„A csatár szezonja siralmasra sikeredett, a jelek szerint ő már csak levezetni jött hozzánk” – mondta a szakmai igazgató.
Annyit fog keresni, mint Müller.
2016. 12. 05. 15:08
Minden futballal kapcsolatos tevékenységre érvényes a büntetése.
Kovács Botond 2019-ig írt alá.
Neymarra néhány napig nem számíthat Luis Enrique.
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának svéd sztárja azt mondta: ha választhatott volna, a gólja helyett inkább a győzelmet választja a vasárnapi, Everton elleni, döntetlennel zárult bajnokin.
A vendég MU sokáig 1-0-ra vezetett a skandináv támadó első félidőben szerzett szép találatával, de Marouane Fellaini szabálytalansága nyomán a hazaiak a 89. percben büntetőhöz jutottak, amelyet Leighton Baines értékesített is, s ezzel kialakult az 1-1-es végeredmény.
- Gólt szereztem, de végül ez csak egy pontot ért nekünk. Inkább nyerjünk, mint hogy gólt szerezzek. Jobban és jobban kell harcolnunk, hogy megszerezzük a szükséges három pontokat - nyilatkozott a United internetes oldalán Ibrahimovic.
A manchesteri együttes utóbbi nyolc bajnoki találkozójából hatszor döntetlenre végzett, és a hatodik helyen áll a tabellán.
2016. 12. 05. 13:50
A chilei élvonal egyik mérkőzésén, a Universidad de Concepción–O'Higgins FC bajnokin fantasztikus gólt lőtt Alejandro Camargo, aki 60 méteres kapáslövéssel talált az ellenfél hálójába. Nagy kár, hogy az idei Puskás-díjat már nem nyerheti meg...Íme
Szerződést hosszabbított az olasz válogatott Andrea Belotti.
Gudjohnsen is követné Ronaldinho példáját.
2016. 12. 05. 13:23
A realos torta rendben van, de a srác trikója…
2016. 12. 05. 12:57
A fiatalok az NB III-ban már pályára léptek.
Nem komoly a Paks ellen kényszerből lecserélt fiatalok sérülése.
Hat különböző csapatból kerültek be játékosok, a Mezőkövesd-Fradiról viszont senki sincs. Berecz most a legjobbak között.
A Feyenoord futballistája varázslatos bombát zúdított a Sparta kapujába a városi derbin.
A The Sun értesülései alapján a Barcelona és a Real Madrid is szerződtetni kívánja a Manchester United támadóját, Anthony Martialt.
A 21 éves francia válogatott játékost 2015 nyarán a Monacótól igazolta az MU 50 millió euróért, és első évében a Vörös Ördögök legjobbja volt, 20 gólt és 16 gólpasszt jegyzett az előző idényben.
Martial Mourinho érkezése óta kevesebb lehetőséghez jut, jelenlegi piaci értéke 32 millió euró körül mozog, és a Manchester a hírek szerint a Real Madriddal szívesen tárgyalna, ugyanis az angol klub belevonná az üzletbe James Rodríguezt is.
A Hoffenheim válogatott csatára megtisztelőnek érzi, hogy együtt repült Kovács Ágival.
A Haladás kapusa is részt vesz a közmédia „Jónak lenni jó!” jótékonysági akciójában.
Három-négy spanyol élvonalbeli csapat látókörébe is bekerült a Lech Poznan válogatott védője.
2016. 12. 05. 09:54
A Real Madrid portugálját a szombati El Clásicón szidták a katalán szurkolók.
Különös felvételt készített a kamera José Mourinhóról az Everton-Manchester United mérkőzésen. Az eset teljesen úgy fest, mintha a portugál menedzser a kisadon ülve sunyiban felszippantana valamit a kezéről.
Természetesen rögtön beindultak a találgatások, miszerint Mourinho kokaint szippantott, de az is lehet, hogy látszat csal, és valamit teljesen mást csinált, ami azonban úgy nézett ki, mintha kábítószert szívna fel. Az alábbi felvétel alapján mindenki maga eldöntheti
Az Express információi szerint az Arsenal szeretné szerződtetni korábbi csapatkapitányát, a jelenleg rivális Chelsea-ben szereplő Cesc Fábregast.
Az Ágyúsok a hírek szerint visszautasíthatatlan ajánlatot készülnek tenni a 29 éves spanyol klasszisért, aki 2003 és 2011 között több, mint 200 meccsen szerepelt az Arsenalban. Fábregas 2014 nyarán a Barcelonából igazolt a Chelsea-hez, ahol azonban Conte érkezése óta kevés lehetőséghez jut.
A Chapecoense esete sajnos korántsem egyedülálló: a Grande Torino, a manchesteri Busby-bébik és a zambiai válogatott 1993-as csapatával is légi szerencsétlenség végzett.
Udinese-Bologna 1! DNB 1!
A Bologna nem veszélyes látogató, ma is pont nélkül maradhat...
Az Udinese nem kezdte jól a bajnokságot, így nem is okozott különösebb meglepetést, hogy elérkezett az ősszel az edzőváltás pillanata. Luigi Delneri érkezett, és össze is kapta a csíkosakat, akik így elmozdultak a veszélyes zónától. A fekete-fehéreknél aztán elfogyott a lendület, az utolsó négy bajnokijukon nem nyertek, végül a Napolitól otthona, majd Szardínián is kikaptak (Cagliari 2-1). Jelenleg 15 egység szerepel a nevük mellett, hazai mérlegük pedig igencsak harmatos: 2-2-3. Gólt csak egy ütközetben nem szereztek saját létesítményükben. Jó hír a drukkereknek, hogy nincs sérült futballista a keretben.
A Bologna egy ponttal és egy hellyel előzi meg mai riválisát. A Donadoni-legénység hullámzóan szerepel, ám idegenben nem megy Nagy Ádáméknak: még nem nyertek, három remi mellett háromszor szenvedtek vereséget. A kupában otthon nyertek a héten, és végre gólokat is lőttek a fiúk: sima 4-0-lal küldték haza a másodosztály listavezetőjét, a Veronát. A keretben Verdi, Sadiq és Rizzo sérült, különösen Verdi hiánya jelent érzékeny veszteséget.
Az Udinese régen, immár öt esztendeje nem győzte le hazai környezetben a Bolognát. Ma erre esélye nyílik, ugyanis Destróék nem félelmetes látogatók. Azt gondoljuk, hogy a pontok a Friuliban maradnak.
2016. 12. 04. 22:54
A két magyar padozott az olasz élvonal 15. fordulójában.
2016. 12. 04. 22:43
- 12:27 Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten
- 12:02 Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi
- 11:46 Gasperini egy fiatal magyar kapust ültetett az AS Roma kispadjára
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 11:04 „Három perc alatt bárhol ott kell lennünk” – 40 tonnás gépekkel száguldanak a ferihegyi tűzoltók a repülőtéren
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 10:50 Múzeumba kerül a magyar zászlós furgon, amely végigkísérte a Tisza kampányát
- 10:48 Már három vb-éremnél jár a Los Angeles-i olimpia első magyar kvótása
- 10:33 Okoskukát tesztelnek egy újbudai téren
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 10:08 Így találhatod meg, milyen tanulási módszer működik a gyerekednek
- 10:03 Közel voltunk ma hajnalban a napi hidegrekordhoz
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:01 Süllő vagy fogas? Ezért van két neve ugyanannak a halfajnak
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 08:19 300 ezer forintra is büntethetik, ha ezt teszi
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 08:41 Magyar Péter elárulta, mire költünk el 57,8 milliárdot