SPORT
Ahogy arra számítani lehetett, közel sem volt telt ház a budapesti Groupama Arénában a magyar válogatott Costa Rica elleni felkészülési mérkőzésén.
Végérvényesen kijelenthetjük, hogy elillant a tavalyi Eb-láz, emellett persze az is fontos, hogy a legnagyobb magyar szurkolói csoport, a Carpathian Brigade bojkottálta a meccset.
Hajdú B. István az M4 Sport közvetítésében elmondta, 11 ezer jegy kelt el a találkozóra. A hivatalos nézőszám végül 9860 fő lett.
20 órakor ez volt a helyzet:
20.15-kor ez volt a helyzet:
2017. 11. 14. 20:04
Az ausztrálok elleni sorsdöntő világbajnoki pótselejtezőre készülő hondurasi válogatott képviselői kémkedéssel vádolták meg vendéglátóikat a két csapat szerdai összecsapását megelőzően.
A közép-amerikaiak szerint a Sydneyben tartott hétfői tréningjüket a levegőből egy drón „követte figyelemmel”, egy erről szóló videót a szövetség fel is töltött a hivatalos Twitter-oldalára. Jorge Luis Pinto hondurasi szövetségi kapitány szerint ez „rendkívül kínos egy ilyen fejlett országban”.
Ezt láttad már?
Hiába játszottak a sztárok, szétkapták Argentínát – VIDEÓ
„Ez kémkedés a labdarúgásban” – tette hozzá a tréner, aki szerint az ausztrálok a párharc első, gól nélküli döntetlennel zárult felvonását megelőzően még a „mosdókba is benéztek” annak érdekében, hogy ne szivárogjon ki semmi a csapattól. Az ausztrál szövetség tagadta a kémkedés vádját.
VIDEÓ ITT
2017. 11. 14. 19:49
Az MLSZ fegyelmi bizottsága (FEB) november 14-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
NB II
Tomás Lénárt (Dorog) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A FEB a Sopron–Győr mérkőzéssel kapcsolatban a Sopront, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél egész mérkőzés alatt történt folyamatos szidalmazása) 100.000 Ft, a Győrt, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél egész mérkőzés alatt történt folyamatos szidalmazása) 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
NB III
Nagy Zoltán (DEAC), mint visszaeső 2, Ötvös Bence (Cigánd) 1, Berdó Valentin (Szentlőrinc), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt és fenyegetően lépett fel vele szemben 3, Varga Bence (Hódmezővásárhely) 1, Rácz László (SZEOL) 1, Zsoldos Ákos (Mórahalom) 1, Takács Kornél (Dabas) 1, Lencsés Balázs (Fehérvár), mert a labdával fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét 2, Újvári Ádám (Fehérvár) 1, Bognár Bence (Veszprém), mert a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 3, Szűcs Lajos (Veszprém), mert megütötte ellenfelét 3, Gulyás Gergő (Veszprém) 1, Fisli András (Csepel) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Domján Attila vezetőedző (Iváncsa), mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, Méhes Tibor edző (M-Foci), mert a játékvezető személyére egymás után két alkalommal is sértő kifejezést használt a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4-4 soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A FEB a Gyöngyös–Monor mérkőzéssel kapcsolatban a Monort, mint visszaesőt szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a Dabas–Pécs mérkőzéssel kapcsolatban a Dabast, a mérkőzés alatt a rend nem megfelelő biztosításáért (az asszisztenst napraforgó maggal megdobták), valamint tárgy játéktérre dobásáért a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén 1 szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségei viselésére kötelezi.
A FEB a Mórahalom–SZEOL mérkőzéssel kapcsolatban a Mórahalmot, a mérkőzés lefújása után a rend nem megfelelő biztosításáért (a játékvezető lelocsolása) írásbeli figyelmeztetésben részesíti.
Az Anglia elleni ma esti barátságos meccsre készülő brazil válogatott a Wembley-ben tréningezett, amikor is nagyon ritka esemény történt meg: a brazilok legnagyobb sztárja, Neymar kocogás közben kötényt kapott, az elkövető pedig a City üdvöskéje, Gabriel Jesus volt. A brazilok láthatóan nagyon szeretik megtréfálni egymást, és természetesen Neymar bosszúja sem maradt el. Íme
LÁTTAD?
Nem kell tovább égetni Magyarországot! A szurkolók rárontottak a játékosokra
2017. 11. 14. 16:26
A fourfourtwo.hu szúrta ki, hogy Magyarország korábbi szövetségi kapitánya, Csábi József jelenleg erotikus szabadulószobát üzemeltet.
Ezt olvastad már?
Nem kell tovább égetni Magyarországot! A szurkolók rárontottak a játékosokra
A Fallost nevű vállalkozás Európa legpajzánabb szabadulószobájaként hirdeti magát, szigorúan 18 éven felülieknek. A leírásban az szerepel: „képzeld el magad egy piros szobába, amely tele van pajzán rejtvényekkel, és eközben ki kell szabadítanod a hercegnőt! Ez a Fallost!”
A játék honlapjáról kiderül, hogy a vállalkozás tulajdonosa Csábi, aki a Honvéd játékosaként háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát, és aki 2013-ban egy meccs erejéig a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya is volt (Magyarország–Andorra 2-0). A játék vezetője pedig a lánya, Csábi Anett.
2017. 11. 14. 15:53
Edgardo Bauzát mindössze két hónap után menesztették a világbajnoki résztvevő szaúd-arábiai válogatott szövetségi kapitányi posztjáról kedden.
Ezt olvastad már?
Nem kell tovább égetni Magyarországot! A szurkolók rárontottak a játékosokra
Az 59 éves argentin edzőt szeptember közepén nevezték ki, de máris távoznia kell, mert csapata barátságos mérkőzésen kikapott az Európa-bajnok portugáloktól (0-3), majd a bolgároktól is (0-1). Az előző kapitány, Bert van Marwijk munkáját szeptemberben köszönte meg a szövetség.
Bauza idén három válogatottat is irányított, hiszen áprilisig Argentína, május és szeptember között pedig az Egyesült Arab Emírségek nemzeti csapatának kapitánya volt.
2017. 11. 14. 15:05
- 17:18 Körözést adtak ki a Meduza orosz lap főszerkesztője ellen
- 17:11 Jászberényi Sándor: Hasít a demokráciaexport
- 16:42 Az iráni háború miatt távozott az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője
- 16:28 Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
- 16:27 „Meg fognak őrülni, ha ebben megyek Fradi meccsre” – Gáspár Győző lenyúlta ifj. Schóbert Norbert dzsekijét A Nagy Duett ötödik adása után
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 16:09 Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
- 16:03 Ezért neveztek el plüssmackót az amerikai elnökről
- 15:53 Málta felé sodródik a kiégett, legénység nélküli orosz tartályhajó
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 15:45 Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban
- 15:37 Miló Viki haragszik Kasza Tibire: el is árulta, miért
- 15:12 Törvényt sértett a győri fideszes képviselőjelölt a helyi választási bizottság szerint, mert gyerekek jelenlétében kampányolt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni