SPORT
A taktikai elemeket is átvette a csapat.
2017. 06. 07. 20:30
Bódog Tamás játékosai azt eszik majd az edzőtáborban, amit maguknak főznek.
Az NB I-es szezon utolsó helyén végző Gyirmót FC Győr hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbították a 28 éves középhátvéd, Lengyel Dániel szerződését. A 191 centiméteres védő egy plusz egy évre szóló kontraktust írt alá. Lengyel korábban azzal írta be magát a Gyirmót FC Győr történelmébe, hogy ő szerezte a klub első élvonalbeli gólját - olvasható a klubhonlapon.
A jobblábas játékos 2013 nyarán került Gyirmótra Békéscsabáról, korábban a Siófoknál, a Haladásnál és az MTK utánpótlásában is játszott. A nemrég véget érő szezonban hétszer lépett pályára és egy gólt szerzett.
A főváros után Győr-Moson-Sopron megye adja a legtöbb klubot, igaz, egyik sem NB I-es.
Jamie Vardy nem játszhat a skótok és a franciák ellen.
2017. 06. 07. 19:09
Éveken át üldözte a korábbi középpályást a portugál tréner.
A magyar női válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen 4-0-s győzelmet aratott a bolgár csapat felett Balmazújvárosban.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Markó Edina a kulcsjátékosok közül Jakabfi Zsanettre és Csiszár Henriettára sem számíthatott. A kezdés előtt Fenyvesi Evelint köszöntötte a szövetség, a Ferencváros középpályása 25. mérkőzésén lépett pályára a nemzeti csapatban.
A magyarok a 23. percben Mosdóczi Evelin találatával szereztek vezetést, majd hét perccel később Zágor Bernadett növelte az előnyt. A fordulást követően az 55. percben Vágó Fanni szerezte a harmadik gólt, majd a 83. percben Zeller Dóra állította be a végeredményt.
Eltiltották a Soroksár tapasztalt védőjét.
Az AS Monaco szerdán bejelentette, hogy 2020-ig meghosszabbította Leonardo Jardim vezetőedző szerződését.
A 42 éves tréner a görög Olimpiakosz és a portugál Beira-Mar után a Monacót is bajnoki címig vezette, emellett a Bajnokok Ligájában az elődöntőig meneteltek. Ennek következtében több európai élcsapat ‒ mint például az Inter és az Arsenal ‒ megkörnyékezte őt, Kínából szintén kecsegtető ajánlata volt.
A Lazio szerdán bejelentette, hogy három évvel meghosszabbította Simone Inzaghi vezetőedző szerződését.
A klub korábbi csatára először tavaly ült a rómaiak kispadján, és bár úgy tűnt, hogy az argentin Marcelo Bielsa érkezik a helyére, ez meghiúsult és végül ő maradt az edző.
A Galatasarayban futballozó Wesley Sneijder azzal ünnepelheti a 33. születésnapját, hogy a holland nemzeti együttes válogatottsági rekordere lesz.
Dick Advocaat szövetségi kapitány szerdán közölte, hogy a játékmester kezdő lesz pénteken, a Luxemburg elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így 131. alkalommal öltheti magára a címeres mezt, ezzel megdönti a kapus Edwin van der Sar csúcsát.
Sneijder múlt héten állította be a rekordot, ugyanis előbb csereként pályára lépett a Marokkó ellen 2-1-re megnyert felkészülési találkozón, majd visszautazott klubjához az idény utolsó meccsére, ahonnan magángéppel repült Rotterdamba, s vasárnap az utolsó húsz percben ismét szerepet kapott az elefántcsontpartiak 5-0-s legyőzésekor.
„Nem a rekord az oka, hogy ennyit utaztam. Egyszerűen csak minden alkalmat kihasználok, hogy a nemzeti csapatban játszhassak” ‒ mondta Sneijder.
A hollandok rendkívül rosszul rajtoltak a mostani kvalifikációs sorozatban, ugyanis félidőben a csoportjuk negyedik helyén állnak hét ponttal a franciák, a svédek és a bolgárok mögött.
2017. 06. 07. 17:50
Roberto Carlos beköpte honfitársát.
2017. 06. 07. 17:34
Már csak két város maradt versenyben a női csúcsmérkőzés megrendezéséért.
2017. 06. 07. 17:34
A zöld-fehérek légiósa lehangolónak vél néhány dolgot Magyarországon.
A nyáron elmarad a bajnok és a kupagyőztes közötti összecsapás.
Pedig évekig együtt dolgoztak a Barcelonánál...
Nikolics Nemanja aligha franciaországi teljesítményének köszönhetően tart ott, ahol.
2017. 06. 07. 15:40
Az FTC elnöke szerint a csapat megmentette a szezont a kupagyőzelemmel.
A francia válogatott és az AS Monaco tinédzser csatára, Kylian Mbappé úgy döntött, a következő szezonban is a hercegség csapatában szeretne futballozni ‒ értesült a Le Parisien című lap.
A Bajnokok Ligája-elődöntős klub vezetői a válogatott meccsek után találkoznak majd Mbappéval és a családjával, hogy tárgyaljanak a szerződése meghosszabbításáról. Az új megállapodás 2020-ig szólna.
A hírek szerint a játékos nagyságrendileg annyi pénzt kap majd Monacóban, amennyit az iránta érdeklődő európai sztárklubok kínáltak neki.
További játékosok távozhatnak a DVSC-ből az új idény előtt.
A 2004-ben meggyilkolt csecsen vezető, Ahmad Kadirov nevét venné fel az orosz Tyerek Groznij labdarúgócsapata, amely a klub elképzelése szerint a következő szezonban már Ahmad Groznij néven szerepelne.
„A szurkolók részéről több erre vonatkozó kérés is érkezett hozzánk, mi pedig megpróbálunk méltók lenni ehhez a névhez” ‒ mondta Ahmed Ajdamirov, a grozniji klub ügyvezető igazgatója.
Hozzátette: első lépésként az apja örökét átvevő Ramzan Kadirovtól kérik tervük jóváhagyását. A jelenlegi csecsen vezető egyben a csapat tiszteletbeli elnöke is, és rendszeres látogatója az együttes mérkőzéseinek.
A Tyerek Groznij – amely a legutóbbi orosz bajnokságban az ötödik helyen végzett ‒ a 2011-ben átadott Ahmad Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit.
A világbajnokság mérkőzéseire sem tehetik be a lábukat.
Náci gesztusok miatt örökre kitiltott a futballstadionokból két szurkolót az sngol szövetség (FA).
Egyikük náci köszöntéssel fordult a német drukkerek felé a két ország válogatottjának márciusi barátságos mérkőzésén Dortmundban, másikuk Hitler-bajuszt formált magának az ujjaival, másik kezével pedig torokelvágást mímelt.
Mindketten az England Supporters Travel Club nevű csoport tagjai, akik idegenbe is elkísérik a nemzeti együttest.
Az FA a klub további 25 tagját sújtotta hosszabb-rövidebb idejű kitiltással különböző rendbontások miatt.
Az angol válogatott szombaton Skóciában vív világbajnoki selejtezőt.
Massimiliano Allegri 2020-ig írt alá.
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély