Szerencsére jól sikerült Horváth Zsolt szívműtétje, mégis fel kell hagynia a profi labdarúgással.
De Graafschap-NAC Breda +2,5
Gólos ütközetet várunk a néhány éve még élvonalban szereplő csapatoktól!
A házigazda 27 egységével csak a 17. helyen tanyázik, esélye nincs a play offra, így a tavaly még élvonalbeli alakulatnak hosszabb távra kell terveznie a másodosztályban. A gyenge őszt nem túl acélos tavasz követte, hiába váltott edzőt a klub, az eredmények messze elmaradtak a várttól. Hazai környezetben még elfogadható az eredménysora (7-1-5), és a gólokat is szórják Parzyszekék, gólkülönbségük otthonukban 32-22. A formájuk szeszélyes, a gyenge januárt jobb folytatás követte, az utolsó négy bajnokijából hármat megnyert, és csak egyet bukott el. A keretben eltiltott és friss sérült nincsen, egy balbekk letöltötte egymeccses büntetését.
A bredaiak 44 pontjukkal a 7. helyen állnak - ennél jobb teljesítményt vártak el a klubvezetők a csapattól. A sárga-feketék a rájátszásban érintettek lesznek, de az egyenes feljutásról lecsúsztak. Az ősz elején még jobban ment a társulatnak, de decemberre elmélyült a válság. A régi trénert menesztették, érkezett Stijn Vreven, aki szintén nem tudott lényegi előrelépést produkálni Kortéékkel. Vendégként 5-1-7-es (21-27) mérleget hozott össze a NAC, a formája hullámzó, két vesztes meccs után nyert. Egy belső védő sérült, egy középpályás visszatér eltiltásából.
A De Graafschapnak 19/8, a NAC-nak 15/12 az over/under mérlege. A hazaiak otthonukban rendre nekimennek az ellenfeleknek- ez várható ma is. Szerintünk a három találat garantált. Tippünk így: +2.5!
FC Oss-Ajax Tartalék +3.5
Brutálisan rossz hazai védelem, ugyanakkor bátor taktika - az Ajax tarcsi ellen igazi gólzápor várható!
Az Oss a múlt héten sem okozott csalódást nekünk, hatgólos meccsen osztozott meg a pontokon az Almere vendégeként. A piros-fehérek egyébként nincsenek rossza passzban, három mérkőzés óta veretlenek, így most 31 egységükkel a 15. pozíciót foglalják el. Otthon szeszélyesen nyomják, mérlegük 5-2-6, gólkülönbségük pedig 30-31! A liga legpocsékabb védelme az Ossé, 27 meccsen 69-szer kapituláltak, viszont a támadójátékra nem lehet panasz, mivel 53-szor már eredményesek voltak Boereék. A keret nem lesz teljes, egy jobbszélső eltiltott lesz, ráadásul két kapusuk is sérüléssel bajlódik.
Az Ajax Tartalék előtt le a kalappal, hiszen úgy őrzik 2. helyüket a holland második vonalban, hogy tisztában vannak vele: nem válthatnak osztályt, sőt, a play offban sem vehetnek részt. 53 pontosak, idegenben 6-3-4-es sorral és 26-21-es gólkülönbséggel. Ha elismerően szóltunk a hazaiak támadósoráról, úgy meg kell ezt tennünk az amszterdami fiatalok kapcsán is: 69 gólt vertek már Marcel Keizer fiai. Az együttes nincs rossz passzban, bár legutóbb az FC Eindhovent hazai közegben azért illett volna legyűrni (1-1). A keret nem lesz teljes, többen a felnőtt csapattal készülnek, így például a házi gólkirály is. Ugyanakkor rendeget a tehetséges fiatal a keretben, így megoldott a hiányzók pótlása.
A +3.5-ös over/under statisztikája a hazaiaknak 17/10, a vendégeknek 14/13. Szeptemberben Amszterdamban 7-0 lett a végeredmény. Ma mindkét féltől várunk gólokat, nem is keveset. Négyet nagyon jó eséllyel bevernek a fiúk. Tippünk így: +3.5!
2017. 03. 02. 22:02
Jovetics hibáját Iborra tette jóvá.
Giroud találomra adott büntetőt, Cech felmutatta a piros lapot, Nacho együtt örült a gólszerzővel.
Andone, a Deportivo támadója köszönte szépen az ölébe hullott lehetőséget…
Döntött az MLSZ: marad húszcsapatos az NB II.
Mire lehet jó a Chicago? És a Giovinco vezette Toronto? Vagy a Pirlo-Villa duóval operáló New York? MLS-kisokos.
Az Al Sailiya a 95. percben szerezte meg a győztes gólt.
Szigorú döntést hozott a német fociszövetség.
2017. 03. 02. 20:38
De a Barca és a Juve is figyeli Calhanoglut, aki a nyáron távozhat a Leverkusentől.
2017. 03. 02. 19:53
A kesergésre azonban nincs idő a Honvéd csapatkapitánya szerint, szombaton ugyanis rangadó következik a bajnokságban.
Csodálatos találattal hívta fel magára a figyelmet a bolíviai Sebastián Melgar.
Noha a legnagyobb esélyesként Ernesto Valverdét emlegetik, a jelek szerint nem ő áll a kívánságlista élén…
Március 2-ai fegyelmi határozatok.
2017. 03. 02. 17:01
Sané finoman szólva sem volt elégedett a játékvezető ténykedésével.
2017. 03. 02. 16:45
Évek óta egy párt alkot a Borussia Dortmund világbajnok középpályása, Mario Götze, és a modell-énekes-blogger, Ann-Kathrin Brömmel. Üdítő látvány fogadja azokat, akik követik a 27 éves hölgy Instagram-oldalát, ugyanis nap mint nap vadítóan szexi képeket posztol. Íme Brömmel-kisasszony legfrissebb fotói
ANNKATHRIN VIDA BRÖMMEL (@annkathrin_vida) által megosztott bejegyzés, 2017. Febr 23., 01:47 PST
ANNKATHRIN VIDA BRÖMMEL (@annkathrin_vida) által megosztott bejegyzés, 2017. Febr 10., 14:10 PST
ANNKATHRIN VIDA BRÖMMEL (@annkathrin_vida) által megosztott bejegyzés, 2017. Jan 22., 07:18 PST
ANNKATHRIN VIDA BRÖMMEL (@annkathrin_vida) által megosztott bejegyzés, 2016. Dec 29., 07:18 PST
Neymar a Barcelona edzésén is „kíméletlen”…
Rangadó-exkluzív Régi-új ismerőst köszönthetnek Miskolcon.
A szupersztár láthatóan nagyon sietett a Las Palmas elleni meccs után.
Különös módon vezette le a feszültséget egy amatőr focikapus, aki egy szerencsétlenül bekapott gól után háromszor olyan erővel fejelte szét a kapufát, hogy szinte összedőlt az egész kapu. Íme az ideges hálóőr mutatványa!
The goalkeeper headbutting the post in anger. pic.twitter.com/Vw2yyZBMI3— Soccer AM (@SoccerAM) 2017. március 1.
A franciák szövetségi kapitánya nem az alapján dönt, hogy kedveli-e az adott játékost.
Az Arsenal világbajnok német középpályása, Mesut Özil egy érdekes öltözői történetet mesélt el abból az időből, amikor a Real Madridnál együtt dolgoztak a már Manchester Unitedet irányító José Mourinhóval.
- Az egyik meccs szünetében az öltözőben Mourinho rám ordított: "Azt hiszed, hogy két szép passz elég? Túl jónak tartod magad ahhoz, hogy belemenj egy párharcba? Szerinted elég, ha csak 50 százalékot nyújtasz?
Tudod egyáltalán milyen megnyerni egy párharcot a pályán?" - idézte a portugál trénert Özil, aki ezek után teljesen elvesztette a fejét.
- Mondtam neki, hogy akkor menjen fel ő a pályára. Levettem a mezem és a lába elé hajítottam. Mourinho csak nevetett rajtam, és így folytatta: Ennyi? Rögtön fel is adod? Ilyen gyáva vagy. Mit akarsz csinálni? Veszel egy meleg zuhanyt és megmosod a hajad, vagy megmutatod a társaidnak, a szurkolóknak és nekem, hogy valójában mire vagy képes? Tudod mit Mesut, miért nem kezdesz el sírni? Egy bőgőmasina, egy síró baba vagy, menj zuhanyozni. Nincs rád szükségünk - emlékezett vissza a párbeszédre Özil.
- Fogtam a törölközőmet és elindulta zuhanyozni anélkül, hogy egy szót is szóltam volna Mourinhóhoz. Később elnézést kértem a csapatkapitánytól, Sergio Ramostól és a többiektől is - mesélte Mesut Özil.
Rendkívül jövedelmező kínai ajánlatot utasított vissza Sandro Wagner, a Hoffenheim labdarúgója.
Az első reakciók a Barcelona mesterének bejelentésére.
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 19:51 Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 14:33 Palvin Barbara hat héttel a szülés után a Victoria's Secret kifutóján tér vissza
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 13:59 Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne