Belföld

Belelestünk Orbán jegyzeteibe

A miniszterelnök az ülésteremben ülve unalmában rajzolt egy valamit. Fotósunk nagy teleobjektívvel lefényképezte a művet. Mi ez?

Mióta a Fidesz adja a kormányt, az újságírók kitiltattak a Parlament földszinti páholyaiból, és a csak a kijelölt karzatokról leshetik a T. Ház munkáját. A fotósok sorsa is sanyarú: jobbára a képviselők feje búbját fényképezhetik odaföntről.

Aminek persze vannak előnyei. Hétfőn ebből rögtön kettőt is
realizálhattak a vizuális kollégák. Az egyik az, hogy gyakorlatilag
végigreprózták Schmitt Pálnak a szónoki pulpitusról elhangzott beszédét:
államelnökünk válla mellett kattintották le a beszéd sorait. Aztán
persze alapos helyesírás-elemzésnek vetették alá a zsákmányt, de nem
akadtak bakira.

Távolról / Fotó: fn.hu

Távolról / Fotó: fn.hu

Utóbb arra lettünk figyelmesek, hogy a Jobbik javaslatára a magyar föld és ivóvízkincsről tartott név szerinti szavazás üresjárataiban Orbán Viktor – míg hol Navracsics Tiborral, hol Semjén Zsolttal társalgott – az előtte heverő papírlap dekorálásába kezdett.

Mi is nagy barátai vagyunk az ilyes pótcselekvéseknek, számos Vasarely- és Dali-utánérzést alkottunk pályafutásunk során egészen az elemi első osztályától, de valahogy sosem merészkedtünk ki a lapsarokból. Miniszterelnökünk viszont – önkéntelenül is illusztrálva vezetői képességeit – a papiros „felsőszéleközepét” dekorálta.

Érdemes tágabb térben vizsgálnunk magát a kompozíciót. Hiszen az első pillantásra egyszerűcske rajzot mintegy kiemeli, az alkotó belső fegyelmét aláhúzza a tűre hegyezett, a lapot mértanilag felező cerka. Nyoma sincs a lágy aranymetszésnek, ez bizony a hatalom által olyannyira kedvelt szimmetria! A történelem során piramisokat emelt már ez a szellem.

Miközben azt se veszítsük szem elől, hogy igazi l’art pour l’art művésszel van dolgunk, spontán akcióval, hiszen a kormányfő nem sejthette, hogy tevékenységének gyümölcse a média jóvoltából közkinccsé válik.
Közelről / Fotó: fn.hu

Közelről / Fotó: fn.hu

Egyetlen kérdés maradt: vajon mit ábrázol a mű?

A beküldők között egy marék 2B-s ceruzát sorsolunk ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik