFE-t fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának új elnöke
- 10:07 Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegeztetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek
- 09:48 Egy 62 éves férfi halt meg a Soroksári úti frontális karambolban, három főt kórházba vittek a mentők
- 08:53 Magyar Péter: A Mohu nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött
- 08:50 Ruszin-Szendi javaslatára felmentették a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét
- 08:48 „Úristen! Ilyen műveletlenek vagytok?” – magyar szinkronos előzetesen a Harry Potter és a bölcsek köve
- 08:48 Nagyon hasznos újítás jön az androidos mobilokra
- 08:40 Itt a nagy fóbiakvíz: kitalálod, milyen félelmekről van szó?
- 08:32 Lovaggá ütötték Alex Van Halent
- 08:54 Cukrász ipartestület: ezért nem szállíthatja házhoz a Kifli az ország tortáját
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 20:53 Kigyulladt egy társasház Budapesten, tíz embert, köztük hét gyereket kórházba vittek
- 05:58 „Ő egy Navracsicsba oltott Lázár János” – kicsoda Várhegyi Attila, az orbáni közmédia legfontosabb háttérembere?
- 07:25 A két legerősebb ukrán titkosszolgálat fegyveresei véres tűzpárbajt vívtak Kijevben – videó
- 18:37 Elutasította az ügyészség az államtitkárok kifizetetlen járandóságai miatt tett feljelentést
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 20:57 Orbán Anita: Egyre nagyobb aggodalommal figyeljük az európai területen végrehajtott orosz hibrid műveletek növekvő számát
- 08:53 Magyar Péter: A Mohu nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött