Szoboszlai újra szintet lépett, így az sem lenne meglepő, ha azt követelné, ne kelljen többet jobbhátvédet játszania. Eközben a Spursnél Igor Tudor nemcsak szakmailag, hanem emberként is reflektorfénybe került. Itthon pedig a magyar futball egyik legtöbb tanulságot hordozó sztorija pörög tovább.
Akár négy és fél éves börtönbüntetést is kaphat az a két szurkoló, akik a szombati Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében rátámadtak két másik férfire. A sértettek közül egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A Sport24 stábjának a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a lehetséges büntetés mértékéről. - A két férfivel szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette a megalapozott gyanú a jelenlegi adatok szerint. Bizonyítottság esetén ezen bűncselekmények büntetési tételének a felső határa, mivel több bűncselekményről van szó, négy és fél évig terjedhet. Az illetékes kerületi ügyészség indítványával egyezően a két gyanúsítottal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el nyomkövető eszköz alkalmazásával – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2017. 11. 08. 16:43
Olvasói sztorik