A DVTK vezetőedzője elárulta, kikkel volt elégedett az ősszel és milyen változások várhatók az átigazolási szezonban.
A Kaposvár kispadjára ül le a korábbi szombathelyi tréner.
Mint ismert, a Real Madrid csillaga, Cristiano Ronaldo nyerte a 2016-os Aranylabdát, a portugál klasszis azonban nem tud felhőtlenül örülni a hatalmas elismerésnek.
- Nem fogok hazudni, az adócsalási ügy miatt nem tudok annyira örülni ennek az Aranylabdának - mondta Ronaldo.
Mint ismert, a 31 éves játékost azzal vádolta meg a Football Leaks, hogy hét év alatt 150 millió euró bevételt különböző adóparadicsomokba menekített, így megkerülte a spanyol adóhatóságokat. Ronaldo ezt követően minden adózási adatát nyilvánossá tette, ezzel cáfolva a rosszindulatú híreket.
- Nehéz ez nekem és a családomnak is, nagyon rosszul estek ezek a vádak, mert én mindig a helyes utat választottam. Nem csináltam semmi rosszat, és nemsokára úgyis kiderül az igazság - nyilatkozta CR7 a Mundo Deportivónak.
Ivan Bobko után Róbert Vittek is elhagyja a Lokit.
Két évig harcolt a rák ellen a skót drukker, végül nem bírta a küzdelmet, így emlékeznek róla.
A Serie A-ban szereplő Juventus a csapat hivatalos weboldalán számolt be róla, hogy Daniele Rugani 2021-ig szóló új szerződést írt alá a klubbal.
A 22 éves olasz játékos már az előző idényben is többször pályára lépett a Juventusban, ám idén az állandó védelmi trió, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini sorozatos sérülései miatt még több szerepet kap, illetve kaphat a közeljövőben is.
A mostani szezonban már hét alkalommal kezdett a Juvéban, és remek teljesítménye mellett három gólt is szerzett, a bajnokságban a Cagliari és az Atalanta , míg a Bajnokok Ligájában a Dinamo Zagreb kapujába talált be.
Az olasz felnőtt válogatottban eddig kétszer pályára lépő Rugani 2015 nyarán tért vissza Torinóba, az azt megelőző két szezonban az Empoliban szerepelt kölcsönben. A toszkán gárdánál a 2014/2015-ös idényben nem mindennapi tettet hajtott végre: mind a 38 Serie A-s mérkőzésen pályán volt az első perctől az utolsóig, ráadásul egyetlen egy sárga és piros lapot sem kapott - írja a digisport.hu
Sergio Ramos ezúttal biztos nem fejel gólt a hajrában.
2016. 12. 14. 15:21
Új edzőt keres az Augsburg, miután menesztették Schustert.
Tökéletesnek véli a Hertha keretét a magyar szakember.
2016. 12. 14. 14:23
A szaklap az elmúlt három év hat legrosszabb igazolása között szorított helyet a duónak.
Videóbíró segítségével ítélt tizenegyest a magyar játékvezető.
2016. 12. 14. 13:17
A Puskás Akadémia támadója úgy véli, felszabadultabb lett a hangulat a csapatban az utolsó öt őszi fordulóra.
Poór Patrik 2019-ig a fővárosiaknál marad.
Az ázsiai Bajnokok Ligában már több parádés trükkel, góllal és remek megvillanással hívta fel magára a figyelmet Omar Abdulrahman, akit nemes egyszerűséggel hazájában csak „arab Messiként" emlegetnek, hiába hasonlító kísértetiesen David Luizra.
A 25 éves támadó középpályást 2016-ban Ázsiában az év játékosának is megválasztották.
Kedden csapata, a Szaúd-arábiai al-Ahli Dohában pont a Barcelonával vívott felkészülési mérkőzést – a találkozó 5-3-as katalán sikerrel ért véget.
Abdulrahman jegyezte a szaúdiak első szépítő gólját – büntetőből "panenkázott" egyet.
Az Európa Ligában bizonyíthat az MU német középpályása.
2016. 12. 14. 12:47
A kongói fiatalember a magyaroknak szurkolt az Eb-n.
2016. 12. 14. 11:59
Nagy Dominik reméli, a szurkolók szép emlékeket őriznek majd róla.
Angliából érkezik a Népligetbe Sáfár Tony.
A fiatal támadó rövid gyirmóti kitérő után januárban visszatér az Államokba, ahol egyik nagy kedvence útját járná be.
2016. 12. 14. 10:24
Az olasz többségi tulajdonos hallgat.
Ibrahimovicot vette védelmébe a portugál tréner.
Seko Fofana az olasz élvonalban hívta fel magára a figyelmet.
Korábban beszámoltunk arról, hogy végre teljesült Murtaza Ahmadi álma, és találkozhatott nagy kedvencével, Lionel Messivel.
Az FC Barcelona a szaúd-arábiai al-Ahlival játszott felkészülési mérkőzést – a dohai gyepszőnyegre pedig az argentin zsenit a hat éves kissrác kísérhette ki. Messi oldalán Ahmadi még a csapatképen is rajta lehetett. Íme a játékoskijáró és a kivonulás megható pillanatai…
A kisfiú a felejthetetlen közös pillanatok átélése után már nem nagyon akart lesétálni a pályáról, végül a játékvezető vette karjaiba:
Murtaza no quería salir del campo, quería seguir al lado de su ídolo. Por fin se le cumplió su sueño. pic.twitter.com/X3oU1s21gZ— Barça, new era Culé. (@nuevaeracule) 2016. december 13.
N'Zonzi kivásárlási árát kifizeti az olasz gárda.
- 14:44 Ilyen szürreális módon talán még sohasem buktak el bajnoki aranyérmet
- 14:43 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét, Gadi Ejzenkotot bízták meg kormányalakítással Izraelben
- 13:58 Gyerekeket, nőket, kutyákat, macskákat mészároltak le a tatárok Bugac mellett
- 13:54 Szabad-e ablakot nyitnunk fagypont alatt?
- 13:50 Több hullámban jön az eső jövő héten, pénteken akár 21 fok is lehet
- 13:18 Kiránduló ír önkéntesek is mentették a krakkói lövöldözés sebesültjeit
- 13:02 Marosi Gergely: Aljas módszereim arra, hogy focifüggő legyen a négyéves fiamból
- 13:00 Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között
- 12:46 Gigaflamingók, pápai labda és lángoló autó a hét képein
- 12:39 Sajnos ez a realitás, mondta a vereség után, másnap kirúgták a Kisvárda edzőjét
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 12:27 Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten
- 12:02 Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi
- 11:46 Gasperini egy fiatal magyar kapust ültetett az AS Roma kispadjára
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak