Negyvennyolc órája van, hogy elfogadja a brazil ajánlatot.
A spanyol gólvágó már letett Kínáról?
A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim remekelt a Bundesliga szombati játéknapján, és bár a magyar válogatott csatára a találkozót csak a kispadról követhette, a jelek szerint mégis van, amire nagyon büszke. Mégpedig egy luxussportautóra, a Wiesmann GT MF5-ösről vasárnap hajnalban büszkén posztolt fotót.
Szalai megmutatta autógyűjteménye ékkövét. Imádja a szép és drága gépcsodákat, garázsában található egy igazán mutatós, luxussportkocsi.
- Az én babám, egy Wiesmann – írta a képhez az Instagramján Szalai. Több sportoló (Dzsudzsák Balázs és Gosztonyi András, a kosaras Hanga Ádám és néhány hoffenheimi csapattárs) is elismerését fejezte ki, lájkolta a jármű fotóját.
Persze a német fizetéséből – állítólag 426 millió forintnak megfelelő summát kap évente prémiumokkal együtt a Hoffenheimtől – futja a gépcsodára, ráadásul Szalai fémmegmunkálással foglalkozó cége is többmilliós hasznot termel évente. A Wiesmann GT MF5 messze Szalai eddigi legdrágább autója (legalábbis amiről tudni lehet), még mainzi időszakában vásárolta a közel 70 millió forintot érő autócsodát, amelyet V10-es BMW motor hajt, 310 km/órás csúcssebességre képes, s 3,9 másodperc alatt gyorsul fel óránkénti 100 kilométeres sebességre. Évente 80 darabot gyártanak kézzel a márkából – csak kivételezettek jutnak ilyen „fenevadhoz”.
Igazából csak ragyogó időben, mondhatni ünnepnapokon használom. Kétségkívül élmény hajtani" – nyilatkozta a Schalkéba szerződése után a Sport&Style magazinnak Szalai.
- Gyerekkorom óta nem az hajt, hogy minél jobban tele legyen a zsebem. Sokkal inkább a gólok és a győzelmek érdekelnek. A drukkereknek örömet szerezni a legcsodálatosabb érzés.
Garázsában egyébként nem csak ez az egy autó fordult vagy fordul meg. Hat éve – még szintén mainzi labdarúgóként – egy tűzpiros Audi RS5-tel érkezett a válogatott telki edzőtáborába, akkori áron közel 25 millió forintba került a kocsi. 2015 június elején, a finnek elleni Eb-selejtező előtt a válogatott edzésén viszont már egy 45 milliós Mercedes G63 AMG volánja mögött tűnt fel, amelyet azóta is használ - írja a blikk.hu
Julian Koch is csatlakozik a zöld-fehérekhez.
2017. 01. 22. 17:49
Az Arsenal hazai pályán 2-1-re legyőzte a Burnley együttesét a Premier League 22. fordulójában. Az Ágyúsok így kihasználták a Liverpool és a Tottenham botlását, és felléptek a tabella második helyére.
A találkozón végig az Arsenal akarata érvényesült, ám az első gólra az 59. percig kellett várni, Mustafi fejjel volt eredményes. Hat perccel később Granit Xhaka szezonbeli ötödik kiállítása után emberhátrányba kerültek az Ágyúsok, és a 93. percben úgy tűnt, a piros lap sokba kerül : Coquelin szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Gray értékesítette.
Amikor már mindenki azt hitte, hogy 1-1 lesz a vége, egy beívelés után a lesről induló Koscielny-t rúgták fejbe az ötösön, Alexis Sánchez pedig higgadtan a kapu közepébe panenkázta a tizenegyest, amivel megszerezte a győzelmet csapatának.
A Leverkusen 3-1-es győzelmet aratott.
2017. 01. 22. 17:19
Fontos meccset nyert meg a Bologna, amely kezdőként számított a magyar válogatott játékosra.
Dele Alli a királyi gárda első számú nyári célpontja.
Vasárnapi légióskörkép.
2017. 01. 22. 16:25
Őrült vagy laza? Sárga lapot ért az olasz középpályás sportszerűtlensége.
A tavaszt biztosan a magyar bajnokságban tölti.
A Southampton 3-0-ra lesimázta a címvédő Leicester City-t.
2017. 01. 22. 15:01
Negyed órányi játék után, Dybala és Higuaín góljaival eldöntötte a három pont sorsát a listavezető.
2017. 01. 22. 14:22
A svéd Alexander Isak már megérkezett Németországba.
2017. 01. 22. 13:42
Természetesen a magyar bajnokságban ténykedő sípmesterek sem keresnek rosszul.
2017. 01. 22. 13:20
Megfigyelőket küldött kiszemeltje miatt Angliába a torinói klub.
A magyar játékos nem sérülés miatt hagyta ki a Lech felkészülési mérkőzését.
2017. 01. 22. 12:30
Úgy tűnik, hogy az MU 70 millió fontja és az ikonikus 7-es meze sem elég a francia elcsábításához.
2017. 01. 22. 12:24
A román és a szlovák címvédő már féltávnál elúszott, de Nagy Dominik még bízhat a lengyel és a magyar aranyban is.
Német sajtóhírek szerint annyi biztosnak tűnik, hogy Koch távozik.
Napi ötvenmillió forintra nemet tud mondani az angol sztár?
2017. 01. 22. 10:11
Városnézés és Bulls-meccs is szerepelt a programban.
2017. 01. 22. 09:26
A 30 éves védő szerint a kispestiek odaérhetnek az első helyre.
A fiatal középpályás nem bánta meg, hogy nyáron távozott Barcelonából, ahol nem volt boldog. Málagában hamar megtalálta számításait, célja pedig az első csapat.
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 00:00 „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)
- 00:00 „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x)
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 21:16 Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület
- 20:53 A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 20:50 Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László
- 20:36 BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool
- 20:34 Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál
- 20:23 Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
- 19:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14.
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 19:03 Bombariadó volt egy budapesti általános iskolában
- 15:27 Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 15:49 Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 15:55 Nem mindenhol cserélik le a vármegye táblákat
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 15:35 Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve