SPORT
A Vasas ellen megnyert kupadöntőn gólt szerző Varga Roland a nyári szünet első napján orrsövény-műtéten esett át. A négyszeres magyar válogatott játékos a beavatkozás után jól érzi magát, és holnap már elhagyhatja a kórházat - írja a fradi.hu
- Egész jól vagyok, de pihenésre van most még szükségem. Délelőtt 11-re jöttem be a kórházba, elintéztük a papírmunkát, betoltak a műtőbe, elaltattak, aztán elvégezték a műtétet. Holnap már elhagyhatom a kórházat, de két hétig még lábadozni fogok. Már a csapattal leszek 11-én, amikor kezdődik a felkészülés, de elképzelhető, hogy az edzéseket csak pár nappal később tudom elkezdeni – mondta Varga.
Szurkolóinak rendbontása miatt mínusz hat pontról kezdi meg a 2017-18-as bajnokságot a PAOK.
Még csak június elsején vagyunk, de máris elköltött igazolásokra 90 millió eurót a Manchester City együttese, amely a múlt héten 50 millióért leigazolta a Monacótól Bernardo Silvát, ma pedig 40 millióért a Benfica kapusát, Éderson Moraest. Nos, úgy tűnik, a Citynél komolyan gondolják a nyári erősítéseket, és még több pénzt költenek el, ugyanis a Sky Sport információi szerint a manchesteri kékek közel állnak ahhoz,
hogy újabb 40 millió eurót kifizetve szerződtessék a Monaco hátvédjét,
Benjamin Mendyt.
A 22 éves, egyszeres francia válogatott baloldali védő a távozó Gael Clichyt pótolhatja a csapatban, és az angol sajtóhírek szerint a megegyezés megszületett az átigazolásról, így napokon belül hivatalosan is bejelenthetik az érkezését. Mendyt tavaly nyáron 13 millió euróért igazolta a Monaco a Marseille csapatától, és a mögöttünk álló szezonban 39 tétmérkőzésen 1 gólt, illetve 11 gólpasszt jegyzett.
Mint ismert, a Manchester City már számos távozót is bejelentett a bajnokság befejezése óta: a fentebb említett Clichy mellett Willy Caballero, Bacary Sagna, Pablo Zabaleta, és Jesús Navas is elhagyja a klubot.
A Mosonmagyaróvár új vezetőedzőjét tökéletes feltételrendszer és nyugodt körülmény várja.
2023-ig szóló névhasználati szerződést kötött a biztosító és a BL-döntős klub.
A portugál klasszisnak nagyon nem tetszik, hogy a Real Madrid szurkolói kifütyülik.
2017. 06. 01. 16:50
Súlyos pénzbüntetéseket szabott ki az MLSZ.
Hiába menne haza, egyelőre kórházban kell maradnia az FTC válogatott futballistájának.
Gulácsi együttesétől érkezik a berliniek új szerzeménye.
2017. 06. 01. 15:57
Szöglet után szerzett nevetséges találatot a Team USA.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az AC Milan leigazolta a Villarrealtól az argentin válogatott Mateo Musacchiót. A milánói piros-feketék szurkolói természetesen nagyon örülnek a 26 éves védő érkezésének, és meleg szívvel fogadják bombázó barátnőjét, a spanyol Irene Gonzalez Toboso. A focista szemrevaló kedvese aneszteziológus és modellként keresi kenyerét. Íme a hölgy
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 30., 13:31 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 25., 06:19 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 18., 05:28 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Jan 6., 13:14 PST
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2016. Júl 15., 15:38 PDT
Szerda este a Ferencváros tizenegyespárbaj után győzte le a Vasast, így sorozatban harmadjára hódította el a Magyar Kupát. Az ünneplés a pályán kezdődött, majd pedig az öltözőben folytatódott a zöld-fehérek számára, ahol feltűnt egy régi ismerős is, a brazil Somália. A Toulouse focistája 2012-től 2015-ig játszott a Fradiban, a döntő után pedig telefonos videóhíváson keresztül köszönt be az ünneplő játékosoknak, akik közül Gera Zoltán és Leandro is üdvözölte a régi játszótársat - derül k a FradiMédia videójából.
Lucas Hernández már fél lábbal Angliában tudhatta magát, de meghiúsul az átigazolás.
2017. 06. 01. 15:21
Milánóban aggódhatnak, Raiola nyugtatgat.
Madrid volt az elsődleges célpont a franciának.
Egy év kihagyás után újra munkába áll az olasz tréner.
Visszatért egykori klubjához a 33 éves játékos.
A Gyirmót FC Győr hivatalos oldalán számolt be arról, hogy három légiós is távozott a klubtól. A montenegrói nemzetiségű, Mijusko Bojovics a ciprusi bajnokságból, az Enosis Paralimni gárdájából igazolt Győrbe. A 28 éves belső védő huszonkét alkalommal játszott a bajnokságban és mindvégig kezdő és meghatározó játékos volt. Három gólt is szerzett a bajnokság során, és így a szintén három gólos, Novák Csanáddal holtversenyben a kieső Gyirmót legeredményesebb labdarúgója volt. Bojovics a következő szezonban Újpest szerelést húz.
Kristian Kolcak Szlovákiából, az MFK Ruzomberok csapatából érkezett. A 27 éves szlovák védő tíz bajnoki mérkőzésen kapott szerepet, kilenc alkalommal kezdő játékosként. A szorgalmas és megbízható labdarúgó, a védelem szinte valamennyi posztján játszott és rendszerint meg is oldotta a feladatát.
A 26 éves bosnyák–horvát származású Anto Radeljic, a bosnyák Zrinski Mostar csapatából szerződött Gyirmótra. A 198 cm magas védő tizenkét alkalommal játszott kezdőjátékosként a bajnokságban. Két gólt is sikerült szerezni a Gyirmót FC Győr gárdájában és a teljesítményével sem okozott csalódást – derül ki a klub beszámolójából.
Menni akar a belga csatár.
2017. 06. 01. 14:06
Sorsdöntő mérkőzésre készül az NB II harmadik helyén tanyázó Kisvárda Master Good, amely a második pozícióban lévő Balmaz Kamilla Gyógyfürdőhöz látogat a hétvégi utolsó fordulóban. Amennyiben a kisvárdaiak elhozzák a három pontot, úgy feljutnak az élvonalba. A várdai öltözőben szerdán nem is annyira régen látott vendéget köszönthettek. Csernus Imre pszichológus-pszichiáter foglalkozott egy kicsit a játékosok lelkével, csakúgy, mint a tavaszi szezon első két veresége után - olvasható a boon.hu-n.
– Akkor bevált a lelkifröccs, hiszen a következő tizenegy mérkőzésünket veretlenül tudtuk le, és azóta is csak egyszer veszítettünk – mondta Horváth Adrián, a csapat középpályása – Csernus doktor nem az a fajta, aki babusgatja a pácienseit, persze nekünk is oda-odamondogatott, de hiszünk a módszereiben, és bízunk benne, hogy ez a foglalkozás segít nekünk a célunk elérésében.
A Ferencvárosi TC nigeri szélsője, Amadou Moutari is meghívót kapott hazája nemzeti csapatába a Szváziföld elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőre. A támadó első féléve jól sikerült a zöld-fehéreknél, hiszen a Budafok elleni, lényegében tét nélküli MK-elődöntő-visszavágót leszámítva minden meccsen kezdett. A 23 éves focista 21 meccsen 7 gólt szerzett tavasszal, szerdán pedig első trófeáját is megszerezte a Ferencvárossal.
Amadoura a következő feladat hazája nemzeti csapatában vár. Niger június 10-én Szváziföld ellen hazai pályán kezdi meg a selejtezőt a 2019-es, kameruni Afrikai Nemzetek Kupájára. A jó kezdés nagyon fontos lesz Niger számára, mivel a másik két csoportrivális, Egyiptom és Tunézia rendkívül erős.
– Nagyon várom már a mérkőzést, amelyen újra a hazámért játszhatok – mondta Amadou a fradi.hu-n. – A kupasikernek köszönhetően remek hangulatban utazom haza, és remélem, hogy a válogatottal is jó eredményt érünk el. Egyébként is régen jártam már otthon, úgyhogy jó lesz kicsit hazalátogatni. A nyár első napjait Nigerben töltöm, aztán a válogatott meccs után visszatérek a Népligetbe, és újult erővel vetem bele magam a következő szezonba
A kiesőcsapat házi gólkirálya a fővárosban folytatja.
Liam Anderson 2016-ban Angliát hagyta ott a Vidi kedvéért.
A ZTE-verő KF Tirana a „szerencsés”. A szerdai (kupa)nap összefoglalója.
2017. 06. 01. 13:28
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert