A francia középpályás magasról tesz a kritikákra.
Az elmúlt hetekben vádlisérüléssel bajlódó támadó már edzésbe is állt az al-Garafánál.
Sosem gondoltuk volna, hogy Forró Gyula ilyenre képes…
2017. 02. 07. 18:23
Noha már hétfőn tényként közölték, Huszti Szabolcs kínai átigazolása ma lett hivatalos: a futballista átesett az orvosi vizsgálaton és mindkét fél aláírta az 1+1 éves szerződést.
2017. 02. 07. 17:59
Már az első percben vezetést szereztek, végül három góllal nyertek.
2017. 02. 07. 17:49
A Gyirmót tornagyőztesként térhetett haza, s a legjobb mezőnyjátékost is a győri csapat adta.
Róka Géza, a DVSC cégvezetője érdeklődésünkre elmondta, a szívműtéten átesett Horváth Zsolt megkezdte az orvosilag szükséges rehabilitációs munkát.
Első tétmeccsén egyből betalált kínai együttesében a brazil középpályás.
Calhanoglu négyhónapos eltiltása során nem akar fizetést felvenni.
2017. 02. 07. 16:25
Arda helyettesítheti Neymart az előnyben lévő katalán együttes támadósorában.
A Barca által csábított hátvéd szerint a Real-ászával senki sem veheti fel a versenyt a középpályán.
2017. 02. 07. 16:09
A Real Madrid klasszisa egy aláírt mezzel próbál segíteni az állatokon.
Az ígéret szép szó...az olasz támadó pedig betartotta a sajátját.
A The Times beszámolója szerint a PSG a nyáron mindenképp meg akarja szerezni a Manchester City klasszisát, Sergio Agüerót. Az argentin csatár Gabriel Jesus üstökös-szerű berobbanása óta a kispadra szorult az angol klubnál, így nem meglepő, hogy rögtön beindultak a találgatások a jövőjét illetően.
A Paris Saint-Germain a hírek szerint egy 80 millió fontos ajánlattal "támadja meg" a nyáron a City-t, melynek színeiben 2011 óta 234 tétmeccsen 154 gólt szerzett a 28 éves, 80-szoros argentin válogatott Agüero.
2017. 02. 07. 15:21
Születésnapja alkalmából viccelték meg csapattársai.
2017. 02. 07. 15:09
A uruguayi hátvéd a Southampton együttesénél folytatná pályafutását.
2017. 02. 07. 14:44
Az utolsó akadályt sikertelenül vette a Kitchee az ázsiai BL-ben.
2017. 02. 07. 14:23
Csákváron mindent elkövetnek, hogy lejátszhassák szombaton a mérkőzést.
Még most is nehezen beszél a szombati 7-1-es vereségről.
Mint beszámoltunk róla, barátnője bánalmazásának vádjával letartóztatták az Atlético Madrid 20 éves tehetségét, Lucas Hernándezt. A francia játékos ügyében gyorsított eljárást folytatnak le a hivatalos szervek. Péntek délután meg is hallgatták, majd este már szabadlábra helyezte a bíróság.
Az állítólagos nőveréssel kapcsolatban azonban most új információk láttak napvilágot, ugyanis kiderült, hogy a nő verte a focistát, de a fiatal játékos még így is rosszul járhat.
A Marca cikke alapján az történt, hogy a játékosnál idősebb barátnő, Amelia De la Ossa Lorente - aki amúgy büntetett előéletű - támadt a focistára péntek hajnalban. Pénzt követelt tőle, a kulcscsomójával többször is felsértette a játékos fejét és nyakát.
Miután a nő Hernandez kocsijának esett neki és törte össze, karcolta fel a kulcscsomóval, akkor kezdődött el a dulakodás, amelyben mind a ketten megsérültek. A nőnél négy napon túl gyógyuló, de munkavégzésre alkalmas sérülést állapított meg a bűnügyi helyszínelő. Ezért Hernandezre családon belüli erőszak miatt kért hét, a veszekedést kezdeményező nőre pedig hat hónap börtönbüntetést a bíró - írja az index.hu
A pár öt hónapja élt együtt. Azt nem lehet tudni, mennyit veszekedtek korábban, és az sem derül ki, melyikük milyen mértékben volt ittas állapotban az incidensnél. Egy biztos, Hernandeznek lett gondja bőven. Egymásra viszont már nem lesznek veszélyesek, a bíróság döntése értelmében 500 méternél közelebbre nem kerülhetnek egymáshoz.
2017. 02. 07. 14:00
Puhl Sándor szerint a bírókra jelentős pszichés nyomás nehezedik.
2017. 02. 07. 13:39
A királyi gárda eladja az imázsjogait.
2017. 02. 07. 13:19
A kínai másodosztályban szereplő pekingi Beijing Enterprises együttese bejelentette, hogy szerződtette a Newcastle elefántcsontparti középpályását, Cheick Tiotét.
A 30 éves, 55-szörös válogatott játékosnak a nyáron lejárt volna a szerződése a Szarkákkal, és sokáig biztosra vehető volt, hogy a kínai szuperligában szereplő Shandong Luneng csapatában folytatja karrierjét, ám az utolsó pillanatban jött a csavar, és kedden a fővárosi másodosztályú klub jelentette be a játékos szerződtetését.
A szövetségi kapitány válaszolt Szalai László nyilatkozatára.
2017. 02. 07. 12:43
- 11:30 Hipóval locsolta nyakon szurkált áldozatát a szegedi rém – életfogytiglant kért rá az ügyész
- 11:30 A Soroksárról visszarendelt Fradi-kapus: Az első félidőben volt egy rossz kirúgásom, de utána belejöttem
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 10:52 Alig fél óráig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- 10:44 Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben
- 10:37 Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban
- 10:31 Oscar-díjas rendező ugrik be, hogy elkészüljön a Batman második része
- 10:29 Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban
- 10:14 Súlyos sérüléseket okozhat egy Temun rendelhető gyerekjelmez
- 10:10 Kilenc év fegyházat kapott a brit drogkereskedő, akinél három kiló kokaint találtak
- 09:59 A Fradi-drukker tökéletes estéje: nyert a csapat, ő meg kaszált a Tippmixen
- 09:49 Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 09:25 Új lendületet kaphatnak a Digitális Polgári Körök – az egyik háttérintézmény megháromszorozta a dolgozók létszámát
- 09:22 Nem árulhatják többé Sally Rooney könyveit az Egyesült Királyságban
- 07:00 Tantusz, Asszonydicséret, Merkur – mennyire ismered a Kádár-kor szavait? II. felvonás
- 05:57 Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
- 08:57 Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárdos szállodafejlesztési programja kapcsán
- 06:37 Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 09:28 „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját
- 06:58 Trump: Zelenszkijjel nem jó tárgyalni, nem rajongok érte
- 07:00 Megrázták Lengyelországot az iskolai késes támadások