Luis Suárez szerint jobb volt a Barcelona, Sergio Ramos pedig úgy látja, az eredmény nem igazságos.
2016. 12. 04. 09:28
Napvilágra kerültek az élvonal szombati, 18. fordulójának hivatalos nézőszámai...
Meg nyerte a japán bajnokságot, így a hazaiak képviseletében részt vehet a csütörtökön kezdődő tornán.
Forró volt a hangulat az AS Roma edzőpályáján, de nem kell rosszra gondolni...
Lazio-Roma Mindkét csapat szerez gólt: IGEN!
A fővárosi rangadón gólváltást várunk!
A Lazio remekel a Serie A-ban: Simone Inzaghi alakulata a 4. 28 egységgel, csak 5 ponttal elmaradva a listavezető Juventus mögött. A kékek otthonukban parádéznak, mérlegük 5-1-1, gólkülönbségük 15-5 - csak a Juvénak nem találtak be Immobiléék. A formájuk még egy fokkal nagyszerűbb, ugyanis veretlenségi sorozatuk immár szeptember közepéig nyúlik vissza, az utolsó két bajnokijukat meg is nyerték Parolóék. A keret fullos lesz, Marchetti kapus hagyott ki ugyan néhány foglalkozást, de várhatóan ő áll majd a gólvonalon az ősi rivális ellen. A 4-3-3-as felállás nem változik, Immobila mellett Keita és ANderson lesz a két szélső támadó.
Az AS Roma a 2. a tabellán, 29 egysége van a farkasoknak. Otthon minden meccsüket megnyerték Nainggolanék, idegenben viszont azért felettébb sebezhetőek (2-2-3). A bordó-sárgák formája némiképp szeszélyes, a két legutóbbi túrájukon nem tudtak nyerni De Rossiék (Empoli 0-0, Atalanta 2-1), viszont közben hozták az EL-ben is a meccseket. Spalletti legénysége a múlt hétvégén saját magának tette nehézzé a Pescara elleni bajnokit, ám végül jött a papírforma: 3-2-re verték az újoncot Salahék. A támadósor félelmetes, Dzeko már 12 találatot jegyez, összességében 33 gólt szerzett a társulat, ezzel ligaelső, ugyanakkor a védelem nem áll stabilan a lábán. Vendégként csak egy találkozón nem vették be Szczesny kapuját az ellenfelek... A keretben Paredes és Florenzi sérült, Salah és El Shaarawy kisebb sérüléssel bajlódott, előbbi minden bizonnyal vállalja a játékot, utóbbit akár Iturbe helyettesítheti majd.
Nem várunk óvatoskodást a római derbitől: nyílt, őszinte futballal rukkolnak elő a felek. Ennek megfelelően találatokkal számolunk, szerintünk mindkét háló megzörren majd!
Sassuolo-Empoli 1!
A házigazda rossz passzban van, az Empoli jó alany lehet, hogy kikászálódjon a Sassuolo a gödörből...
A tavalyi meglepetéscsapat eddig gyengélkedik a Serie A-ban. A zöld-feketék a tabellán mindössze a 16. pozíciót foglalják el, 14 pontjuk van (17 lenne, de a Pescara elleni mérkőzésük 3 egységét a delfinek kapták), hazai mérlegük pedig 3-0-3 (itt ugye 4-0-2 lenne "papíron"). Az EL-ben is érintett volt a gárda, de a csoportjából már nem tud továbbjutni. A pontvadászatban október közepéig még úgy ahogy jöttek az eredmények, de utána hullámvölgybe kerültek Pelusóék: egy iksz után négy zakó, majd reménysugárként értékes pont hétfőn a San Paolóból (Napoli 1-1). Eusebio Di Francesco ninsc könnyű helyzetben, mivel alapemberei hiányoznak a keretből. Berardi, Politnao, Duncan és Biondini még mindig sérült, elől így a Ricci, Matri, Defrel trió kezdhet. A 4-3-3 alap, ezen nem változtat a tréner.
Az Empoli a veszélyes zóna tagja, a kék-fehéreknek 10 egység áll a nevük mellett, hárommal több, mint a vonal alatti Pescarának. Giovanni Martusciello vezetőedző együttese az ősszel krónikus gólínségben szenvedett, hosszú heteken keresztül képtelenek voltak betalálni a fiúk. Aztán jött a delfinek elleni vendégjáték, amikor is egy négyest rámoltak be Saponáráék. Idegenben 1-2-3 a soruk, az említett siker mellett Genoában és Torinóban remiztek (0-0 mindkétszer). A feltámadás azonban elmaradt, mert azóta a Firenze és a Milan is egy négyest hintett a Carlo Castellaniban Croceéknek. A héten már búcsút is intettek a kupának Costáék, akik ugyan B-csapatukkal, de kikaptak a másodosztályú Cesenától (1-2, hosszabbításban). Laurini és Veseli sérült, és ami nagyobb baj, hogy a gárda veszélyes támadója, Pucciarelli is edzéseket hagyott ki, játéka kérdéses...
2016. 12. 03. 22:55
Még mindig él a fradizmus a kövesdiek jelenlegi trénerében.
Kiköszörülte a genovai csorbát a torinói gárda.
Komoly büntetésre számíthat Huszti egykori klubja.
Benteke köszönte a lehetőséget.
Zsinórban nyolcadszor nyertek Gulácsiék, már az első percben tizenegyeshez jutottak.
2016. 12. 03. 20:29
A Debrecen immáron négy bajnoki óta nyeretlen.
A kolumbiai légierő díszegységének tagjai vitték a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt brazil Chapeceonse-játékosok koporsóit egy Brazíliába induló szállítógép felé a kolumbiai Rionegro katonai repülőtéren. Mint ismert, november 28-án zuhant le a északnyugat-kolumbiai Medellin közelében fekvő La Unión térségében a repülőgép, amelyen a brazil csapat is utazott.
Tovább botladozik a címvédő.
2016. 12. 03. 19:21
Werner elesett, befújták, berúgta.
2016. 12. 03. 18:54
Edzői nyilatkozatok a 18. fordulóból.
Suárez hiába szerezte meg a vezetést a Barcelonának, a Real a hajrában egyenlített.
A századik NB I-es meccsét játszó Poór Patrik egyenlített.
Kétszer is hátrányba került a Hertha, de végül ők örülhettek a három pontnak.
Bár volt olyan periódusa a meccsnek, amikor közel került az egyenlítéshez a bajnok, az újonc megérdemelten nyert 2-0-ra.
Szakály Dénes szépségdíjas gólt szerzett, amely után a tolnaiak elmozdultak a kiesőhelyről.
2016. 12. 03. 17:25
A Gyirmót jószerivel helyzetig sem jutott hazai pályán.
Simán nyert az éllovas, 2010 után először győzték le ismét a miskolciakat.
Igazi férfiak…
Első helyen jutott a rájátszásba a Mumbai City; Szalai Ádám nem kapott lehetőséget.
2016. 12. 03. 16:25
- 03:38 Baráth Péter újra betalált, szárnyal az új szezonban
- 22:15 Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 20:06 Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 05:00 130 éves az ikonikus csongrádi fahíd
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 19:07 Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választottak