SPORT
Állítólag kétszer annyi pénzt nem fizetett be, mint a huszonegy hónap börtönre ítélt argentin.
A biztonságérzet hiánya egyáltalán nem akadály, a mérkőzések színvonala és a jegyhez jutás viszont annál inkább.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Mészöly Cupot, amelyen az MTK Budapesten és a Mészöly Focisulin kívül a Manchester United, a Hammarby, a Benfica, az IF Brommapojkarna, a Dinamo Zágráb és a Haladás VSE-Lurkó lép pályára - olvasható az mtkbudapest.hu oldalon.
A 2006. január elseje után született gyerekek számára rendezett torna első játéknapjának küzdelmeit – a csoportmeccseket, május 27-én rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, míg a helyosztóknak másnap a Fővárosi Vízművek SK Sporttelepe ad otthont.
A-csoport: Manchester United, MTK Budapest, Mészöly Focisuli, Hammarby
B-csoport: Benfica, IF Brommapojkarna, Dinamo Zágráb, Haladás VSE-Lurkó
Az MTK Budapest U11-es csapata május 27-én 15 órai kezdettel mérkőzik meg a manchesteri együttessel.
2017. 05. 25. 10:11
A Fradi kapusa úgy látta, idén nem tudott olyan minőségi teljesítményt nyújtani csapata, mint az előző szezonban.
A támadóból lett áldozat el is vesztette az eszméletét.
Egészen elképesztő ajánlatot kapott.
2017. 05. 25. 09:15
Az MU játékosát apaként is megrázta a tragédia.
2017. 05. 25. 09:15
Mourinho a fiát ölelgette, Zlatan belelépett a kupába.
2017. 05. 25. 09:04
A hollandok trénere nem azt az Ajaxot látta a pályán, amit látni akart.
2017. 05. 25. 08:34
A Videoton középpályását feldobja, hogy ilyen nagy teherrel bíró mérkőzés következik.
2017. 05. 25. 07:54
A Videoton középpályását feldobja, hogy ilyen nagy teherrel bíró mérkőzés következik.
2017. 05. 25. 07:52
A Videoton középpályását feldobja, hogy ilyen nagy teherrel bíró mérkőzés következik.
2017. 05. 25. 07:48
Lapértesülés szerint irány Felcsút.
Mourinho az Ajax ellen vezette vissza a Bajnokok Ligájába a Manchestert.
2017. 05. 24. 22:38
Sajtóhírek szerint a Lech már a Werderrel egyeztet.
Kupagyőztes a Botev Plovdiv, a Sirak Gyumri, az Apollon Limasszol és a Vaduz.
2017. 05. 24. 21:18
Megpattanó lövés, majd egy bravúros mozdulat.
2017. 05. 24. 21:10
A 20 éves játékost hiába hívták PL-topklubok.
Wolfsburg-Braunschweig 1
Szégyen szemre a farkasok pótvizsgára kényszerültek - viszont élnek a lehetőséggel a zöldek, és előnyt szereznek a visszavágóra!
A meccsen fantasztikus hangulat várható, hiszen mindössze 35 kilométerre fekszik egymástól a két város...
A Wolfsburg botrányos szezont futott, képtelen volt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Télen jött az edzőváltás, de Andries Jonkernek sem sikerült felráznia a gárdát. A társulat mindössze 37 pontig jutott, hazai környezetben gyenge mérleget produkálva (5-3-9). AZ utolsó játéknapon a saját kezükben volt a döntés, ám Gomezék kikaptak Hamburgban, így csúsztak le a 16. helyre. Nyilvánvaló, hogy a keret többre hivatott, ám az idén nem jött ki a lépés a farkasoknak. Ezúttal a szakmai stáb Jung, Seguin, Bruma és Bazoer szerepeltetésére nem számíthat sérülés miatt. A felállás marad a 4-2-3-1, Gomez mögött, Ntep, Didadvi és Malli támogatja majd a hazai rohamokat.
A Braunshweig jól kezdte a bajnokságot, ám az ősz végén sok-sok értékes pontot hullajtott el, így hiába a tavaszi menetelés, végül meg kellett elégedniük Torsten Lieberknecht fiainak a bronzéremmel. Lett volna lehetőségük az egyenes ágon való feljutást is kiharcolni, ám az utolsó előtti játéknapon csúnya vereségbe szaladtak bele a Bielefeld otthonában (6-0). Végül 66 ponttal, 19-9-6-os statisztikával zártak. Idegenben összességében is szerényebben teljesítettek a sárga-kékek 6-6-5-ös mérlegük is ezt támasztja alá. Idegenben a 4-4-2-es felállás várható, ám ez könnyen átalakul 4-3-3-má, ha netán hátrányba kerülne a csapat. Correia és Ofosu-Ayeh sérült, elől Kumbela csatártársa Nyman lesz.
Azt gondoljuk, hogy a derbin a rutinosabb, kétség kívül jobb játékosokat felvonultató hazaiak előnyt szereznek - amelyet várhatóan meg is őriznek majd a visszavágón is. Tippünk így: 1-es!
AZ Alkmaar-Utrecht +2.5! Mindkét fél betalál!
A nemzetközi porondra való kilépés a tétje a play off döntőjének. Az első meccsen gólokat várunk - mindkét fél részéről...
A holland élvonal alapszakasza már befejeződött több mint másfél hete, ám vannak alakulatok, amelyek túlóráznak. Édes teher, gondolhatjuk, hiszen hőseink nem a bennmaradásért harcolnak, hanem, hogy kiléphessenek a nemzetközi kupaporondra.
Az AZ Alkmaar a 6. helyen zárt 49 ponttal, hazai közegben 5-9-3-as, meglehetősen szerény mérleget produkálva. Az AFAS Stadionban a támadójátékkal nem volt gond, hiszen 31 találatot jegyeztek, viszont a védelem nem működött megfelelően, ezt a 25 kapott gól bizonyítja. A bajnokság hajrájában gödörbe kerültek a piros-fehérek, kétszer is kikaptak egymás után, ráadásul elbukták a Vitesse-szel szemben a kupadöntőt is, viszont a play off előző közében oda-vissza 4-1-re verte a gárda a Groningent. John van den Brom vezetőedző egy fontos balbekkre nem számíthat a mai összecsapáson. Az iráni balszélsőjük sérülés miatt nem játszhatott a múlt heti visszavágón, nevetése ma is kérdéses.
Az Utrecht a 4. helyen zárt 62 egységgel, a piros-fehér-kékek szenzációs hajrát toltak: legutóbbi 10 tétmeccsük közül kilencet megnyertek, így a play offban a Heerenveent is oda-vissza kaszálták el a fiúk. Erik ten Hag vezetőedző komoly eredményt ért el a csapattal, annak tükrében pedig még inkább megsüvegelendő a társulat produkciója, hogy a fél csapatnak lejár a szerződése, az egyik legjobb támadójuk például már aláírt a Frankfurthoz. Az Utrecht idegeben is hatékony volt (8-5-4, 26-21), és érdemes megemlíteni azt is, hogy a záró fordulóban az AFAS-ban nyertek Zivkovicék (2-3). A keretben jó néhány hiányzó lesz, minden csapatrészben van sérült.
Az elmúlt években rendre gólgazdag meccseket vívott egymással a két brigád - ma is erre látunk jó esélyt. Azt gondoljuk, mindkét fél betalál majd, és jöhet könnyedén a +2.5-ös opció is!
2017. 05. 24. 20:58
Valdés távozik.
2017. 05. 24. 20:33
Korábban beszámoltunk arról, milyen kezdőkkel lép pályára az Európa Liga stockholmi döntőjében az Ajax Amszterdam, illetve a Manchester United. A hollandok kezdőjéből nem hiányozhatott Matthijs de Ligt, aki 17 évesen és 285 naposan a legfiatalabb játékos, aki valaha Bajnokok Ligája vagy Európa Liga döntőjében pályára lép.
RECORD: Matthijs de Ligt is the youngest player in Champions League & Europa League history to play in a final. 17 years and 285 days old. pic.twitter.com/kxUNEXNIuT— Squawka Football (@Squawka) 2017. május 24.
Szerda este az Ajax és a Manchester United feszül egymásnak. Itt vannak a kezdőcsapatok.
Bár Cardiffban lesz, nem nézi meg a helyszínen a Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern München vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge. A bajorok vezetője a Kassai Viktor vezette negyeddöntővel indokolta döntését.
– El kell mennem Cardiffba, ECA-elnökként több találkozóm is lesz, de a döntőn nem veszek részt – mondta Rumennigge, aki rátért az okra, a Bayern München vereségével zárult negyeddöntős visszavágóra. – Ha visszagondolok rá, még most is fáj. Négy-egyre nyertünk a madridi túra előtt Dortmundban, de Lewandowski és Hummels is megsérült. Vezettünk, de kihagytuk a tizenegyest, nem lett kettő-null, aztán jött az a játékvezetői teljesítmény, amilyet az elmúlt negyven évben nem láttam. Maradjunk annyiban, hogy öt meghatározó döntés is a Bayern ellen volt azon az estén.
Mint ismert, a visszavágót Kassai Viktor és csapata vezette – a meccset a Real nyerte 4-2-re, és 6-3-as összesítéssel jutott az elődöntőbe.
2017. 05. 24. 18:08
Diego Benaglio legtöbbször csere a Wolfsburgnál.
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 04:10 Ezért szállták meg a nácik Magyarországot
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen