Belföld

“Itt már nem lesz falu”

Az elöntött házak lakói már nem akarnak visszatérni Kolontárra. Van, aki rokonait gyászolja, más pedig próbálja kimenteni a még használható műszaki cikkeket. Az állatok helyzete még ennél is nehezebb. Kolontárnak vége, Devecser még élhet.

Útban az Ajkáról Kolontárra vezető úton közvetlenül a zagytározó mellett haladunk el. A hatalmas földtámfalaktól 10 méternyire az emberen nyomasztó érzés lesz úrrá a katasztrófa következményeinek ismeretében. Az útról a gátszakadás helyét pont takarják a lejtők, ám annál jobban látszik hogyan borotválta simára 1 millió köbméter vörösiszap pár óra alatt a mezőt.

Leborotválta a mezőt

Egy köbméter víz tömege megközelítőleg egy tonna. A timföldkészítés melléktermékének számító vörösiszap ennél jóval sűrűbb anyag, ennek köszönhetően sokkal nagyobb a tömege is. Ez igazán már a faluban látszik meg. A bevezető úton még Kolontár épen maradt részébe fut az Ajka felől érkező, ám pillanatok alatt eléri a mélyebben fekvő lakónegyedeket, ahol az iszap sodra vezetett végig. Itt ledöntött fákat, egyik-másik háznak bedöntötte az oldalát, a kerítéseket pedig felcsavarta a lakóépületek oldalára.

Az első helyi lakó, akivel szóba elegyedtem, az anyósát veszítette el. A házban volt, amikor jött a hátsó kert felől az iszap, teljesen elöntötte az épületet. Későn vehette csak észre, és egyébként is idős asszony volt, ha kiment volna a házból, akkor is elviszi az ár. Apósát nem találják 3 napja, a helyszínen lévő Vöröskeresztnél próbálkoznak folyamatosan, hátha valamelyik kórházba bevitték. Az ötvenes éveiben járó úr azonban hozzáteszi, valószínűbb, hogy az udvarban volt és azok közé tartozik, akiket maga alá temetett az iszap.

Híd van, falu nincs

Mire odaérünk, éppen elkészül a Kolontár két részét összekötő, az iszapár által ledöntött átkelőt helyettesítő pontonhíd. Mi is átmegyünk Kolontár másik, eddig csak nagy kerülővel elérhető részére, ahol az iszap embermagasságban hagyta ott a nyomát a házfalakon.

A gépfegyveres rendőrök által két oldalról szegélyezett hídon át egyből megindul a gyalogos forgalom. A faluban egyébként igen sok a rendőr és a katona is, jóval több, mint Devecseren, ahol viszont a tűzoltók képviselik a többséget. A fegyveres erők általában a rend fenntartására vannak odarendelve, ez egyértelmű, ám a fegyvertelen katonák szerepére nem sikerült rájönni, mert a tisztítást és rendrakás oroszlánrészét a helyi lakók és máshonnan érkezett önkéntesek végzik.

GALÉRIA

GALÉRIA

A falu hídon túli felében egy család az iszapot hordja, söpri ki a házból. A huszonéves lány meséli, édesanyja még időben vette észre a kert felől érkező iszapáradatot és ki tudott menekülni, most a kórházban ápolják. Kérdésre elmondják, semmiféle figyelmeztetés nem érkezett, de az ár itt már egyébként is igen gyorsan haladt. Ha működött volna bármilyen riasztóberendezés a tárolónál, ha mást nem is, az emberéleteket biztosan meg lehetett volna menteni, vélik.

Szóba elegyedik velünk egy helyi úr, aki a helyi képviselő testület tagja volt 1994 és 1998 között. Elmondja, hogy már 1996-ban foglalkozott a testület a zagytározó veszélyeivel, de soha nem jutott feljebb az ügy. Mint mondja, réges-rég tudni, hogy a tározó egy időzített bomba, tessék, most felrobbant, ez kellett hozzá, hogy odafigyeljenek rá.

Iszapfürdőt a cégvezetőnek

A vörösiszap ártalmatlanságáról tett kijelentése óta a MAL Zrt. vezetőjének megemlítésekor Kolontáron és Devecseren is pillanatok alatt lincshangulat alakul ki. A legtöbben az „ártalmatlan” iszapban fürdetnék meg, mások pedig vendégül látnák a kertjükben maradt zöldségekből készített lecsóval. A legtöbben szimpátiával emlegetik Pintér Sándor belügyminiszter szavait, aki szintén fürdést tanácsolt a cégvezetőnek.

Kolontárról lassan átgurulunk Devecserre. Bár a kolontáriak szerint Devecser hozzájuk képest alig kapott valamit, a helyszínre érve pillanatok alatt kiderül, hogy ez nem teljesen igaz. A település jóval nagyobb, mint Kolontár, ám éppen ezért bizonyos lejjebb fekvő kerületeiben megállt az iszap, míg Kolontáron jórészt átfolyt. Az egyébként decens vidéki kisváros hangulatát árasztó Devecser századfordulós klasszicista épületeit helyenként két méter magas iszapsáv festi sötétbarnára.

Kolontárnak vége, Devecser még élhet

Kolontáron egyértelműnek látszik a helyzet. A legtöbb helyi lakos pontosan tudja, sőt ki is mondja, itt már falu nem lesz. Ezekbe a házakba visszaköltözni nem lehet, a föld terméketlenné vált, a talajban a maró anyag pedig csak lefelé halad és még mélyebben issza be magát. Néhányan úgy vélik, a falu elöntött részét egyszerűen le kell majd dózerolni, hogy mi lesz a helyén, nem tudják.

Devecser viszont nem lesz holtváros, hiszen méreteinél fogva kisebb részét pusztította az iszapáradat, ám az elöntött területekről nehezen folyik el a toxikus anyag. Az emberek a kártérítésben sem bíznak, hiszen vissza már nem költözhetnek az elöntött házak túlnyomó részébe, és egyébként sem biztosak benne, hogy bármit kapnak, hiszen a hivatalos emberek általában gyorsan jönnek, kamerák, fotósok kereszttüzében, majd gyorsan el is mennek. Az iszap viszont marad.

Nehéz dolguk van azoknak is, akik maradnának. Az elöntött területeken nincs fűtés, víz, áram, pedig az éjjelek, sőt a napok is egyre hűvösebbek, főleg akkor, ha térdig iszapban gázolással telnek.

Míg Kolontáron minden embert egy helyre lehet csődíteni tíz perc alatt, akkora a falu, addig Devecseren az emberek sokszor láthatóan nem tudnak róla, nincsenek tájékoztatva arról, hogy milyen anyag és levegő környezetében mentik értékeiket.

A devecseri cigánysorra érve látszik, itt az emberek nincsenek is tudatában, hogy ami elborította otthonaikat, az egy veszélyes anyag. Bár gumikesztyűt azért a legtöbben hordanak, maszk nincsen rajtuk, pedig a levegő fojtogató, lúgos, ráadásul halszag és elhullott állatok dögszaga is terjeng. Sokan nyakig sárosak a bőrükön is, de pakolnak. Próbálják a még használható bicikliket, vagy a használhatónak vágyott, de egyértelműen gajra ment robogókat menteni.

Az egyik háznál a tűzoltók segítenek. Éppen a kert legmélyebb pontját keresik, hogy ki lehessen szivattyúzni az egész házat és a kertet is helyenként térdmagasságig érő iszapot. A bejárónál rózsaszín szatyor, benne valami csomag. Közelebb érve kezd felismerhetővé válni, hogy a család házőrzőjét borítja a csomagolás. Mikor rákérdezünk, a családfő elnézést kér és szól a többieknek, hogy el kéne vinni innen most már az eb maradványait. Mosolyogva hozzáteszi, „Pedig szép kutya volt, nem?”.

Az iszapkatasztrófa legfrissebb híreit itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik