SPORT
Az NB II-es Budafoki MTE arról tájékoztatott a honlapján, hogy a jövő szerdán 12 órakor kezdődő, NB I-es Debreceni VSC elleni Magyar Kupa-mérkőzés a sporttörvény alapján normál kockázatú minősítésű rendezvény, amely megtartásához szigorú biztonsági feltételeknek kell megfelelni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszíni szemle során megállapította, hogy az építkezés olyan szakaszába érkezett, hogy nem engedélyezhetik a mérkőzés megrendezését csak zárt kapuk mögött – teszik hozzá.
2017. 11. 24. 22:34
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük.
Az osztrák másodosztályban, az Erste Ligában a 19. fordulót rendezték. A még mindig csak 17 éves Szoboszlai Dominik kezdő volt a Kapfenberg otthonában pályára lépő Lieferingben, és végig is játszotta az 5-0-ra megnyert mérkőzést. A Liefering a 9. percben Szoboszlai találatával szerzett vezetést, az eredmény aztán a szünetig nem változott. A 48. percben ő adott gólpasszt Schmidnek, majd az 57. percben emberelőnybe is kerültek, így még három gólt szereztek. A Liefering jelenleg negyedik a tabellán, mindössze három ponttal lemaradva a listavezető Riedtől.
A Merkantil Bank NB II 19. fordulójának nyitómeccsén a második helyen álló Kisvárda a sereghajtó Sopron vendégeként lépett pályára. Az első félidő hajrájában a kisalföldiek szereztek vezetést, ám a Kisvárda a második félidőben 10 perc leforgása alatt fordítani tudott. A találkozót megnyerni azonban nem tudta, ugyanis a Sopron a 74. percben egyenlített és beállította a 2-2-es végeredményt. A döntetlennel a Kisvárda egy ponttal az élre állt az MTK előtt, amely vasárnap a Siófokot fogadja.
OLVASTAD?
„A szép új stadiontól nem leszünk jobb játékosok" - állítja az NB I-es játékos
Merkantil Bank NB II, 19. forduló:
Soproni VSE - Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Garda (43.), Horváth P. (74.), illetve Lukács (55.), Ryashko (66.)
2017. 11. 24. 19:52
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
