Előbb egy dél-koreai szigetén, majd Japánban edzőtáboroznak.
Aggódnak a londoni drukkerek.
Szabadon igazolható, ezért a Pescara könnyedén megszerezheti.
Hadarics Márton sportpszichológus a kései gólok jelenségéről, illetve a sportolók felkészítéséről is beszélt.
2017. 01. 07. 09:46
A japán Nagatomo a Burnley kiszemeltje.
A rutinos játékos ősszel egy gólig jutott az NB I-ben.
Foghíjas a londoniak középpályás sora, de nem rendelhetik vissza az angol játékost.
2017. 01. 07. 08:54
A legjobban sikerült téli átigazolások között említik.
Zinedine Zidane, a spanyol labdarúgó-bajnokságban éllovas Real Madrid vezetőedzője szerint a csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo elfogadta, hogy időnként pihenésre van szüksége.
A francia szakvezető minderről azok után nyilatkozott, hogy a portugál játékost nem nevezte az együttes keretébe a szerdai, Sevilla elleni kupamérkőzésen.
– Beszélgettünk erről a kérdésről, és azt kell mondanom, Cristiano nagyon intelligensen áll a dologhoz. Elmondtam neki, azt szeretném, ha a fontos meccseken és az idény végén lenne a legjobb formában, ez viszont nem lehetséges, ha hetven nap alatt húsz mérkőzést játszik. Igazi vezér a pályán és azon kívül is, aki minden találkozón szeretne szerepelni, de neki is szüksége van a pihenőre, ezt el is fogadta – mondta Zidane.
Ronaldo a madridiak eddigi 15 bajnokijából négyről hiányzott, ez kettővel több, mint amit a teljes előző idényben kihagyott.
A Real - amely hétvégén a Granada ellen folytatja bajnoki szereplését - 38 tétmérkőzés óta veretlen, a bajnokságot pedig úgy vezeti 16 forduló után hárompontos előnnyel, hogy riválisainál egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
2017. 01. 07. 08:30
Guardiola tanítványai 5-0-s győzelmet arattak az FA-kupában.
2017. 01. 06. 22:44
Az uruguayi hátvéd fél év után talált magának csapatot.
2017. 01. 06. 22:32
Gyömbér Gábor Felcsúton folytatja pályafutását.
2017. 01. 06. 20:32
RANGADÓ-EXKLUZÍV! A Kínába igazoló válogatott hátvéd szerint egyértelmű a szakmai előrelépés. Poznant a szurkolók miatt nem választotta.
A játékos amint betölti 18. születésnapját, fontos döntést kell hozzon.
A húsz forduló után az NB II utolsó előtti, tizenkilencedik helyén álló Ceglédi VSE kinevezte új vezetőedzőjét Nagy Mihály személyében - olvasható a hivatalos klubhonlapon.
Nagy Mihály 1961–ben (55 éves) született Mezőtúron. Játékosként a másodosztályban a Mezőtúri Honvéd, az Ajka, a Szarvas csapataiban, míg az első osztályban a Haladás és a Siófok együtteseiben játszott, majd 1994-ben visszavonult.
Edzőként minden fontos diplomával, minősítéssel rendelkezik. A TF-en szakedzői minősítést, majd sikeres „Pro” és „A” Youth diplomát szerzett. Edzői karrierje ennek megfelelően szépen alakult.
A Haladásnál kezdte el edzői munkáját az utánpótlás képzésben, majd ugyan itt szakosztály-igazgató lett. Vezetőedzőként dolgozott a Haladás, a Zalaegerszeg és a Lombard-Pápa csapatánál is, ahol Tóth Bálintot váltotta 2014-ben az NB I-es csapat kispadján.
Edzői pályafutása során szép eredményeket is fel tud mutatni új vezetőedzőnk. 2002-ben Magyar Kupa döntőben szerepelt a Haladás csapatával, illetve Joan Carillo másodedzőjeként bajnok lett a Videoton csapatával.
Több nagy múltú klubnál számítottak rá vezetőként is, a Haladásnál szakmai igazgató, Zalaegerszegen utánpótlás igazgató, Pápán utánpótlás igazgató, majd a Videoton Utánpótlásképző Központ sportigazgatója volt.
Csapatunkhoz az NB II-ben jelenleg 6. helyen szereplő Mosonmagyaróvártól érkezett, ahol a szakmai igazgató pozíciót töltötte be. - írja a cegledifoci.hu
A Tottenham középpályása Téveznél is több pénzt kapna, ha Kínába szerződne.
Két játékosától is megválhat a német szakember, egy rég nem látott arc viszont ismét részt vett a Fradi első edzésén.
A 11-szeres magyar válogatott támadó játékjogát a Jeonnam Dragons vásárolta meg.
2017. 01. 06. 17:52
Witsel csapata, a Tiendzsin Kuandzsian a Fiorentina játékosával erősít.
2017. 01. 06. 16:38
Ricardo Rodríguez az olasz Interhez igazolna.
Szombaton a Reading ellen bizonyíthat a világbajnok.
2017. 01. 06. 15:48
Samir Nasri négyéves eltiltást kaphat.
Hiába az érdeklődés, a Haladás vezetőedzője nem akarja elengedni a csapat értékeit; Király Gábor is edzésre jelentkezett Szombathelyen.
A magyar védő a Birmingham Citynél jóval kisebb a konkurenciával nézhetne szembe. A Dinamo Kijevnél posztján horvát és portugál rivális is akad.
2017. 01. 06. 14:43
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 18:22 Európa mégis részt vesz az orosz–ukrán béketárgyalásokon
- 18:15 Feleségük tiszteletére szólította fel a férjeket XIV. Leó pápa
- 17:10 Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez összefejelt ellenfelével
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 16:40 Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok
- 16:38 Összeütközött két vonat Egyiptomban
- 16:02 Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei
- 15:59 Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek
- 15:58 Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?