Az Országgyűlés honlapján a beadott törvényjavaslatok közt szerepel a Magyarország Alaptörvénye címmel benyújtott törvényjavaslat, amely már csak a zárószavazásra vár. A szövegben a hét elején elfogadott módosító javaslatok is szerepelnek. Sokáig az is kérdés volt, része lesz-e majd a Himnusz eredeti kottája az Alaptörvénynek, ahogyan az az eredeti tervezetben szerepelt. De a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János a héten kijelentette, hogy ezt a frakció elvetette. A mai napig azonban ezt a módosítást az Országház honlapján nem találtuk. A Fidesz-frakció sajtóosztályán pedig azt az információt kaptuk, hogy biztos, hogy a kotta kikerül a normaszövegből.
Eszerint ha péntekig még mindig nem módosították a törvényjavaslat szövegét, akkor vagy hétfőn a végszavazás előtt alakítják még a törvényt, vagy mégiscsak bennmarad Erkel eredeti kottája az alkotmányban. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor elbúcsúzhatunk a mélabús nemzeti zeneművűnktől, mert az eredeti Himnuszt Erkel Ferenc verbunkosstílusban írta egészen pattogós vidámra.
Ahogyan azt Nagy Ádám numizmatikus, a nemzeti himnuszok gyűjtője és szakértője az fn.hu-nak elmondta, erről őt közmeghallgatáson is megkérdezték, és ő is úgy tudta, hogy a Fidesz frakciója elvetette a hangjegyek alkotmányba foglalását, mert akkor el kellett volna dönteni, hogy valóban visszatérjenek-e az eredeti verbunkos változatra. Ekkor figyelmen kívül kellett volna hagyni, hogy időközben a Himnusz is egyre lassabbá és szomorúbbá vált, pont ahogy Magyarországot is érték a nemzeti csapások.
