SPORT
A borsodi együttes alapemberét három klubbal is szóba hozták.
Sajtóhírek szerint az újonc mestere nem folytatja a munkát.
A videobíróról és a magyarországi lehetséges újításokról is beszélgettünk a korábbi játékvezetővel.
2017. 05. 23. 07:54
Távozott a portugál FC Porto labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Nuno Espírito Santo. A klub hétfői szűkszavú közleménye mindössze annyit árult el az ügyről, hogy a szakvezető szerződését közös megállapodással bontották fel.
A 43 éves Nuno Espírito Santo tavaly nyáron két évre szóló megállapodást kötött az FC Portóval, de a bajnokságban a második helyen végeztek, a Portugál Kupától a 32 között, a Bajnokok Ligájától pedig a nyolcaddöntőben búcsúztak.
2017. 05. 22. 23:07
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük.
Az olasz élvonal 37. fordulójában a már kiesett Palermo a Pescara vendége volt, és kapott ki 2-0-ra. A magyar válogatott Sallai Roland a 81. percben lépett pályára, Balogh Norbert a kispadról nézte végig a meccset.
2017. 05. 22. 22:34
„Technikai problémák miatt elmarad az NB II-es meccs közvetítése” - közölte a hírt vasárnap délutánt az M4 honlapja. A közszolgálati sportcsatorna a Budaörs-Soroksár rangadót közvetítette volna a Merkantil Bank Liga 36. fordulójából, de a stáb végül hazautazott, mert a „stadion állapota nem teszi lehetővé az M4 Sport stábjának a biztonságos munkavégzést, így sajnos nem tudjuk élőben közvetíteni a meccset”. Ezt a 444.hu szúrta ki.
A meccset Tatabányán játszották, mert a budaörsi stadiont épp felújítják. A tatabányai Grosics Gyula stadiont két éve 250 millió forint értékben újították fel, a gyepszőnyeg mellett lett világítás is a létesítményben, de úgy fest, mindenre nem jutott pénz.
A honlap megkérdezte Kobza Miklós, az MTVA kommunikációs vezetőjét a részletekről, aki azt írta: „a főkamera-helyszínéül kijelölt állásnál olyan rossz állapotban van a burkolat, hogy fennállt a veszélye annak, beszakad a operatőr alatt.”
Az MTVA közölte azt is, hogy az M4 Sport gyártásvezetője mérlegelve a lehetőségeket úgy döntött, nem engedi fel oda az operatőrt, főkamera nélkül viszont lehetetlen közvetíteni egy futballmérkőzést, így végül lefújták a közvetítést. A meccset egyébként a Budaörs nyerte 4-2-re.
2017. 05. 22. 22:01
A magyar és a spanyol játékos alkotja a támadósort.
2017. 05. 22. 22:00
Fiola Attilára három hónapos kihagyás vár.
2017. 05. 22. 21:34
A Chelsea-től érkezik a 28 éves focista.
A hetedik fordulót rendezték a teremlabdarúgó NB I rájátszásában.
Az éllovas Rába ETO a Dunaferr Due Realpint fogadta a Magvassy Sportcsarnok és szoros mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott. Ez a három pont pedig azt jelentette, hogy a győriek behozhatatlan előnyre tettek szert az élen és megnyerték a bajnokságot. A hazai együttes Horváth Norbert öngóljával szerzett vezetést a második félidő elején, majd a 34. percben a vendégek játékosa már jó kapuba talált be és egyenlített. Három perccel később azonban jött a mindent eldöntő gól, amit Seidler Michal szerzett.
Teremlabdarúgó NB I, rájátszás, 7. forduló
Felső-ház:
Rába ETO - Dunaferr Due Realpin 2-1 (0-0)
Swietelsky Haladás VSE - MVFC-Berettyóújfalu 1-1 (1-0)
Aramis SE - Futsal Club Veszprém 4-6 (3-3)
„Ez les” – írták a magyar játékvezetőnek. Ráadásul a rettegett Karaszjov volt a tartalékja.
2017. 05. 22. 20:26
Másodfokon egyesíteni akarták azokat az ügyeket, amit korábban ők maguk szedtek szét.
Egy vokssal a magyar-orosz meccsre is belépőt lehet majd nyerni.
A 19 esztendős Henry Onyekuru Belgiumból érkezhet.
Sandro Ramírez lesz Simeone első nyári igazolása.
Az angol Premier League utolsó helyén végző Sunderland vezetőedzője, David Moyes lemondott posztjáról - írja a csapat hivatalos honlapja. A skót trénert az idény elején, 2016 nyarán nevezték ki az együttes élére, a szerződése 2020-ig szólt, ám ezt a kudarc miatt nem tölti ki.
Moyes számára nem sok sikerélmény adódott, mióta 2013-ban elhagyta az Evertont, hiszen a Manchester Unitedtől és a spanyol Real Sociedadtól is idő előtt kellett távoznia a gyenge eredmények miatt.
David Moyes has resigned from his position as manager of #SAFC ➡ https://t.co/WiW9Z1uWlv pic.twitter.com/8mPFvLuQXN— Sunderland AFC (@SunderlandAFC) 2017. május 22.
2017. 05. 22. 18:25
A norvég Sogndal próbál alternatív módon nagyobb népszerűségre szert tenni.
Ingyen lesz a busz és a jegy az MTK-drukkereknek.
Egy holland tehén megjósolta, hogy a Manchester United elveszíti az Európa Liga-döntőjét. Sajtóhírek szerint Sijtje 85 százalékos pontossággal szokta megtippelni a győzteseket, ám ez esetben elképzelhető, hogy haza húzott a szíve, s ezért bízik az Ajax sikerében.
2017. 05. 22. 18:00
Az NB I utolsó fordulója következik szombaton, amikor is több lényegi kérdés is eldől. A mai napon már beszámoltunk arról, hogy a bajnoki címről döntő Budapest Honvéd-Videoton összecsapásra már alig kapható jegy, így szinte biztosan telt ház előtt küzdhetnek a csapatok az aranyéremért.
A dvtk.eu tájékoztatása szerint a Vasas elleni meccshez hasonlóan a Diósgyőr-Debrecen találkozón is teltház lesz Mezőkövesden, hiszen a hazai szektorokba értékesíthető belépőjegyek több mint öt nappal a kezdő sípszó előtt, hétfőn 16 órakor elfogytak.
A bécsi zöld-fehérek fiatal magyarja győztes gólt szerzett a Sturm ellen, majd sérülés miatt kellett cserét kérnie.
2017. 05. 22. 17:32
Kihagyja a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőt is.
2017. 05. 22. 17:27
Dublinban lépnek pályára augusztus másodikán.
2017. 05. 22. 16:56
Mathew Leckie az Ingolstadtól érkezik Berlinbe.
- 14:53 „Nagyon elmentek mellettünk” – Jaksity György és Szikra Dorottya legjobb mondatai
- 14:41 Dobrev Klára megkongatta a vészharangot, mi vezethet el a Fidesz–Mi Hazánk-koalícióhoz
- 14:33 Tíz év után újra Budapesten koncertezik a Placebo
- 14:31 Orosz rakétával kilőtt ukrán vonat maradványaiból kapott Oscart helyettesítő díjat Sean Penn
- 14:30 Márki-Zay teázni hívta Orbánt
- 14:22 Egy letűnt rendszer utolsó képviselője – vajon megtalálja a Galata ellenszerét a Liverpool vagy BL-kiesés lesz a vége?
- 14:14 Brooklyn Beckham felesége havi 1 millió dollárnyi zsebpénzt kap milliárdos apjától
- 14:03 A vezérigazgató a ChatGPT segítségét kérte a 250 milliós bónusz elkerüléséhez - nagyon nem jött be
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 13:37 Lezuhant egy sífelvonó kabinja Svájcban
- 13:29 Új lakás garantált pénzügyi előnyökkel!
- 13:29 Tom Holland Zendaya miatt búslakodik, de összeáll Mark Ruffalóval az új Pókember előzetesében
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette