Veszélyes a gyerekre a Facebook?

László Miklós szociológus úgy fogalmazott, az a kérdés, hogy a „morális pánik: ilyen a világ, és nincs mit tenni”, valamint a teljes tiltás közötti skálán melyik ponton mit lehet csinálni. Hogy tenni kell valamit, arról nincs vita a szakemberek között. „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című, immár hagyományosnak mondható konferencián elhangzott, már nem az a kérdés, hogy hozzáférnek-e a gyerekek az internethez, hanem az, hogy annak előnyeiből és hátrányaiból mit éreznek, értenek meg.

A média-írástudás szakadéka

A konferencián Kósa Éva pszichológus és László Miklós ismertette az általuk készített – 7. és 11. évfolyamos tanulókon végzett – reprezentatív kutatás eredményeit. E szerint ma már eltűnt az a fajta digitális szakadék, amely az eszközellátottságból fakadt, a fiatalok 94 százaléka internetezik legalább alkalmanként, átlagosan napi 2,5 órát lógnak a hálón. Mindössze 3 százalékuk nem számítógépezik és 6 százalékuk nem netezik soha. Viszont egy másfajta szakadék alakult ki, amit a FigyelőNet kérdésére László a „média-írástudással” írt le. Mint mondta, ez a szakadék ma ott érhető tetten, hogy van olyan gyerek, akinek az internethasználat során a helyzeti előnye nő, és van, akinek csökken. Az internetnek ugyanis a rengeteg hasznos oldala mellett számos káros, veszélyes oldala van. Az a tapasztalat, hogy az egyébként is szociális hátránnyal bíró gyerekek sokkal veszélyeztetettebbek az internet „sötét oldalával” szemben. Ők ugyanis nem tudnak kihez fordulni, ha belefutnak egy-egy ilyen tartalomba, nincs olyan referenciacsoportjuk, akitől választ kapnának a kérdéseikre.

Pedig a veszély nagy: a hetedikesek és a tizenegyedikesek összesen 43 százalékával fordult már elő, hogy böngészés közben pornográf, 36 százalékukkal, hogy durva, erőszakos oldalra tévedt, kétharmaduk levelezett vagy beszélgetett már az interneten keresztül idegennel, és harmaduk pedig találkozott is olyan személlyel, akit a neten ismert meg. A szülői kontroll szinte nulla, a fiatalok 70 százaléka azt mondta, hogy szülei egyáltalán nem (20 százaléka hogy csak néha) ellenőrzik, hol jár a világhálón. A közös internetezés vagy az, hogy megbeszélnék, mit látogatnak a gyerekek, szintén nem jellemző.

Legfontosabb a szülői odafigyelés (fotó: mti)

Kétszer annyi idő a neten, mint a tévé előtt

Kósa Éva arra is kitért, hogy a tinédzserek egyre több időt töltenek a képernyők előtt, és mára a televíziónézést e tekintetben jócskán megelőzi a netezés. (Az utóbbi duplája az előbbinek.) Persze, a képernyők előtti időtartamot egyre nehezebb megítélni, mert sokszor párhuzamos tevékenységet végeznek a diákok: miközben neteznek, zenét hallgatnak, esetleg tévét néznek, és, mondjuk, a vacsorát is ekkor fogyasztják el. A tinik kedvencei a közösségi és a videomegosztó oldalak (épp ezeken a legnagyobb a veszély, hogy mondjuk pornótartalmakra bukkannak), ha pedig információt keresnek, szívesen használják a Wikipediát. (Háromnegyedük teszi ezt legalább alkalmanként.) Az internetes lexikont sokszor szokták bírálni hiteltelenséggel, de – legalábbis az angol nyelvű változata – rácáfolt erre. László Miklós előadásában elmondta, hogy egy külföldi kutatásban összehasonlították a Britannica Encyclopediával, és nem maradt alul a Wikipedia e tekintetben.

A fiúk egyébként – Kósa Éva szerint – jobban ki vannak téve a netes veszélyeknek, több erőszakos, pornográf tartalmat töltenek le, a lányokat viszont gyakrabban felzaklatja az erőszakos vagy pornó tartalom. A fiúk gyakrabban adnak ki maguktól személyes adatot ismeretleneknek is, a lányoktól viszont gyakrabban kérnek ilyet, és a szexuális zaklatásnak is jobban ki vannak téve a gyengébb nem képviselői.

Jog, család, iskola

Az internetes veszélyek ellen nagyon nehéz fellépni. Három útban határozta meg a konferencia a lehetséges tennivalókat: a jogi szabályozásban, a szülői odafigyelésben és az iskolai nevelésben.

A törvényi lehetőségekről a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke beszélt. Szalai Annamária a világhálón megjelenő jogellenes tartalmak csökkentését nevezte az általa irányított szervezet egyik fontos céljának. Elismerte ugyanakkor, hogy a készülő médiaalkotmány nem ad valós hatáskört az NMHH-nak a kiskorúakat védő szabályok kidolgozására és betartatására, s ezért a civil szabályozási tevékenységeket fogják támogatni.

Mint mondta, az e-kereskedelemről szóló törvény vonatkozó EU-rendelkezése kimondja, hogy amennyiben egy szolgáltató jogellenes tartalomra bukkan, köteles azt eltávolítani. A tapasztalatok szerint azonban a szolgáltatók arra hivatkozva nem teszik ezt meg, hogy a monitorozásnak túlzott erőforrásigénye van. Ezért ma a gyerekekre káros (pedofil, pornográf) tartalmak korlátozását a büntetőjogi terület látja el.

Szalai Annamária emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy hamarosan Magyarországon is a videoletöltések vezetnek majd az interneten (a világban ezek már a teljes forgalom 51 százalékát adják), és rohamosan nő a mobileszközökön elérhető internetes előfizetések száma is, és jellemző, hogy a végfelhasználók meghatározó része épp az iskoláskorúak közül kerül ki.

A tinik 43 százaléka látott már pornóoldalt (fotó: mti)

A net tiltása felesleges és ártalmas

Talán a legfontosabb a szülői odafigyelés. Megszabhatjuk a gyereknek, hogy mennyi időt lóg a neten, és az talán még jobb volna, ha közösen böngésznénk vele a világhálón. Illetve vannak különböző technikai mediációk is (filterek, szoftverek, monitoring rendszerek). Felhívta a figyelmet arra a trendre, hogy jellemzően 11-12 éves korig egyre jobban nő a szülői mediáció szerepe, ezután viszont csökken. Tehát épp a kamaszkorra már alig-alig szólnak bele a szülők a gyerekek netezési szokásaiba.

Kósa Éva

Mint Kósa Éva a FigyelőNetnek elmondta, az internetezést tiltani felesleges, sőt ártalmas egy határon túl, hiszen így valami olyanból maradna le a gyerek, ami a mai beszélt nyelv része. Viszont a szülő megnézheti, mire használja, mit néz a hálón. „A könyvet, mozit is meg szoktuk válogatni. Először megnézzük, érdemes-e a gyerek kezébe adni vagy elvinni az adott filmre a gyereket, és úgy döntünk” – mondja. Igaz, ezek pénzbe kerülnek – teszi hozzá -, az internet pedig nem, és a könnyű elérhetőség igencsak csábító dolog otthon. Egy határon túl már nem lehet naponta kontrollálni („állj föl azonnal, megnézem, mit machinálsz a neten!”), de valamilyen előzménye mindig van annak, hogy mit néz, és hogy azt titkolnia kell-e vagy sem – mondja a pszichológus.

A Facebook veszélye

Szülőként a feladatunk tehát, hogy egyrészt segítsünk abban, hogy jóra használja a világhálót a nebuló, másrészt készítsük fel, hogy van ott rossz tartalom is, és hogy ha ilyenre bukkan, mit tegyen. A felmérések azt mutatják, hogy például a netes szexuális zaklatással a gyerekek úgy szembesülnek, mintha az az ő szégyenük volna. A szülőnek el kellene érni, hogy csemetéje mindig tudja, ott vannak mellette, bármi ömlik rá az interneten, tudja, hogy meg lehet velük beszélni. „A gyerekek eltévednek ebben a hihetetlen gazdag világban, hiszen annak a határait, földrajzát sem ismerik. A vizsgálatok is nehezen tárják fel, hogy hogyan reprezentálják a dolgokat, hiszen a valóság és a virtualitás olyan mértékben keveredik, hogy nehezen tud köztük különbséget tenni. Hogy ebbe mennyire szédül bele a gyerek, abban a családnak nagy felelőssége van, és ez a felelősség nem kerülhető ki” – szögezi le Kósa Éva.

László Miklós

A szakember szerint a fiatalok körében népszerű közösségi oldalak nem feltétlenül okoznak bajt. „Akinek rendben van a társas élete, annak még gazdagíthatja is azt a Facebook. Aki viszont – valamilyen okból – magányos, annak bizony lehet félrevezető út a kváziközösség” – véli. Amíg különbséget tud tenni a gyerek a valóságos és a virtuális közösség között, addig ez teljesen rendben van. Egy biztos: a társas életet erősen tudják facilitálni a közösségi oldalak, annak minden veszélyével együtt – mondja.

Vissza az időben

A nemzetközi felmérések szerint a médiatartalmak és -információk forrásának kritikus szemlélete hatásos eszköz volna a média – így az internet – káros hatásainak csökkentésében, de a magyar iskolából hiányzik az erre irányuló fejlesztés. Az informatikai tárgyak oktatása jelen van, de ez nem ad semmilyen médiaműveltséget. Itt is sok tennivaló lenne, Kósa Éva úgy fogalmazott, hogy a módszer, a nyelvezet, az ismeretszerzés formája annyira eltér ma az iskolában attól, ahogy ébrenlétének többi órájában a diák maga szerzi az ismereteket, hogy sok iskolába belépve egy századot lép vissza az időben. Ezt kellene valahogy közelíteni – mondta.

Európában van arra példa, hogy külön tantárgyként jelenjen meg egy médiatudatosságot fejlesztő terület, és van arra is példa, hogy minden tantárgyba beépül. Ez utóbbit preferálná Kósa Éva. Mint mondta, az anyanyelv, a matematika, a környezetismeret mind-mind olyan terület, amelyhez kapcsolódhat a média, a tartalomkészítés, az üzenet készítőjének szándéka, a képi világ elemzése. A nagyobb gyerekeknél még szélesebb ez a kör. Ha a tanár átitatódik egy olyan szemlélettel, amiben látja, hogy a média a mindennapok minden percében jelenlévő hatásrendszer, akkor képes az óra bármelyik pontján elővenni ezt a témát. Ehhez attitűdváltozásra van szükség, de erre egyre inkább rákényszerülnek a pedagógusok.

Kérdésre azt is elmondták a kutatók a FigyelőNetnek, hogy a pedagógusképzésben szó nincs a médiatudatosságot érintő témakörökről. Igaz, hogy ha be is vezetnék, mire végeznének a tanárok, az ott tanult technikák, témák valószínűleg elavulnának. A továbbképzések viszont alkalmasak lennének a legújabb netdivat követésére, megértésére is. Ennek sincs azonban nyoma. A kritikus gondolkodás, a tudatos médiafogyasztás persze akármilyen platformon működhet, legyen az tévé, újság, facebook, hírsite, vagy a még ma nem ismert jövőbeli újítások.

Az új Nat-ban sem lesz ilyen tantárgy

Önmagában egy új – eddig a történelemben soha nem tapasztalt – helyzet állt elő: a tudás egy szegmensét (a digitális kultúrához való hatékony kapcsolódást) nem a tanár birtokolja, hanem a tanítványai. Ez egy új pedagógia-pszichológiai hozzáállást követel, különösen a poroszos hagyományokra épülő magyar oktatási rendszerben, ahol a „kérdezz-felelek, és minősítés rendszere” zajlik. A médiatudatossággal kapcsolatban ez nem működik. Kérdésünkre a szakember elmondta, hogy a most készülő új Nemzeti alaptanterv munkálataiba nem vonták be, és nem is tud arról, hogy felmerült volna ez a terület. Pedig igény volna rá, mert például az úgynevezett Médiatudor-programba több mint 500 iskola csatlakozott önként.

Megkérdeztük Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, hogy a készülő új Nemzeti alaptantervben meg fog-e jelenni ez a terület, azt a talányos és szűkszavú választ kaptuk, hogy „önálló tantárgyként nem, de meghatározott igényként/követelményként igen”.

Kósa Éva szerint elengedhetetlen, hogy „a társadalomba ágyazott média működését” megértsék a gyerekek. Aronson példáját idézi, aki azt írja egy helyütt, hogy ha egy új szomszéd átjön egy tál sütivel, akkor boldog vagyok, de ha kiderül, hogy ő egy porszívóügynök, akkor már hátsó szándékot vélek a gesztusban felfedezni. Ha a szándékot tudom, akkor az üzenetet másképp értékelem. A médiaüzeneteknél is ez a mechanizmus – magyaráz a pszichológus, és ezt a gyerekek is megértik. Valamit el akarnak nekünk adni: hírt, terméket satöbbi.

„Egyszer filmre vettük, hogy készül egy reklám. Kiderült, hogy a család nem család, hanem válogatott szereplők, megnézték, hogy megfelelő magasságú, karcsúságú családtagok legyenek, a gyerekek jól játsszák a szerepüket, a konyha nem konyha, hanem egy stúdió, s a többi.” Volt nagy csodálkozás (hozzáteszem nem csak a gyerekek, hanem még bizonyos felnőttek részéről is). A gyerekeknek egy ilyen – nem szájbarágós, megtanulandó – élmény tökéletes, bevésődik” – mesél egy bevált példát arra, hogy lehet gyerekeket a médiatudatosságra nevelni.