Belföld

“Menekülő” helyiek és kordonok Hejőszalontán

Jogvédők tanácsára a hejőszalontaiak közül sokan inkább elhagyták otthonaikat, nem sokkal a Jobbik által szervezett fáklyás felvonulás kezdete előtt.

Több jogvédő szervezet aktivistái is azt ajánlották a hejőszalontai roma családoknak, hogy még a Jobbik fáklyás felvonulásának kezdete előtt inkább hagyják el otthonaikat. Körülbelül 80-100 helyi meg is fogadta ezt és a település egy félreeső utcájába mentek, ahol a jogvédő szervezetek – Amnesty International, Társaság a Szabadságjogokért, Magyar Helsinki Bizottság – zenés, táncos rendezvényt szervezett. Ez nem sokkal hat óra előtt meg is kezdődött.
Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója azt mondta: “nem lehet megengedni azt, hogy bizonyos csoportok rasszista retorikával félelmet keltsenek és masírozzanak kulturális rendezvény címén, amellyel félelmet keltenek a helyi lakosságban”.

A helybéliek közül a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának többen azt mondták, hogy nem a szombati naptól tartanak, hanem attól, hogy később oda valakik visszamennek és bántani fogják őket vagy családtagjaikat.

A településen délután hat órakor kezdődik a “Demonstráció a cigányterror ellen” című fáklyás felvonulás. Ennek útvonalát a rendőrök kordonokkal zárták le, így a falu többi utcája a menetből gyakorlatilag el van zárva.

Ajánlott Link:

Megszólalt Helyőszalonta polgármestere

Ajánlott videó

Olvasói sztorik